Save me from Depression

6. fejezet

OLIVER

Tom-mal viszonylag túléltem a mai napot. Kisétáltunk az épületből és végre szabadok lehettünk, szinte hallottam magam felett a mennyei "Hallelujah"-t csengeni.
- Menjünk el valahova kajázni. - kérdezte Tom.
- Bocsi, de... értem hamarosan jönnek. Majd talán máskor. - halványan rámosolyogtam.
- Rendben. Akkor mondjuk hétvégén? - vállat vontam, miközben az iskola kapuját kezdtem el bámulni.
- Oké. Úgyis szabad a hétvégém.
- Király! - megérkezett Camille és már el is indultam felé.
- Akkor majd holnap Tom! - köszöntem el villámgyorsan.
- Szia! - köszönt ő is, majd odafutottam az autóhoz.
- Szia Camille.
- Szia Oliver. Az öcsém merre van? - kérdezte felvonva a szemöldökét.
- Szerintem a házi ribancával enyeleg valahol. - elmosolyodott halványan, miközben beszálltam az autóba és leültem a hátsó ülésre.
- Én se bírom, szóval együtt érzek.
- Köszönöm. De... annyira nem illik hozzá a csaj.
- Plasztik cica. - nevetett egyet, majd hátranézett rám kicsit sejtelmesen mosolyogva.
- Pontosan. - bólintottam, de a mosolyától kissé megszeppentem.
Hirtelen Alexander pattant be mellénk.
- Hali. Indulhatunk?
- Nem kell kétszer mondanod. - Camille beindította a kocsit, majd elhajtottunk.
Egész úton csendben voltam, a testvér pár beszélt csak egész úton. Először a suli jött szóba, majd Alexander felhozta témának a "csaját". Rögtön megforgattam a szemeimet. Előkotorásztam a fülhallgatóm, majd végig zenét hallgattam.
Hazaérve kiszálltam a kocsiból és megköszöntem a fuvart, majd hazaindultam.
- Oliver! Holnap is elvigyünk téged? - szólt utánam Camille.
- Ha nem nagy baj, akkor elfogadom.
- Remek. Oh, és még valami. Nem akarsz átjönni vacsizni? Ha már osztálytársak lettetek, akkor ismerkedjetek össze az öcsémmel. - láttam, ahogy Alexander megforgatja a szemeit, de rábólintottam. - Akkor majd este átkopog hozzátok. Anyukád is jöhet.
- Anyu dolgozik ma, így nem lesz itthon. Valamikor éjjel jön haza.
- Ja, értem. Akkor... majd gyere át. - mosolygott szélesen. Én is elmosolyodtam, majd elindultam hazafelé.
Bementem a lakásba és bezárkóztam, majd nekivetettem a hátamat és lecsúsztam az ajtó mentén.
A pulzusom felgyorsult, a szívem gyorsabban vert, szinte zihálva vettem a levegőt, a rohadnék lepkék meg ott repkedtek a gyomromban. Kissé izgatott voltam, bár ez csak egy vacsi. Semmi több. De vajon... Camille sejthet valamit?
Beugrott Alexander képe mindenféle "más" gondolattal együttvéve és elvörösödtem, majd olyan biológiai hatás futott végig a gerincemen, egészen lentig, ami jobbik esetben csak a férfiaknál eshet meg. Újra azt kell csinálnom, amit a legjobban utálok.
Felkeltem és lepillantottam, majd felsiettem az emeletre. Bementem a szobámba és hiába nem volt itthon senki, én mégis bezártam azt is, a függönyöket elhúztam.
- Ez gáz... Ha suliban sem tudom korrigálni a fantáziám, akkor nagy bajban leszek... - leültem az ágyamra. - Nyugalom Oliver... csináltad már... egyszer-kétszer. Még akkor is, amikor Alexander itt volt. - undorodtam magamtól. Most vagyok igazán szerelmes és elég furcsa. A pillangók újra megjelentek a hasamban, de megráztam a fejem és inkább a lenti problémára koncentráltam.
Mély levegőt vettem, majd elkezdtem a nadrágom kibontani, lassan lehúztam az alsóval együtt és elfintorodtam. Nem akarom csinálni, de muszáj, vagy csak rosszabb lesz. Újabb mély levegőt vettem, majd elvörösödve elkezdtem magam izgatni. Kicsit felhúztam a lábaimat és újra zihálva vettem a levegőt. A fantáziám teljesen elkalandozott Alexander irányába és tovább vörösödtem, az arcom lassan a paradicsom színét vette át. Kicsit jólesőn felsóhajtottam, majd a fiú nevét nyögtem kissé hangosabban, mint szerettem volna. Kicsit megkönnyebbültem, majd átszaladtam a fürdőbe, ahol alaposan megmostam a kezem. Utána eléggé idegesen vártam az estét...

ALEXANDER

- Miért mondtad, hogy átjöhet vacsorára? - vontam kérdőre nővéremet, aki a fürdőszobai tükör előtt tollászkodott, miközben én a kád szélén ültem keresztbe font karokkal.
- De egy utálatos dög vagy Alex. Két okból is áthívtam. Az egyik, mert az anyja nincs itthon, ne haljon éhen. Így is elég sovány szegény srác. Másodszor pedig, hogy barátkozzatok össze.
- De nincs is közös témánk.
- Majd lesz. Úgyis fogtok találni, amennyire te beszédes vagy.
- Hát nem is tudom.
- Én tudom Alex. - és tovább fésülgette a haját. Felálltam, majd kimentem a fürdőből kicsit puffogva.
Bementem a konyhába valami ebédszerűséget keresni, de semmit nem találtam.
- Camille! - ordítottam el magamat.
- Mi van? - kiáltott vissza nővérem a fürdőből.
- Vettél valami kaját?
- Nem! Rendelj inkább! - nyugtáztam ezt egy halk "Hát jól van" mondattal, majd kikerestem az egyik pizzéria telefonszámát és rendeltem egy 38 centis, meg egy családi, 60 centis pizzát magunknak. 
- Kész! Te fizetsz majd. Nekem nincs pénzem. - belépett a konyhába és felkötötte a haját kontyba.
- Na és mi van a nyáron megkeresett pénzed? 
- Másra gyűjtöm. Neked meg van normális állásod. - fújtatott.
- Mire költöd te azt?
- A barátnőmre.- erősen megrázta a fejét, közben ciccegett egyet. Keresztbe fonta a karjait és úgy nézett rám, mint aki mindjárt keresztül szúr.

- Túl sokat költesz Michelle-re. Nem gondolod? Miket is vettél eddig neki?

- Öööö... - elgondolkoztam kicsit. - Sok mindent. Nem mindegyikre emlékszem már, de biztosra veszem, hogy egy nyakláncot vettem neki, sok randira elvittem már...

- Na, drága öcsém. Itt a gond.

- Miért baj, ha költök rá? Nem ez a férfi dolga, hogy a párját elkényeztesse? Te nem örülnél ennek?

- De, de Alexander, nem erről van szó. Valószínűleg Michelle bankautomatának néz téged és... - felkaptam ezen a vizet és kissé felemeltem a hangomat.

- Már te is ezzel jössz? Lou is ezt mondta, azt mondta, hogy a barátnőm egy kibaszott ribanc és csak kihasznál! Elegem van ebből, holnaptól fogva Michelle-nél lakok! - azzal kirobogtam a konyhából a szobámat célba véve.
- Alexander, ezt nem teheted! Még kiskorú vagy, én vagyok a törvényes gyámod és amíg felnőtt nem leszel, addig én mondom meg, hogy miről hogyan dönthetsz! - kiáltott utánam a nővérem, mire én csak bunkón válaszoltam.
- Nem vagy az anyám! Nem vagy apa! Ők meghaltak, és ha még élnének, ők mondhatnák meg mit csinálhatok és mit nem! - láttam, ahogy nővérem megszeppenten néz fel rám, majd mintha erősen görcsbe rándult volna valamije, eltorzult az arca.
- Hogy mondhattad ezt? Azonnal menj a szobádba és onnan ki se gyere! Ne is lássalak, holnap pedig ne is számíts rá, hogy beviszlek! Buszozz el magad, saját pénzből! - ordította sírós hangon, majd eltoporzékolt a konyháig. Dühösen néztem utána, majd bementem a szobámba és becsaptam az ajtómat olyan hangosan, hogy ő is hallja rendesen. 
Hogy éreztem-e bűntudatot a szavaim miatt? Egy kicsit. De úgy érzem, jogosan mondtam ki ezt. Törvényes gyám ide vagy oda, akkor se a szüleim, akiket soha nem ismertem, nem parancsolgathat nekem. Ő nem anya és apa, akiket soha nem ismerhettem meg...
Ránéztem az éjjeli szekrényemen álló képkeretre. Odamentem és felvettem. Csak ennyi maradt meg a szüleimből, ez az egyetlen kép róluk... de ez is meg van égve... A fényképen anyám engem tart a kezében, akkor csak pár hónapos lehettem, apám az előtte álló kicsi Camille vállait fogja. Az arcukat nem látom, meg van kicsit pörkölődve a kép széle és még néhány helyen. Micsoda pech... Kíváncsi lettem volna a szüleim arcára, hogy mégis kitől mit örökölhettem akár külsőleg, akár belsőleg. Visszatettem a képet az éjjeliszekrényre, majd ledőltem az ágyra és elkezdtem hosszú pihenőmet.

OLIVER

Kicsit lefürödtem estefelé, hogy felfrissüljek és ne zombiként menjek át Alexanderékhez vacsorázni. Megtörülköztem kicsit, majd megszárítottam a hajam. Belenéztem a tükörbe, ahonnan egy anorexiához közelítő fiú nézett vissza, tele hegekkel a karján és a lábán, ami nem én voltam... Közelebb hajoltam, majd vicsorítottam egyet kivillantva a fogszabályzómat, amire fekete gumik voltak rakva díszítésgyanánt. Már csak pár hét és megszabadulok ettől a vacaktól, mert rohadt gáz. Egy-két hét múlva 18 leszek és ez még mindig rajtam van. Tiszta gáznak tartom. És anyám csodálkozik, hogy eddig nem vigyorogtam, mint régen, amikor együtt volt apámmal.
Hirtelen megugrottam, amikor hallottam a csöngőt és gyorsan felkaptam egy törülközőt, amit a lépcsőn lefelé menet magam köré tekertem. Vadul feltéptem az ajtót, majd teljesen lefagytam. Alexander toporgott az ajtó előtt, én pedig egy szál törcsiben álltam előtte. Fülig vörösödtem, majd mielőtt megszólalhatott volna, becsaptam az ajtót az orra előtt. Leguggoltam és arcomat a tenyereimbe temettem, majd felkeltem és résnyire kinyitottam az ajtót.
- Öt percet kérek... - mondtam egérhangon, majd újra becsuktam az ajtót.
Fénysebességet túlszárnyalva spuriztam fel a lépcsőn és az előkészített ruháimat magamra kaptam, majd lementem majdnem pofára esve az utolsó lépcsőn. Az ajtó előtt a kapkodásom visszafogtam, majd lehiggadva kinyitottam újra az ajtót.
- Meg kell, hogy jegyezzem... hogy szedj fel néhány kilót. Nem egészséges, hogy kilátszanak a bordáid és majdnem átszúrják a bőröd. - vágtam egy duzzogó arcot.

- Azért annyira nem vagyok vékony.

- Öööö... de, annyira vékony vagy. Ne is tagadd. - elfordult, majd elindult le a garázsfeljárón.

- Hova mész?

- Haza? Vacsora idő van és Camille mondta, hogy jöjjek át neked szólni. Gyere enni te is, elvégre igaza van. Itthon vagy egyedül, lehet nincs is kaja és nem kéne éhen halnod már az első héten. Szóval... Jössz már, vagy tapsra vársz? - rögtön megindultam, miután láttam, hogy itt fog engem hagyni és mikor beértem, akkor kicsit mögötte haladtam a házuk felé.