A sötétség kényszerében

FUSS!

A térdére támaszkodva kapkodott levegő után. Az éjszaka hideg csendje ölelte körül. A földre rogyott, rosszullét kerülgette. Nem tudta kihozni Lunat. És Mark... örökre ott ragadt. Eszébe jutott a fiú fénytelen szeme és kicsordultak a könnyei. Nem tehetett semmit, csak kihátrált a szobából. Ott hagyta őket. Halálra ítélve. Most már hangosan zokogott. Szinte fuldoklott, alig kapott levegőt. Úgy érezte, kiszakad a mellkasa.

Hirtelen két kar ölelte át, húzta megához.

- Peony... - hallotta Cam aggodalomtól feszült hangját. A lány nem válaszolt. A könnyek elborították az egész arcát, semmit nem látott. Egyre rosszabbul volt.

- Gyere ide – súgta Cam és az avaron ülve, magához húzta a reszkető lányt. – Annyira örülök, hogy nem esett bajod – suttogta Peony fülébe. Meleg lehelete végigcirógatott a lány nyakán. A sírógörcs lassan alább hagyott, már csak csendesen sírt Cam karjai között.

- Ott kellett hagynom... Luna... Mark... az a sok ember... ezt... nem bírom...

- Sss. Nyugodj meg.

Peony felnézett a fiúra, de a sötétben csak a körvonalit látta.

- Borzasztó... borzasztó dolgokat láttam.

- Tudom. Gyere. Meg fogsz fázni.

Peony feltérdelt. Észre se vette, hogy milyen hideg van. Hagyta, hogy Cam felhúzza a földről. A fiú csuklóján kis, kör lakú fény gyulladt fel.

- Hajnali három múlt. Most az lesz a legjobb, ha haza mész.

A lány szipogva bólintott, bár tudta, hogy Cam a sötétben úgyse látja. A fiú biztonságban kivezette az erdőből és egészen hazáig kísérte. Az ajtónál aztán megálltak.

- Kérlek, most feküdj le, aludd ki jól magad. Holnap beszülünk.

Peony erőtlenül bólintott és miután elköszöntek egymástól, halkan belépett az házba. Minden koromsötét volt. A táskáját otthagyta az előszobában és amennyire csendben csak tudott, felosont a lépcsőn. Villámgyorsan hálóingbe bújt, az összes ruháját a szennyes tartóba dobálta. Kimerülten végignyújtózott az ágyon és örült, hogy péntek van. Illetve: már szombat. Behunyta a szemét, megpróbált elaludni. Nem sikerült. Egyfolytában sírhatnékja volt és valahányszor becsukta a szemét, hosszú, hideg folyosókat látott maga előtt. Aztán másfél óra forgolódás – sírás után, felszínes álomba merült.

Álmában a szobájában állt, éppen Grace-el beszélgetett. De a húga valahogy nem figyelt rá, csak bámult meredten előre. Ekkor Peony oda akart menni hozzá, de láthatatlan akadályba ütközött. Közte és a húga között masszív üvegfal húzódott. Peony ököllel verte a falat, de Grace csak állt, mozdulatlanul. Nem hallotta és nem is látta Peonyt. Aztán a következő pillanatban Grace szemei fennakadtak, összeesett, és, mint egy rongycsomó, rángatózni kezdett a földön. Az üveg eltűnt. Peony odafutott hozzá és a hátára fordította, de nem Grace vállait fogta. Hanem dr. Grapes-ét. A doktor szeme tejfehér volt, hiányzott belőle a szemgolyó. Megmarkolta Peony karját és a következő másodpercben a lány egy üvegkabin belsejében ült. Dr. Grapes rejtélyesen eltűnt. A helyszín is megváltozott, most az erdőben volt. Peony felállt, ütött, rúgott, de nem tudott kijutni. Ekkor megjelent Cam. Rohant a cella felé, hogy lányt kiszabadítsa. De a másik oldalról pedig Daniel futott. Mindkét fiú kezében egy kés volt és mindketten egyszerre hajították el. A pengék hidegen villantak a fényben és egyszerre fúródtak bele a tömör üvegbe. Aztán, mintha lassított felvétel lenne, tízmillió darabra robbant szét a levegőben.