Save me from Depression

8. fejezet

Tudom, tudom, most mindenki azt gondolja, hogy "te most szórakozol velem, Fujiwara?!", de megvan a maga oka, hogy miért nem lett hamarabb kész.
1. Fáradt vagyok és legfőképpen nem vagyok írógép. Köszönöm a véleményeket, hogy nagyon jó lett, örülök neki, hogy tetszik annak, aki olvassa, de nem várhattok el minden nap egy új részt, néha nekem is kell pihenés és ezt a cosplay gyártásban találom meg, ami jövőhétre már kell és az írás miatt nincs rá időm, úgyhogy itt ez a fejezet, de jövőhétig bezár a bazár, ugyanis most nagy fába vágtam a fejszémet.
2. Azért nem vagyok kegyetlen, ugyanis egy bónusz fejezetet is itt hagyok nektek.

OLIVER

- Oliver, te meleg vagy? - hirtelen megfagyott körülöttünk a levegő és szinte vágni lehetett volna a feszültséget. A csendet a kávéfőzö kotyogása törte meg, ami jelezte, hogy hamarosan lefő a kávé. Még bámultam rá néhány másodpercig, majd erőltetetten nevetni kezdtem.
- Még hogy én meleg! Ez jó poén volt Camille. - meglepetten nézett rám, majd elnézett és szájához emelte ujjait.
- Pedig biztosra mentem... Sajnálom, én... tényleg azt gondoltam, de ezek szerint nem. Tényleg bocsánat, hogy ilyet feltételeztem rólad.
- Semmi baj. De miből gondoltad ezt? - rám kapta a fejét.
- Hát... néha látom, ahogy Alexre nézel, de egyáltalán nem úgy, mint egy barátodra. Onnan gondoltam azt. - lefagyott az a halvány mosoly is az arcomról és kissé sápadt lettem. - De lehet csak képzelődtem...
- B-biztos vagyok benne... - megint a szemeimbe nézett, mintha ki akarná olvasni a gondolataim.
- Mi ez a nézés?
- H-hát... tudod, csak megint eszembe jutott Alexander.
- Sokat gondolsz az öcsémre?
- Néha.
- Utálod a barátnőjét és legszívesebben felpofoznád?
- Igen.
- Szereted Alexandert?
- Ige... - hirtelen lefagytam megint és úgy néztem Camille világos szemeibe. Fogalmam sincs mi volt ez, mi ütött belém, de az összes kérdésére őszintén válaszoltam.
Camille halványan elmosolyodott, majd odanyúlt és megsimította az arcom a homlokomra adva egy kis puszit.
- Köszönöm, hogy válaszoltál Oliver. - nem tudtam miért, de szorosan átöleltem a derekát és szipogva hozzábújtam.
- Ké-kérlek Camille... Senkinek... ne mondd el... Főleg ne anyának és Alexandernek... - megsimogatta a fejem.
- Nem fogom elmondani senkinek. Ez miatt igazán nem kell aggódnod. - szipogtam tovább. Eddig ő a legmegértőbb ember, akit ismerek. Nem ítél el még azért sem, mert az öccsébe vagyok szerelmes. - Gyere Oliver, ülj le a nappaliban és kicsit feküdj el. Tudom, hogy neház ezt elmondani.
Felnéztem rá és bólintottam kicsit, majd kikísért és leültetett a puha bútorra. - Tényleg nem mondod el senkinek? - felnéztem rá.
- Itt üssön el a vonat. - kicsit körbepillantottam, de a vonat nem jött. - Azért ennyire ne bízz bennem, kérlek. - mondta szarkasztikusan, majd bement a konyhába. - Hány cukorral kéred a kávét?
- Három és jó sok tejet kérek bele. - nem szólt semmit, csak kijött és a kezembe nyomta a forró csészét.
- Óvatosan igyad, mert még forró.

ALEXANDER

Lefelé mentem a lépcsőn, amikor Camille-ék léptek ki a konyhából. Megtorpantam és megbújtam a fal takarásában, majd hallottam mit beszélnek. Hogy mit ne mondjon el Camille? Pár percig hallgatás volt, miután a kávét kérdezte, majd bőr nyikorgását hallottam, amikor leült valaki a kanapéra. Kicsit kipillantottam a fal mögül. Oliver és Camille ültek egymás mellett, majd nővérem megfogta a fiú kezét.
- Ha valaha is összejönnél vele, én támogatni foglak titeket. Rendben? - összehúztam a szemöldököm, majd elkezdtem halkan hátrálni. A lépcső halk, nyikorgó hangot adott ki, én pedig ijedten néztem le.
- Mi volt ez? - szólalt meg Oliver kissé ijedten.
- Biztos a lépcső. Néha csak úgy véletlenszerűen megnyikordul. Ne aggódj Oliver.
Igen... A "lépcső" nyikordult meg véletlen. Halkan, további probléma nélkül mentem fel és elindultam a szobám irányéba, de megtorpantam kicsit és kíváncsi lettem. Hogy kivel jönne össze Oliver?
Hátrapillantottam kissé gyanakodva. Megindultam ismét a lépcső felé, de most már rendesen lementem.
- Sziasztok. - mindketten egyszerre kapták hátra a fejüket, ahogy lejöttem. Ahogy láttam Camille éppen birizgálta Oliver haját. Oliver haja hátra volt tűrve és kissé kerek szemekkel nézett rám. Megijedhetett tőlem.
Figyeltem kicsit és a fülében piercingek voltak sorban. Sokkal aranyosabb így, hogy el van tűrve a haja. Várj, mikre gondolok én?! Ez kezd kiakasztó lenni.
- Akarsz is valamit, vagy csak ott állsz? - törte meg a szünetet nővérem.
- Nem, csak elbambultam. - elindultam a konyha irányába. A hátsó terasz ajtajához mentem és eltoltam oldalra, majd kiléptem. Egész kellemes idő volt kint ősz ellenére. Odamentem a földbe ásott medencéhez és figyeltem a néha-néha megremegő vizet elgondolkodva, hogy Camille-ék mégis miről beszéhettek.
Egy kisebb szédülés szakította meg gondolatmenetemet, majd egy erős, lüktető fejfájás. Próbáltam koncentrálni, de a szédülés erősebb lett, végül elsötétült minden és csak annyit érzékeltem, hogy előre zuhantam, majd elmerültem.

Arra eszméltem csak fel, hogy felköhögök valamit, majd valaki zaklatottan szólongat. Lassan felnyitottam szemeimet és Oliver fekete szemeivel találtam szembe magam, alig volt 15 centire az arca az enyémtől.
- Hála a jó égnek. - feltérdelt és hátrafordult. - Minden rendben Camille, ne hívd a mentőket! - visszanézett rám, majd felültetett. - Köhögd ki magad, sok víz mehetett a tüdődbe!
Víz? Végignéztem magamon, a ruhám csurom víz volt és a hajamból csöpögött a víz. Ránéztem a fiúra. Ugyanolyan ázott kutyának nézett ki, mint én. - Mi... mi történt?
- Beleszédülhettél a vízbe és kihúztunk. - végig pillantottam rajta ismét.
Camille kirohant hozzánk törülközővel a kezében, majd már le is támadott és magáhozölelt szorosan. Vissza se tudtam neki ölelni, de máris elengedett rám terítve a törülközőt, majd Olivernek is odaadta. Megtörültük mindketten a fejünket.
- Gyertek be inkább.
Felálltunk és mindketten bekullogtunk a lakásba törülközővel a vállunkon, Camille utánunk.
- Le kéne cserélned a ruháid. - mondtam Olivernek rá sem nézve, de attól még mérhetetlenül hálás voltam neki.
- Hazamegyek ruhákért.
- Maradj csak Oliver, Alexandernek biztos van egy régi ruhája, ami jó rád. Tiszta alsót is kapsz. - vágott közbe Camille.
- Camille, itt lakok szemben...
- Kit érdekel? Legalább lesz valami szín is a ruhatáradban, nem csak a fekete. - Oliver sóhajtott egy nagyot. Camille már el is tűnt, majd 10 perc múlva pár régi ruhámmal tért vissza, amit Oliver kezébe nyomott. Nekem is adott pár ruhadarabot, majd elkezdett minket a fürdő felé tolni. - Menjetek be és öltözzetek át. A ruhát dobd csak be a szennyeskosárba Oliver.
Azzal ránk csukta az ajtót. Látszólag Oliver kissé zavarba jött és csak állt ott a ruhákkal a kezében.
- Mi az, szemérmes vagy? - kérdeztem tőle kissé viccelődve. Kiicsit összerezzent, majd elnézett.
- E-egy kissé. - válaszolt halkan.
- Akkor elfordulok, miközben öltözöl. Én nem vagyok azért prűd, a futóedzéseken megszoktam, hogy a csapattársaim pucéran mászkálnak az orrom előtt. - rám nézett.
- De... de akkor tényleg ne less.
- Eszemben sincs.
Elkezdtem levenni a pólómat, amit ő csak nagy szemekkel nézett, majd elfordult és ő is elkezdett vetkőzni kissé totojázva. Háttal álltunk egymásnak, de még így is éreztem a tekintetét magamon egy rövid ideig. Hallottam, ahogy épp a nadrágja övét bontogatja. Én sem tudom miért, de zavarba jöttem. Észbe kaptam gyorsan és elkezdtem lecserélni a ruhadarabokat, majd megfordultam. Már a régi, fekete "Nem gondolok rosszra." pólómat vette fel, ami kissé lógott rajta és majdnem a combja közepéig ért az alja. Aztán megpillantottam valamit...
- Hé, ez meg micsoda? - elkaptam a karját és megvizsgáltam. Kisebb-nagyobb vágások és hegek voltak a csuklóján, de a tenyerén is voltak másfélék. Elkerekedett szemekkel néztem a kezét egészen addig, amíg ki nem kapta az ujjaim közül. - Oliver, ezek...
- F-felejtsd el, amit láttál! - mondta, majd elővett két fekete kendőt és bekötötte a csuklóit vele, majd kisietett a fürdőből. Csak álltam ott és néztem utána.