Kézikönyv Szociálisan Érzékeny Embereknek

Personal Stuff/10/ A busz kelepcéjében...

Most nem egy saját történettel jöttem, hanem az egyik barátnőmmel, aki beleegyezett, hogy copyright-ok közepette felhasználhassam ezt a felejthetetlen buszos kalandot. Megjegyzem még azt, hogy én is utaztam már a nevezett faluból busszal vele és az is nagy élmény volt ( reklámszöveg: Nálunk minden út egy élmény), akkor is konstans savanyú uborka  szag volt autóillatosító helyett és Barátságos többet nem is kívánhat :))

Akkor, jöhet Fózsukám esszéformátumú beszámolója, de minden jog őt illeti persze, őt élte át és ő is írta le :D

''Előzetes ismeretek a történethez:
Fózsu eredetileg Magdand falu lakosa, melyet senki nem ismer. Hogy egy valamirevaló iskolába járhasson, Fózsu beköltözik a legközelebbi városba(60 km) és nem jár túl gyakran haza. A buszjáratokról annyit, hogy két hivatalos cég indít egy-egy buszt reggel korán és délben, úgyhogy nem áll fent a bőség zavara.

Most a konkrét történet:
Egy hosszú hétvégén Fózsu szedi a sátorfáját és hazautazik Magdandra, meglepve a szülőket, akik úgy tudták, leányuk nem látogatja meg őket a közeljövőben. Nagy az öröm, de a három nap hamar eltelik és Fózsu, hogy vasárnap este még koccinthasson egyet anyával és apával, elhatározza, hogy csak a hétfő reggeli busszal jön vissza a városba. Igen ám, de nyolctól órája van, s a menetrend szerinti járat nyolc óra után pár perccel gördül be a megállóba, ahol Fózsu leszállna.
Felelős apuka fejéhez kap, mi lesz, ha a gyerek késik negyed órát az első óráról? A gyerek hiába bizonygatja, hogy az illető tanár soha, semmilyen körülmények között nem megy be az osztályba 8:20 előtt, a felelős apuka nem tágít. További érvekként felhozza, hogy azon a buszon hétfő reggelente rengetegen utaznak, nem is mindenki idén barnult, rendszerint gyanús szagok kavarognak rajta és valószínüleg ülőhely sem lesz. Fózsu minduntalan magyarázza, hogy neki megéri az a 70-75 perces esetleges kényelmetlenség, végigállja az utat, ha kell, az estét viszont akkor is otthon tölti.

Felelős apuka, aki nem csak felelős, hanem fontoskodni is szeret, előveszi a telefonját. Végigcsörgeti Magdand lakosságát, nem tudnak-e véletlenül valakit, aki segítene ezen a problémán. Nem, kapja a választ. Fontoskodó apukát ez sem tántorítja el, ismeretségei vannak a szomszéd faluban is, akik bizonyosan nagyon örülnek, hogy vasárnap délután, épp szieszta-időben követelnek rajtuk fuvart másnap reggelre. Egyórás telefonálgatás után, heuréka, kiderül, hogy létezik egy magánbusz, amelyről csak az tud, aki már utazott vele, nincs bejegyezve, de minden reggel épp időben indul ahhoz, hogy nyolc előtt egy kicsivel a városba érjen. Sőt mi több, a sofőr Mihály bácsi, aki amúgy is tartozik fontoskodó apukának egy régi szívességgel. A gyerek nem szól semmit, pedig Mihály bácsit jól ismeri, ugyanis négy évig volt az iskolabusz vezetője (csak úgy mellékesen, már akkor túlhaladta a nyugdíjkorhatárt, inkább ne számoljuk ki, hány éves lehet), azaz négy évig ordított Fózsura és iskolatársaira, hogy túl sáros a cipőjük, túl hangos a zenéjük, túl sokan vannak...Így lesz Fózsunak helye a privátbuszon, s felelős apuka azt is Mihály bá lelkére köti, hogy Fózsut a házuk elől vegye fel, s neki ülőhelyet biztosítson. Ezt a bácsi lelkesen megígéri, sőt, fokozza: a gyereket, hogy biztosan el ne késsen, pontosan az iskola bejárata előtt fogja kitenni. 

Felelős apuka roppant büszke magára, elvégezte apai kötelességeit.
Másnap reggel fél hétkor, miután Fózsu sikeresen visszatuszkolta a búcsúzkodó család többi részét a kapun belülre, a kapun kívül, fontoskodó apukával várja a buszt.
A busz meg is érkezik, Fózsu felszáll, de ülőhelyet nem lát, és nem csak azért, mert sötét van, hanem azért is, mert mindegyik foglalt. Közben persze fontoskodó apuka szúrós tekintettel követi az eseményeket a busz ablakán bekukucskálva. Mihály bá zavarba jön, ő megígérte az ülőhelyet, Fózsu is csak fészkelődik, mert retteg a sofőrtől. Kínos másodpercek telnek el, az útitársak nézelődni kezdenek, mi ez a fennakadás. Ekkor Mihály bának atomfizikusi elmeszerkezete működésbe lendül és mentő ötlete támad. Tölcsért formál a tenyeréből és hátrakiabál az utolsó sor felé:

-Jaaancsi! Vedd csak elő azt a széket, na!

Jancsi, akinek a nyugalmát megzavarták, hátranyúl a busz csomagtartójához és előkap egy széket. 

Négylábú, mindenféle előírásnak megfelelő ülőalkalmatosság, faluhelyen „máléfejtő szék", másutt „hokedli". Ezt Jancsi egy kézzel átemeli az ülések fölött, és a mikrobusz csepp kis folyosójának közepén leteszi egy „nesze"-ként értelmezhető mozdulattal. Fózsu eleinte haboz, de Mihály bá egyetlen szavára rögvest helyet foglal. Így mindenki boldog, Mihály bá, mert megtartotta ígéretét, felelős apuka, mert leánya ülve utazhat, az útitársak, mert végre elindul a busz, csak éppen Fózsu nem, mert a kis hokedli enyhén szólva bizonytalanul áll a busz közepén. Ha az emberek eddig nem figyeltek volna fel Fózsura, akkor biztosan megutálják, amikor Mihály bá ráförmed, hogy mit képzel, ő nem vesz el semmiféle pénzt az útért.
Annyit még kell tudni a Magdand-Város útvonalról, hogy az első harmada inkább egy nagy kátyú kisebb aszfalt-darabokkal, mintsem fordítva, tehát az út ráz. Ráz akkor is, ha személygépkocsival közlekedik az ember, hát még akkor, ha egy kisbusz folyosóján egy rögzítetlen hokedlin ül valaki. 

Fózsu tehát húsz percen keresztül retteg, hogy egy nagyobb hukkanónál a kisszékével együtt kirepül a szélvédőn, ugyanis kapaszkodni nem tud sehol, legfeljebb a mellette levő ülések támlájába, de ezt az utasok nem értékelik túlzottan. Fózsu vért izzad, fontolgatja, hogy esetleg feláll, de akkor Mihály bá biztosan karóba húzza, inkább ülve marad és imádkozik.
A helyzet javul, amikor az út hasonlítani kezd a szabványos utakra, sőt, egy fiú is felszáll, aki megáll Fózsu és a szélvédő között, csökkentve a kirepülési kockázatot. Nem mellesleg, háttal helyezkedett Fózsunak, aki így megcsodálhatja a fiú fenekét. 

A nyugalom nem tart sokáig, a lánynak eszébe jut, mi lesz, ha valaki a busz hátsó részéből le akar szállni? A kis folyosó körülbelül 50 centi, épp arra elég, hogy egy hokedli elférjen, de ezzel lezárja az előre-hátra való közlekedést a buszon. Ha például Jancsi le szeretne szállni, mit csinálhat Fózsu? Fogja az amúgy is méretes hátizsákját és a kisszékét? Hova teszi, hogy ne legyen útba? Keresztül csak nem mászhatnak rajta. Ez további stresszfaktort jelent a lánynak, aki már sejti, hogy nem ez lesz a kedvenc utazása.

A helyzet azonban megoldja önmagát: előlről leszáll két személy, így az említett fiú és Fózsu is elfoglalhatja a megüresedett helyeket. Fózsu hátra sem néz, úgy pattan fel és lehuppan az ülésre, amely nem ingadozik ide-oda s végre hátradőlhet. Jancsinak már szólni sem kell, kötelességtudóan elteszi a helyére a hokedlit, ki tudja, mikor lesz rá újra szükség.
A busz végül 8 óra 1 perckor fordul be az iskola utcájába Mihály bá és Fózsu nagy megkönnyebbülésére. 

Fózsu a legbájosabb mosolyával köszön el a vezetőtől, aki pedig a tőle telhető legkedvesebb módon integet neki, közben mindekettejük azt gondolja: „Soha többet". ''

A történetet és lélekemelőt köszönjük Fózsunak, aki hősiesen ült hokedlin és Barátságos viselkedésről tanúskodott, továbbá köszönjük Fózsu apunak is, aki minden erejét beleadta lánya érdekében és ilyen privát buszt is képes volt megszerezni :D Csillagot nekik!