Kézikönyv Szociálisan Érzékeny Embereknek

My barátságos boyfriend

Igen, mint a cím is elárulja sikerült egy gyanútlan áldozatot bekerítenem és most már megszerettem, úgyhogy velem ragadt egy ideig. Mindenki sejtheti mostanra, hogy én vonzódom a fura és nem hétköznapi dolgokhoz. Ez a fiú semmiképpen sem normális. Nincs ki mind a négy kereke az tuti, de éppen ezt szerettem, hogy sosem azt a választ kaptam, amire számítottam. Kihívás volt nekem, én sem azt a választ adtam neki, amit kellett volna. Szerettem elrontani a pillanatot sokszor, mert fun volt. Kiropogtatom az ujjam és elmesélem szerelmünk történetét. Reni folyton emlegette, hogy mi olyanok vagyunk, mint egy fura Wattpad sztori. Ám legyen. 

Ez a fejezetet csak úgy funból írtam meg, remélem senkinek sem lesz unalmas.

Amúgy is, Nagy Fiú állatkertbe való Barátságos Mintapéldány. Én nem gondoltam, hogy vannak ilyen fiúk, mint ő. Akik ennyire furák és ennyire nem tudnak kommunikálni a másik emberrel.

Nagy Fiú (igen, ezt a basic nevet adtam neki) egy 189 cm magas, szép szál legény, aki kétszer annyit eszik, mint én, férfias fiú aki kibeszél egy jó dekoltázst. És virágokat gondoz otthon és szépen beszél a mamájával és vasárnap misére megy. Nem szeretem beskatulyázni az embereket, de nekem ő pozitív csalódás volt.

De mi egymást tavalyról ismerjük. A csoporttársait kedveltem, kivétel Rádiót persze! Mindig a közelükben volt, elvegyült. Kedveltem, nem volt vele bajom vele. De nem nagyon akartam vele barátkozni. (Nemrégen tudtam, hogy ő ezért engem nem szeretett sokáig) Csendes volt, sosem hallottam a hangját, így egy év kellett míg rájöttem, hogy milyen viccesen nevet. Nagyon hangosan és viccesen. Magas hangon szinte, ami nem illik hozzá.

Első év : Fiú és Rádió mellett ültem, amikor anató órán felvettük a szaporodást. Nem tudom milyen megfontolásból. Gáz volt, kerültem a tekintetüket. Kémia órán, első félévben pár szót beszéltem vele, semmi fontosról nem volt szó. Én szorgalmasan jegyzeteltem, de ő alig jegyzetelt le valamit. Megkérdeztem valamit, mert lemaradtam. Nem válaszolt. Fogta magát és előhúzott a palack vizet a táskájából. Néztem, megköszöntem, de nem értettem miért akarta nekem adni. Furcsán nézett rám és nem jól félreértettük egymást.Egy kommunikációs kudarc volt sokáig a kapcsolatunk.

Tornaórán, amikor első igazi beszélgetésünk megesett. A csoporttársaim nem jöttek órára valamiért és nem tudtam kivel lógjak órán. Egyszer csak gondoltam egyet és oda mentem Fiúhoz, ő is ugyanúgy gázul szélén állt, gondoltam nem fogja megvetni a társaságot. Jót mocskolódtunk Rádióról és arról, hogy milyen buta és ingyenélő. Szerintem ez volt a leghosszabb idő, amikor beszéltünk.Naná, hogy másról.

Másodév: Sok közös óránk lett, az ő csoportját is hozzánk csapták. Mivel a csoporttársairól jó véleményen voltam, hozzá is úgy álltam, mint baráthoz. Tavaly ez nem ment, akkor nem akartam velük barátkozni. Már jócskán kedveltem, de nem vonakodtam attól, hogy mással is kibeszéljem. De nem tudtam eldönteni, hogy ő úgy alapszinten kedvel-e engem vagy mi?

A gyanum az erősítette az, amikor laboron véletlenül megérintette a kezem és nem engedte el egy jó ideig. Sunyítva pillantott rám, de nem szólt semmit. Én összezavarodva néztem körbe, de senki sem látta az esetünk. Kerestem az alkalmat, hogy beszélgessünk. Meg akartam ismerni, mert őt kihívás megismerni.

Aztán jött egy nagy fordulópont. Fiú elhívott sétálni az erdőbe.

De nem egyedül, Fiú nem mert velem egyedül kimenni és hívott még vagy 2 fiút maga mellé. Az egyik Törpe volt, a másik Jeti. Négyen voltunk, de én Fiúval mentem egy sorban. Dombos helység volt, kábé olyan, ahol lakom. Mire felértünk, a fiúk elfáradtak, de én nem. Ettől a pillanattól kezdve Fiú nem tartott finnyásnak. Megjegyezte, hogy tavaly is jártak ki valami lányokkal, de egynél többször nem mentek ki, mert a lányok nem bírták. Egyszer csak megszólal Jeti, amikor átmegyünk egy kicsi hídon: Hé, Mazsola, Fiú, nem hoztatok lakatot? Ez a szerelmesek hídja. Nem hoztunk és azóta sem vittünk oda lakatot. De számtalanszor másztuk meg a dombot.