Save me from Depression

18. fejezet

ALEXANDER

Benyitottam a szomba a bögrével a kezemben. Oliver az ágyon feküdt nekem háttal és halkan szuszogott. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elalszik. Odaléptem mögé és végigsimítottam a fején. Felnézett rám kissé kómásan.
- Szia. Bocsi, felébresztettelek?
- Nem, még ne aludtam el... Valami baj van? - felült, én pedig leültem mellé.
- Nem, csak feljöttem megnézni téged, hogy minden rendben-e veled. - átöleltem oldalról. - Hozzak neked valami gyógyszert?
- Nem kell, köszi. - rám mosolygott.
- Oliver, tudom, kissé kínos téma és már eleged van belőle, de... mi volt az a csók a medencében? - a füle is belevörösödött a kérdésbe.
- Nos... hogy is mondjam...
- Ismételjük meg. - felkapta a fejét és ha lehet, ennél is tovább vörösödött. Meg akartam ismételni, mert kíváncsi voltam. Kíváncsi voltam, hogy hogyan csókol, milyen érzéseket vált ki belőlem.
Nem reagált semmit, csak meredten bámult, végül én léptem. Megsimítottam az arcát, majd lassan odahajoltam és ajkaim ajkaira illesztettem. Tátva maradt a szája ettől, ezért a nyelvemmel is utat törtem a szájába. Félig lehunyt szemmel figyeltem őt. Lassan lehunyta a szemeit és visszacsókolt, a hátamon belemarkolt a pólómba.
Élveztem a csókot. Közelebb húztam magamhoz a derekától fogva, szinte már az ölemben ült. Elkezdtem hátrafelé dőlni magam után húzva. Megszakította a csókot és meglepetten nézett le rám, majd elhelyezkedett a combomon, leült rá és most ő kezdett bele a nyelvcsatába. Beletúrt a hajamba, majd lassan eltávolodott és vörösen nézett le rám. Kipirultan a szemeibe néztem, amik kissé csillogtak a könnyektől. Rögtön felültem vele és néztem.
- Mi a baj Oliver?
- Semmi, csak... megleptél... - megtörli a szemeit.
- B-bocsánat, én nem akartalak meglepni... - motyogott valamit az orra alatt, amit nem értettem. - Tessék?
- Te a fiúkhoz is vonzódsz? - felvontam a szemöldököm, majd kicsit elnéztem.
- Lehet... Nem tudom. Igazából csak mostanság kezdtem el a fiúk után fordulni... De még mindig a lányokat részesítem előnyben... azt hiszem...
- Értem...
- De ez nem azt jelenti, hogy... áh, mindegy... Lehet, hogy csak elmebajos vagyok... - felnézett rám és két keze közé fogta az arcom.
- Nem vagy elmebajos.
- Nem?
- Az, hogy fiúkat is szeretsz, azzal nincs semmi baj. Legalábbis szerintem...
- Miért, te is...? - lesütötte szemeit. Azt hiszi, hogy elítélném ez miatt. - Csak a fiúkat, vagy a lányokat is. Egy bólintás, ha csak a fiúkat, kettő, ha... - be se fejeztem, bólintott egyet. Azért kicsit lefagytam én is, de ezt próbáltam leplezni és gyorsan megöleltem. - Nyugi, nem utállak meg ez miatt. - adtam a fejére egy puszit. Nyöszörgött halkan. - Akarsz itt aludni?
- Nem lenne nagy baj...?
- Dehogyis. Szívesen látunk. - felragyogott az arca és rögtön megölelt újra. Átöleltem vékonyka derekát és magamhoz szorítottam kicsit. Melegséget éreztem a mellkasomban, amit még Michelle-nél sem éreztem.

OLIVER

Végre újra biztonságban éreztem magam Alexander karjai között. A ma délelőtti félelem teljesen elillant belőlem, az se zavar, ha ő nem ember, én se vagyok az.
A csókot újra megismételtem most vele, de nem tartott sok ideig. Camille kopogott be a szoba ajtaján, ami miatt szétrebbentünk és rendesen ültünk egymás mellett.
- Gyere! - kiáltott ki Alexander.
- Bocsi, csak ellenőrizni akartalak titeket. Ugye nem vagytok túl nagy sokkban...? - aggódva nézett ránk.
- Nem igazán... Kicsit még fura maga a gondolat, de... talán megbarátkozunk vele...
- Jól van. Akkor én megyek is. Készülődök a vacsihoz.
- Oké. Oh, Camille... Oliver itt aludhat?
- Persze. De Jennifernek szóljatok, hogy itt alszik.
- Mindenképp. - azzal kiment a szobából. Én már nyúltam a telefonért, mire Alexander kikapta a kezemből és amikor odafordultam, rögtön egy szájrapuszival fogadott. Ismét lefagytam és vörösen pislogtam rá.
- Majd később felhívod. Most itt vagyok én.
- J-jó... Akkor... mit csináljunk? - elmosolyodott.
- Foglalkozz velem.
- M-mi? - szinte megsültem, annyira zavarba jöttem.
- Csak pihenjünk. - azzal megölelt és magához húzott, majd eldőlt velem. - Aludj te is, hogy elmúljon a fejfájásod.
- J-jó...
Elfeküdtem rajta és a mellkasán pihentettem a fejem. Lehunytam a szemeimet és másra se tudtam figyelni, mint az egyenletes szívdonbanásaira. Szinte látom magam előtt a szív ritmusos mozgását, amikor dobban egyet. Elmosolyodtam kicsit, majd felnéztem Alexanderre, aki lehunyt szemekkel pihent. Odahajoltam és adtam még egy puszit az arcára, majd visszafeküdtem. Az arcát már nem láttam, de én mosolyogva aludtam el.

ALEXANDER

Éreztem, ahogy gyorsabban kezd el dobogni a szívem és vörösen elpillantottam. Amíg ő békésen aludt rajtam, addig én az ablakomon bámultam ki elgondolkodva. Félek kimondani azt, amit most ki fogok, de... azt hidzem, kedvelem Olivert... Nagyon is kedvelem. És fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon ő is, és mégis mióta?
Magamhoz öleltem a fiút, majd lenéztem rá. Tényleg elaludt volna?
Remélem Camille nem most akar megint ránk nyitni, mint a múltkor és ahogy most is. A nővéremnek tökéletes az időzítése. Ezalatt azt értem, hogy vagy romantikázás, vagy szex, vagy egy félreérthető helyzetben képes rám nyitni az ajtót. De remélem, hogy most nem nyit rám. Jó nekem ez a hulla póz Oliverrel az élen.
Lassan lehunytam szemeimet, amik már elkezdtek lecsukódni. A gondolataim egyre tompábbak lettek, majd engem is elnyomott az álom.

OLIVER

Arra ébredtem, hogy valaki a hajamat birizgálja. Lassan felnyitottam szemeimet és felpillantottam és valahonnan sejtettem, hogy Alexander volt az. Odahajolt és nyomott a fejemre egy puszit. Tényleg nem álmodtam... Vele aludtam el. Szorosan átöleltem a mellkasát és bújtam hozzá.
- Minden rendben van? - csak bólintani tudtam.
Lassan felültem a combján és megdörzsöltem a szemeimet. Felkelt ő is és gyorsan úgy rendezkedtünk, hogy egymás mellett ülhessünk.
- Oliver, kérdezhetek valamit?
- Öhm... persze. - megfogta a kezem, féltérdre ereszkedett elém és rám mosolygott.
- Oliver Black. Leszel a párom?