A sötétség kényszerében

KEGYETLEN HAZUGSÁG

Utolsó hétvége utolsó napja. Grace kinyitotta a szemét, majd fölült az ágyban. Magára kapta a ruháit és lement reggelizni. Már majdnem befejezte, amikor üzenete jött. Kihalászta a telefont a zsebéből és megnyitotta.

„Tiz perc mulva a parkban?"

Lenyelte az utolsó falatot és választ pötyögött Danielnek.

„Mindjart ottvagyok"

- Anya elmentem itthonról! – kiáltotta.

- Hová? – kérdezte Sarah és a kötényébe törölte lisztes kezét. Grace vállat vont.

- Csak a parkba. Daniellel.

Érezte, hogy fülig pirul.

- Daniel, hmm? – somolygott az anyja. Grace vágott egy grimaszt és már itthon se volt. Nem bírta volna elviselni Sarah csipkelődéseit.

Útban a park felé, Peonyra gondolt. Borzasztóan ki akart már vele békülni, de nem érette meg, hogy Dan nem gonosz. Haven és Roland is eszébe jutott, hogy mostanában nem jelentkezzek. Bár lehet, hogy igen, csak nővére nem mondja el neki. És mi van, ha ez csapda? Ha azért nem mutatkoznak, mert terveznek valamit?

Kirázta a hideg.

Már messziről észrevette a fiút. A padon ült, hátradőlve, lábát lazán keresztbetéve. Szőke haján megcsillant a reggeli nap sugara. Ahogy Grace közelebb ért, felemelte a fejét és a lányra nézett. Rámosolygott, de ez a mosoly nem jutott el a szeméig.

- Szia! – lépett oda hozzá Grace. – Valami baj van? – komorult el, meglátva Dan arcát. A fiú a hajába túrt és égő szemmel nézte a lányt.

- Hazudtam neked.

- Tessék? – pislogott döbbenten Grace. Mindenre fel volt készülve, de erre nem.

- Én... végig hazudtam neked – ismételte meg Daniel. – Mindenben. Nem azért közeledtem feléd, mert kedvellek. Csak egy eszköz voltál, hogy információkat szerezzek meg Peonyról és a csoportja tartózkodási helyéről.

Grace úgy érezte, megfullad. Alig kapott levegőt, minden szín kifutott az arcából. Érezte, hogy könnyek csípik a szemét.

- Ez... most komoly? – dadogta. – Minden, amit eddig mondtál...

- Egy szó se volt igaz belőlük – fejezte be kimérten a mondatot Daniel.

- Szóval te... - nyögte Grace és tántorogva felállt a padról. El akart rohanni. El innen. El tőle.

- Igen – Dan is felállt és jéghideg szemét a lányéba fúrta. Egy pillanatra mintha átsuhant volna rajta a fájdalom, de mire Grace tényleg észre vette volna, már újra nyoma se volt.

- Maradj ott! Ne közelíts! – kiáltott Danielre, de az csak jött, egyre közelebb. Grace érezte, amint behátrál a fák és bokrok sűrűjébe és zokogás tépte a mellkasát. Emberben ekkorát még nem csalódott.

A fiú, akár egy robot, egy kést vett elő a háta mögül. A lány szíve kihagyott egy ütemet. Érezte, amint háta egy fa törzsének ütközik és nem bírt megmozdulni. Nem bírt elmenekülni. A csalódás úgy roncsolta belülről, akár a sav. A könnyek ellepték a szemét, alig látta tőlük a támadóját. Kitörölte onnan őket, utoljára Daniel szemébe akart nézni.

A fiú tekintete nem árulkodott semmilyen érzelemről. Már csak pár lépés választotta el Grace-től. Aztán, amikor már olyan közel ért hozzá, hogy láthatta a pettyeket a szemében, a magasba emelte a kést. A lány fogva tartotta a tekintetét az övével. Ez lesz az utolsó dolog, amit lát. Daniel tartotta a szemkontaktust, keze még mindig a magasban volt. A penge a kezében megremegett, a napfény ide-oda szikrázott a felületen.