Save me from Depression

4. fejezet

ALEXANDER

Kicsit nehezen indultam meg. Még vagy öt percig az ajtóban álltam, amikor éreztem, hogy valaki meglök.
- Megadtam a kezdőlökést. És most indulj át és kérdezd meg Oliver-t, vagy téged sem viszlek be. - Camille lökött meg hátulról, amitől majdnem pofára is estem. Morogtam egy kicsit, majd elindultam, mielőtt még a nővérem a nemesebbik felembe is ad egy talpast.
A torkomban újra érezni kezdtem a maró érzést, mintha valami sötét energia lengené körbe a házat. Odaálltam az ajtó elé hevesen dobogó szívvel bekopogtam. Szerencsére az anyja nyitott ajtót. A nő hajcsavarókkal a hajában, éjszakai maszkkal és rózsaszín pizsamában nyitott ajtót nekem. Bakker, rosszabb, mint egy horrorfilmben...
Ijedten ugrottam el az ajtótól, majd nyugtatgattam magam és odaálltam.
- J-jó reggelt Mrs. Black...
- Csak Miss Black, drága Alex. Miért kopogtál át ilyen korán? - kérdezte kíváncsian.
- Oh, csak... a nővérem kérdezni akart valamit és velem üzen. Kocsival visz be engem a sulihoz és azt szeretném kérdezni, hogy Oliver velünk akar-e jönni, hogy ne kelljen buszoznia 8 kilométert.
- Hát... megkérdezhetem. Egy pillanatot kérek, addig is fáradj be. - félreállt az ajtóból, így szabadon bemehettem.
A ház majdnem ugyanúgy nézett ki, mint a miénk, csak máshogy voltak elrendezve a bútorok és a falak is máshogy voltak elrendezve. Hát igen, ilyenek az ikerházak... Örülj, hogy megjegyzed a sajátod, nem hogy még másét.
Pár doboz még ugyanott volt, ahol hagytam őket, amikor segítettem Jennifernek behordani őket. Olyanok voltak ráírva, hogy "Képek", "Díszek", "Törékeny dolgok" és így tovább.
Jennifer az emelet felé haladt, miközben a hajcsavarókat szedegette ki.
- Addig ülj le Alex! Szólok Olivernek. - mondta kedvesen a nő, majd felment. - Oliver, készülődj, Alexanderék bevisznek a sulihoz! - én csak kérdezni akartam, hogy bevigyük-e, de úgy tűnik, most már kötelező bevinni őt. Na nem baj. A sötét és "maradjtávoltőlemapicsába" aura mellett rendes srácnak néz ki... asszem...

OLIVER

Anya feljött szólni, hogy Alexander itt van, nekem pedig felpattantak a szemeim, amikor a fiú nevét meghallottam. Nagyot dobbant a szívem és már ugrottam is ki az ágyból, hogy felöltözzek, összepakoljak és valahogy elrendezzem kócos, fekete hajamat. Alexander itt van, nem nézhetek ki rosszul. A tenyerembe leheltem és elfintorodtam, majd beszaladtam a fürdőbe, hogy fogat mossak. Kb. 10 perc alatt kesz voltam mindennel. Anyám csak pislogva figyelt engem ebben a néhány percben, majd megölelt és adott egy puszit, amivel jött egy kis éjszakai maszk is.
- Anya, mosd le ezt a borzalmat az arcodról és vedd ki a hajcsavarókat... Szörnyűek! - oktattam, majd segítettem neki gyorsan kiszedni, végül ledobogtam a lépcsőn.
- Húha, de energikus valaki. - szólalt meg a fiú a kanapén. Ennyire be lennék zsongva miatta?
- Kialudtam magam. - válaszoltam könnyedén, majd zsebre dugott kezekkel elindultam kifelé. Alexander jött utánam, majd elindultunk a házuk felé.
- Na és álmodtál valami szépet? - kérdezte olyan mosollyal, hogy a filmsztárok megirigyelték volna.
- Hát... ha jól aludtam és nem riadtam fel az éjjel, akkor nagy valószínűséggel.
- Oké, csak kérdeztem. - rásandítottam kicsit, miközben megengedtem magamnak egy félmosolyt, majd tekintetem a nyakában lógó nyakláncra tévedt, amin egy medálszerűség csüngött. Volt egy olyan érzésem, hogy az ismerős nekem...
De férfi nyaklánc ellenére elég nőies volt főleg azért, mert az a medál inkább hasonlított egy szépen kicsicsázott kis fiolára, benne egy zöld "csillámporos" galaxissal vagy mivel. De mindenesetre nekem tetszett.
- Hé, megnézhetem a nyakláncod? - néztem fel a nálam jóval magasabb fiúra és már nyúltam is volna érte. Elkapta a kezemet, de nem szorította meg. Komolyan nézett a szemembe, az út kellős közepén megállva. Nem mondott semmit, csak körbenézett, majd elvonszolt a járdáig, majd visszanézett rám.
- Ne nyúljálj más cuccaihoz Oliver. Ez a nyaklánc sokat jelent nekem, akárhogy is néz ki, nem adom csak úgy ki a kezeim közül. Vagyis... érted. Nem veszem le és csak úgy odaadom másnak, hogy megnézhesse. - csak pislogtam rá.
- Miért ennyire fontos egy bizsu?
- Mert ez bizsu vagy sem, a szüleimé volt, akik meghaltak még nagyon régen. Ez emlékeztet rájuk, hogy volt valaki, aki szeretett. - kicsit elszomorodtam, majd bólintottam. Így már azért mindjárt más. Megértem Alexander aggodalmát, hogy esetleg elejtem, vagy valami. Még magamból is kinézném ezt, amilyen ügyetlen vagyok.
- Rendben van. De megnézhetem kicsit közelebbről? Nagyon szép és kíváncsi vagyok mi van benne.
- Egyszerű flitternek néz ki. Nem is értem miért nekem adták oda anyáék születésem után. De már megszoktam, hogy melegnek nézek ki miatta.
- Nem nézel ki annak. - mondtam, majd kicsit közelebb hajoltam, hogy megnézzem. Lehet csak a szemem káprázott, de amikor közelebb hajoltam és véletlen ráleheltem, mintha felfénylett volna halványan.
Felpillantottam a fiúra, aki csak figyelt engem. Ettől csak zavarba jöttem, ahogy nézett, de már attól is, hogy közelhajoltam hozzá... A nyakához... A kulcscsontjához... Az egész lénye zavarbaejtő.
Elhajoltam, majd megindultam egyetlen szó nélkül a ház felé és csendesen benyitottam. Alexander jött utánam.
- Camille! Oliver is jön velünk! - ordított egy nagyot, majd a nővére a lépcsőn dobogott be éppen egy türkiz, tollas fülbevalót beszúrva a fülébe.
- Oh, ez remek! Egy óra múlva indulás, addig üljetek le, reggelizzetek meg nyugodtan. Van sajtos omlett, pirítós, de ha egyik sem kell, van müzli. - mondta a nő, majd már rohant is vissza az emeletre. Én Alexanderrel együtt a konyhába indultam meg, majd bent helyet foglaltam.
- Nos, akkor mit kérsz reggelit? - kérdezte, miközben magának omlettet szedett.
- Igazából nem nagyon szoktam reggelizni.
- Pedig nővérem szerint az a legfontosabb étkezés. - elém tette a tányérját. - Legalább kóstold meg a nővérem omlettjét. Igaz, a spagettihez közel sincs, de ez se éppen a rosszabb fajtába tartozik. - beleszimatoltam egy kicsit, majd bekaptam egy falatot. Mintha egy ízbomba robbant volna a számban. Se nem sós, se nem íztelen, se nem túl fűszeres. Bátran ki merem állítani, ez eddig a legfinomabb reggeli, amit valaha ettem.
- Hú... Ez... nagykn finom. A nővéred hol tanult meg főzni?
- Szakácsnak tanult. Jelenleg egy étterem vezetője a belvárosban. Nem messze van a sulitól, így néha el szoktunk oda menni barátokkal. Természetesen én azért kapok egy kis kedvezményt pár ételre és italra. Nem túl drága, de nem is túl olcsó hely.
- Nem hangzik rosszul.
- Nem hát. - válaszolta könnyedén, miközben ő is leült mellém a reggelijét megkezdve.
-Amúgy mikor indulunk? - ránézett a karórájára és hümmögött valaüit, majd lenyelte a falatot.
- Van még 10 percünk megreggelizni. Úgyhogy lapátold gyorsan. - rám mosolygott úgy, hogy azt hittem ott helyben leolvadok a székről. A lábaim megremegtek, a gyomrom összeszűkült és alig tudtam megenni a finom reggelit. Mondjuk amúgy se vagyok az a fajta, aki sokat eszik.
- Alexander, én nem tudok többet enni... - mondtam, majd félretoltam a tányért. Kínosan kezdtem el érezni magam...
- Alex, Oliver, indulhatunk? - a nővére lépett be a konyhába.
- Persze. Én legalábbis készen vagyok. És te Oliver? - rám nézett a fiú barna szemeivel.
- Felőlem is... mehetünk... - felkeltem a székről és elvettem a táskámat. Alexander is elkészült, majd elindultunk kifelé.
A garázs előtt egy piros Ford állt, ahova most Camille eltipegett a magassarkújában és kinyitotta a vezető felöli ajtót és beszállt. Követtük a példáját. Én a hátsóülésre ültem, Alexander pedig az anyósülésre.
- Mehetünk? - Alexander hátranézett, én pedig bólintottam.
- Csak indulj. - mondta Alex.
- És akkor irány a suli! Végre megszabadulok tőled délelőtt...
- Köszönöm Camille, én is szeretlek. - a nővére csak vigyorgott egyet, majd kitolatott és rátaposott a gázra. Első nap az új iskolában... Már a gondolatától is görcsbe rándult a gyomrom...