Mai kínos történetem nyitóképe és tartalma ez a kép itt lent:
Szóval ma elfoglalták a helyem és én szenvedtem. Vagyis, máskor is szokták elfoglalni az ülő helyem, de kérem szépen a Csipicsopim megteheti, de más segg nincs felhatalmazva arra, hogy a székemre üljön. De ma mégis egy Rádió ült a székemen és sajnos osztozott velem az ülő helyen. Tragédia, igaz?
Nos, az egész úgy kezdődött, hogy elhagytam a helyem egy pillanatra. CSAK EGY PILLANATRA. Mire visszafordultam már Rádió ült a helyemen, mire én így néztem egyet. Oké, megkért a fiú, hogy ülhessen a helyemen míg kémiáznak a padtársammal Kicsi Fruskával. Benne voltam, felőlem, de az a baj, hogy én csak szünetre gondoltam, ő meg nem tudom meddig. Ígysem szívesen tettem, nem bírom a srácot, idegesítő.
Becsengetnek. Nem áll fel a székről. Oké, de én akkor hova üljek? Na, bejön a tanárnő, mindenki feláll én gyorsan le akarok ülni a székre, de csak a felét tudtam elfoglalni, a másik felén ő ült. Azt mondta, hogy még egy feladat és elmegy. De nem ment. A padtársam, Fózsu röhögni kezd rajtam, halkan persze. Nem tudtam, hogy távolítsam el a helyemről. A következő párbeszéd zajlott tehát le, köztem és Fózsu között:
-Nyomd el.
-De mivel, a könyökömmel?
-Nem, a seggeddel.
-Nem fogom arrébb nyomni a seggem.
Kérlek. Pls. Ne mondjátok meg mit csináljak a hátsófelemmel, oké?
Fózsu röhög, nem bírja ki.
- Akkor ülj rá az egészre egymagad mikor feláll.
-Te most becsmérled a seggem? Nem olyan nagy, hogy elfoglalja az egész széket!
Nem tudtam hová sértődjek még :)) A német óra meg folyt, egyszer ránk is szólt a tanárnő, hogy ne kuncogjunk, de Fózsu rajtam röhögött, én meg kínomban nevettem. Nem tudtam megmondani, hogy menjen már arrébb, mert elröhögtem volna magam hangosan és akkor tényleg kicsapnak óráról. Más megoldásom sem volt, mint nem tenni semmit, mert nem állhattam fel az óra közepén, hogy én most megyek és átülök, mindenki röhögött volna. Szóval életképtelenségem patt helyzete volt ez.
Azért gondjaim is akadtak óra közben, kellett a könyvem, de az a pad kampójáról lógó szatyorban volt, de az meg a Rádió lábai felé. Gyorsan analizáltam a helyzetet és rájöttem, hogy nem is kell nekem a könyvem, majd nézem máséból, mert hogy én arrafelé nem nyúlkálok az is szent.
A tanárnő meg sem kérdezett minket mégis minek ülünk így. Nem, nem gyanús, nem is látszik, hogy egy széken két ember ül :)) Jesszus. Szünetben hála Istennem felállt és végre egész fenekemmel el tudtam foglalni a széket.
Nem szabadultam viszont, mert következő órán meg mellettem ült, de legalább már külön széken. Közben szünetben bocsánatot kért, mert valamit elrontott véletlenül a lábaival a szatyron, azt próbálta a pad alatt megbütykölni.
-De azért működik még? -kérdeztem
-Igen.
-Annyi baj legyen akkor.
Nem is érdekelt, hogy elszakadt a tornafelszerelésem zacskója, úgysem tornázok, annak örültem legalább visszakaptam a székem. Jesszus.
Megfogadtam most, hogy holnap nem hagyom el a székem, egyetlen pillanatra sem, még talán a csipicsopimmal sem fogok széken osztozni, ma megjártam, kell egy terápia. :))
Nektek volt már hasonló ciki sztoritok? Írjátok meg kommentben, mint mindig, kíváncsi vagyok rájuk :D
(ezt azért itt hagyom)
YOU ARE READING
Kézikönyv Szociálisan Érzékeny Embereknek
HumorEz a könyv a szociálisan érzékeny emberek világát taglalja, persze mérő hülyeség az egész. Csak ebben a könyvben megtanulhatod az aszociális lét fortélyait, attól kezdve hogy igazán kellemetlenül érezd magam egy közösségben egészen míg már a saját...