Save me from Depression

21. fejezet

ALEXANDER

- Azt szeretném, ha lefeküdnél velem itt és most... - átkarolta a nyakamat és a lehető legkomolyabban nézett rám. Egy pillanatig le sem esett a dolog, majd mikor realizáltam a dolgot, az arcom a lehető legvörösebb árnyalatot vette fel.
- O-oliver, most... most komolyan...? - dadogtam. Bólintott egyet, majd lentebb húzott magához és a fülemhez hajolt.
- Teljesen komolyan gondoltam... - búgta halkan, majd adott a nyakamra egy kis puszit. Körülbelül úgy néztem ki, mint egy párzásra kész oroszlán, majd elhajoltam és felültem.
- A-akkor kell pár dolog, hogy... tényleg lefeküdjünk...! - még mindig nem tudtam elhinni, de már fel is keltem, hogy megkeressem a félretett síkosítót és óvszer.
- Hagyd a francba! - Oliver visszarántott az ágyra. - Nem ez lesz az első alkalmam, úgyhogy csinálhatjuk minden felesleges cucc nélkül. - oh... szóval jól gondoltam, hogy tapasztalt az ilyesmiben...
- R-rendben... - kissé zavarban voltam. Bár Oliver elmagyarázta az egész dolgot, és nekem sem ez lett volna az első szexuális élményem, de valahogy mégis zavarba jöttem. Talán azért, mert ugyanúgy fiú, mint én?
- Teljesen rá van írva az arcodra, hogy mit gondolsz... Ne agyalj, hanem csináljuk. - magára rántott.
- D-de... félek, hogy fájdalmat okozok... és szeretném, hogy jó legyen neked is, ne csak nekem.
- Jó lesz, csak elő kell készíteni normálisan. - erősködött tovább. Mélyen beszívtam, hezitáltam kicsit, majd kifújtam a levegőt.
- Rendben van Oliver... - szinte rávetetettem magam és már elkezdtem volna vetkőztetni, amikor is hangos ajtócsapódást hallottam.
- Alex! Hazajöttem a pénztárcámért! Kérlek, gyere le és zárd be az ajtót! - mormogtam egyet és leszálltam egyetlenemről kelletlenül, majd kimentem a szobából.

OLIVER

A románcot megzavaró Camille miatt teljesen zavarba jöttem. Azt hittem, hogy ránk fogja törni az ajtót. De nem csak ezért égett a pofám, hanem azért is, mert hazudtam Alexandernek. Én még szűz vagyok! Kerülgetett a bűntudat, hogy hazudtam neki. Muszáj elmondanom.
Gyorsan kipattantam az ágyból és lerohantam a lépcsőn. Alexander épp az ajtót zárta be, amikor leértem.
- Alexander...
- Bocsi Camille miatt... Az időzítései tökéletesek. - rám nézett mogyoróbarna szemeivel. - Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. - közelebb lépett hozzám és átölelt, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, lehajolt és belehúzott egy francia csókba. Belenyögtem a csókba meglepetten és hirtelen azt se tudtam, hogy mit reagáljak. Csak álltam lefagyva, majd úgy gondoltam, mégsem kell tudnia arról, hogy ez lesz nekem az első. Átkarolta a derekamat és jobban magához húzott, majd lassan véget is vetett a francia csóknak.
- Szeretlek Oliver...
- Én is nagyon szeretlek Alexander... - figyeltem kicsit, majd összeszorítottam ajkaimat.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Camille elrontotta a hangulatot...
-

Akkor mindjárt feldobom egy kicsit. - vigyorodott el, de megráztam a fejemet.
- Elvette a kedvem tőle... - és asszem lelkileg tényleg nem állok rá készen... - Inkább filmezzünk. - kissé csalódottan nézett le rám, majd lassan elfogadta és bólintott. Felkísért a szobájába, majd leülve az ágyra elővette a laptopját.
- Mit szeretnél megnézni?
- A Galaxis örzőit. Még nem láttam...
- Akkor meg is van a film. A Vol.2-t is meg kell akkor nézned. Nagyon jó poénok vannak benne. - nevetett kicsit, miközben beírta a jelszót a fehér laptopon és mikor betöltött, a "Letöltések" mappára kattintva a laptop felhozott egy ablakot még több mappával. Volt ott egy "házi feladat" mappa is, amire kicsit hunyorogva néztem...
- "Házi feladat"...? - kínosan elnézett és éreztem, ahogy kicsit meghűl az ereiben a vér.
- I-igen, tudod szorgalmas diák vagyok... - hebegte kicsit.
- Aha... Inkább elhiszem neked, vagy te lennél nagy bajban... - a sápadtság is társult az ideges magyarázkodás mellé.
- L-Lássuk csak a "Filmek" mappát... - megnyitotta és azon is belül voltak mg mappák. "Marvel", "DC", és a legjobb, amin el is vigyorodtam, az a "Disney" mappa volt. De el is tűnt a többi fájl és már kereste is a kiválasztott filmet, majd elindította. Rögtön le is támadt és átölelt az ágyra lökve ezzel, majd úgy bújt, mint egy macska.
- Olyan vagy, mint egy plüss maci. Egy apró, csontos plüss maci.
- Nem is vagyok csontos...
- Akkor egyél többet, vagy tűpárnát csinálsz belőlem, miközben ölelgetlek. - ha láttam volna a saját arckifejezésem, attól még én is megijednék, de Alexandert semennyire sem érdekelte, csak ölelgetett és fejét a mellkasomra tette, miközben a filmet nézte. Én is odafordultam fejjel, mert máshogy nem tudtam volna. - Milyen heves a szívverésed...
- Te is tudod, hogy miért...
- Igen, tudom... - felnézett rám és odahajolt egy csókért, de én elhárítottam.
- Ha kangörcsöd van, intézd el magadnak.
- De Oliveeeer!
- Nincs rinya, menj ki a fürdőbe. Gondolom nem a telefonodat érzem a lábaimnál. - válaszoltam kemény hangon, ami tőlem elég fura. Felfújta az arcát, mint egy hörcsög, majd puffogva kiment a fürdőbe, én pedig nyugisan oldalra fordultam és halkan nevettem a saját kis gonoszságomon. Szeretem Alexandert és ha megkérdeznék, hogy miért, első kézből az lenne a válaszom, hogy lehet úgy szívatni, hogy meg se sértődik. A második és egyben legfontosabb azért, mert ő az az ember, aki már az elejétől kezdve kedvesen bánt velem és nem ítélt el csupán a kinézetem alapján...
Átöleltem a párnát, amiből az ő illata áramlott és agyon szorongattam felhúzott térdekkel, majd a fanolást abbahagyva inkább a filmet kezdtem el nézni.
Alexander 10 perc után se tért vissza. Majd eltelt negyed óra... 20 perc... fél óra múlva már kezdtem érte aggódni. Leállítottam a filmet és kisiettem a szobából, majd bekopogtam a fürdőbe.
- Alexander, minden rendben?
- Igen! Mindjárt jövök, csak gyorsan letusolok!
- Oh... oké, csak... már fél órája bent vagy...
- Nos... ez is a te hibád, hogy mit ne mondjak.
- Na kösz... Rendben, fürödj le, de remélem nem akarsz még egy órát bent lenni.
- Ez nem csak rajtam múlik.
Inkább visszamentem a szobába, majd eszembe jutott, hogy ha ennyi ideje vissza se jött, mennyit bírna, ha mi tényleg......? A gondolatra lángba borult az arcom és a párnába fúrtam a fejem, hogy én mégis mikre nem gondolok...