Save me from Depression

2. fejezet

ALEXANDER

Arra ébredni, hogy a nővéred kibassza a szobád ajtaját úgy, hogy te lezakózol közben az ágyadról... felbecsülhetetlen.
- Alexander William Light! Most azonnal kelj fel, délelőtt 11 van! - mondta szinte kiabálva, amire csak egy morgás és egy szúrós pillantás volt a válaszom. Megdörzsöltem a fejemet, ahol beütöttem az éjjeliszekrénybe, majd felültem az ágyra.
- Camille, még nyár van. Minek kell ilyenkor felkelnem?
- Ma lesz az évnyitód, nem igaz?
- Nem, tévedsz. Holnap után lesz az évnyitóm, reggel nyolckor. - teljesen megváltozott nővérem arckifejezése.
- Akkor aludj csak tovább Alex. - mosolyogta, majd kiment becsukva az ajtómat. What the hell? Már nyugodtan se tudok aludni?
Mivel visszaaludni nem tudtam, így feloldottam a telefonomat és egyből facebookozni kezdtem.

Ismerősnek jelölések száma: 0
Üzenetek száma: 2
Események száma: 32

Szokás szerint először az eseményeket néztem meg. Mind-mind érdektelen kis szarságok. Lájkolások, képekhez való hozzászólások, és így tovább. Megnéztem az üzeneteket, de a barátnőm se írt... Megnéztem a profilját és utoljára este posztolt valami tipikus csajos idézetet. Írni luxus, nem igaz?
Így hát én írtam rá. A fedőnevem chaten "Bubumaci volt"... Utálom ezt a nevet...

Én: Szia szívem. Mizujs? Hogy telt a nyarad? :)

Michelle látta: 11:13

Köszi. De tényleg. Feltápászkodtam és kerestem egy tiszta trikót és felvettem a farmerom, gyors kihúztam borzalmasan világos szemöldököm az emeleti fürdőben, majd ledobogtam a lépcsőn. Valami teherautó hangját hallottam az utca felől, így kinéztem, hogy mi folyik itt. Tényleg egy teherautó volt kint, amiből dobozokat pakoltak ki. Látom a Black családhoz megérkezett a költöztető autó. Jennifer aláírt valami papírt, majd odafordult a fiához. Adott egy puszit a fejére, majd a vállmozdulataiból kiindulva nagyot sóhajtott. Gyorsan felkötöttem egy kis copfba a hajam, majd egyből kiindultam. Átkocogtam az út túloldalára hozzájuk.
- Helló. Segítsek a bepakolásban? - a nő megfordult és elmosolyodott, Oliver csak végigjártatta rajtam a szemeit, majd elfordult és bement.
- Azt megköszönnénk. Tudod, Oliver nem annyira emelhet még nehéz dolgokat. Nemrég műtötték nála a hátát, így nem emelhet túl sok dolgot. Szerencsére gyorsan gyógyul, de legalább egy hét még kell neki.
- Oh, gerincproblémái voltak?
- Igen, de szerencsére már nincsenek. - felvettem egy dobozt a kocsifelhajtóról. - De drága vagy Alex. Ezt kérlek, hogy vidd a konyhába.
- Rendben van asszonyom.
- Szólíts nyugodtan a nevemen és tegezz kérlek. Nem vagyok annyira idős még.
- Rendben van... Jennifer. - elmosolyodott, majd ő is felvett egy könnyebb dobozt. Körülbelül 10 perc alatt megvoltunk ketten a bepakolással, a nehezebb része csak most jött. Ki is kell pakolni a cuccokat.
Segítettem ebben is, folyamatosan kérdeztem, hogy mit hova tegyek, majd végül megálltunk pihenni közel egy óra után.
- Mondd csak Alex, elfogadsz egy kis limonádét? - kérdezte a nő, miközben felkelt a kanapéról, amin ültünk.
- Elfogadom, köszönöm.
- Rendben. Amíg csinálom, addig megkérdeznéd Olivert is? - a szótlan kis depist? Tuti nem fog lejönni ezért.
- Hol a szobája?
- Lépcsőn fel és jobb oldalt első ajtó. - belibbent a konyhába, én pedig fel az emeletre. Bekopogtam a fiú szobájába, de csak egy zavart hangot hallottam bentről.
- K-ki az? - kérdezte kissé pánikolva és mintha pakolászást hallottam volna.
- Alex vagyok. Anyukád kérdezi, hogy szeretnél-e inni limonádét.
- Mondd meg neki, hogy most nem kérek, majd később. - horkantottam kicsit a kis antiszociálison. Ennyire nem tetszik neki a képem, hogy kinyitni se nyitja ki az ajtót, hogy legalább a szemembe nézzen?
- Rendben van. Akkor... majd mondom neki. Viszlát Oliver. - megmondtam! Én kibaszottul megmondtam, hogy nem fog lejönni! Viszont én lementem a konyhába. - Oliver nem jön, majd csak később.
- Oh, te jó ég... Remélem nincs semmi baja. - legyintettem.
- Biztos csak engem nem bír.
- Oliver még senkivel nem volt ennyire ellenséges, csak az apjával még nagyon kisbaba korában... Egyszer meg is harapta, még ha nem is voltak akkor fogai. - sóhajtott, majd öntött nekem egy pohárba limonádét. - Amúgy te melyik suliba jársz?
- A déli suliba itt a városban.
- Tényleg? Oliver is odajelentkezett. Lehet osztálytársak lesztek. - ragyogott fel Jennifer arca.
- Az is megeshet. - kortyoltam bele az italba. - Húha. Mi van benne, hogy ilyen?
- Menta és egy kis titkos összetevő. Az már titok, hogy mi. - kacsintott a nő, majd kinézett a konyhából. - Hm... mintha hallottam volna valamit. Na mindegy. - vállat vont.
- Én nem hallottam semmit. - megittam az italom, majd jól nevelt kisfiú módjára a mosogatóba tettem a poharat. - Nekem most mennem kell, még a ház körül is van pár tevékenységem.
- Rendben. Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget. - mosolyogta. - És bocsánat, hogy nem kísérlek ki.
- Azt hiszem, hogy túl élem. - vigyorogtam, majd kimentem.
Ahogy Jennifernek is mondtam, volt pár elintéznivalóm. Illetve most mindent én csináltam, mert a nővérem ment dolgozni. Takarítottam, lenyírtam a füvet, mostam és csináltam magamnak valami gyors kaját, amikor megéheztem. Amikor mindennel végeztem, akkor már csak a kanapén döglődtem és az agypusztítóbbnál agypusztítóbb műsorok között kapcsolgattam. Michelle-től pedig egyetlen üzenetet sem kaptam még. És az idegesít a legjobban, hogy rögtön látta az üzenetet. Évnyitón megkérdezem, hogy mi van vele...