Personal stuff/4/ Barátságos fiú elérhető

536 83 59
                                    
Nahát, még egy alkalom amikor csak dumálok nektek az életemről, nos, most fiús eseteket taglalok, szóval biztosan rá fogtok kattanni, de figyelmeztetlek, semmilyen eltitkolt szerelmi történetről szó sincs, tehát ne kezdjetek shippelni :))

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Szóval, mint tudjátok elég introvertált emberke vagyok és ehhez sajnos az is tartozik, hogy nehezen kezdeményezek beszélgetést idegen emberekkel, még akkor is ha Barátságosok.

Na, az eset tavaly történt, mikor éppen infó órán voltam, mert kellett egy diplomához. Külön óra szerűség volt, de több mint egy osztálynyi diákkal. Vegyesen voltunk, bió-kémiások, matek-infósok, társadalomtudományosok. Tehát be voltam dobva egy halom idegen ember közé, (persze voltak osztálytársak is, de most nem ez a lényeg) és úgy boldogultam, ahogyan tudtam. Vagyis pocsékul.

Leültem egy random géphez, random emberek közé. Az Excelt vettük, ha jól emlékszem, és D. Tanár úr kiadta a feladatot, én pedig gyorsan megoldottam. Észrevettem, hogy egy matek-infós mellettem ott kinlódik a feladattal és rossz ötletem támadt.

Miért ne segitsek neki? kérdeztem magamtól

Mert Barátságos vagy! de erre már nem hallgattam

- Segitsek? - kérdeztem a szemüveges fiútól (really csak arra emlékszem, hogy szemüveges, másra nem )

-Nem. - vágta rá rezzenéstelen arccal (kép itt lent található)

 - vágta rá rezzenéstelen arccal (kép itt lent található)

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Egy rövid, egyenes, határozott válasz. Én meg csak álltam és néztem. Egyszer próbáltam én is önszántamból kommunkálni egy nem-osztályomba-járóval és pont egy Barátságost fogok ki kis bunkó beütéssel. Kinos volt az óra többi része, az biztos.

Semmi baj, túléltem, csak nem szóltam hozzá többet

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Semmi baj, túléltem, csak nem szóltam hozzá többet. (Barátságos taktika lvl 1000) De a barátaimmal adtunk a srácnak egy nevet: Bunkó B-s, mert a B osztályba jár. Később megtudtam, hogy Gergőnek hivják a Grumpy cat-em. G és G. Coincidence? 

Azóta nem igazán beszéltünk, de sokszor láttam elmenni a folyosón valami ilyen arccal:

Azóta nem igazán beszéltünk, de sokszor láttam elmenni a folyosón valami ilyen arccal:

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Múlt héten viszont újra megvolt az epic találkozásunk. A pereces néninél álltunk, mikor a Bunkó B és egy osztálytársa álltak előttem és   előtt. Akkor a Barátságos fiúm vicceskedett hogy nincs elég pénze és majd a lányok (vagyis mi) belepótolunk. Erre én meg nagy hangosan: NEM!

A srác hátra nézett és nem mondott semmit, de jól elslisszoltak aztán a barátjával.

Barátságosok egyesüljetek!

Szóval, amit ezzel a történettel akartam mondani az az, hogy van egy eladó Barátságos fiú a sulimban, csak úgy szólok, de ha lenne is érdeklődő közületek, én NEM beszélek vele az érdekedben.

De most tiétek a választás joga:

Ki mondta jobban azt a boldogitó NEM-et?

Ki mondta jobban azt a boldogitó NEM-et?

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Válaszokat odalent, kommentben :D

Kézikönyv Szociálisan Érzékeny EmbereknekDonde viven las historias. Descúbrelo ahora