A sötétség kényszerében

A BULI

Végül is, rosszabb is lehetne gondolta Peony, hiszen még jó, hogy a karján vannak. Azt legalább el tudja takarni. Mi lenne, ha a homlokán vagy a nyakán lenne? Azt mivel tüntetné el? Beleborzongott a gondolatba.

Az ágyán ülve viaskodott önmagával. Nehezen tudta feldolgozni az egészet, de közben meg gyorsan túl akart lépni a dolgon. Ha akkor el tudta fogadni, amikor még csak három volt, akkor most is meg kell próbálnia. Erre a buli tökéletes lesz. Hiszen hol tudna jobban megfeledkezni a pikkelyekről, ha nem egy zsúfolt, zenétől dübörgő, emberektől nyüzsgő helyen? És a Grace-től szerzett információk alapján ez csak egy iskolai buli, ahol néha feltűnhetnek idegen diákok is.

A konyhából ínycsiklandó illatok szálltak fel az emeletre. Peony hasa megkordult. Elindult hát lefelé a lépcsőn, közben hallotta a tányérok csörgését. Anyja már terített.

- Hmm, Sarah, isteni vacsorát főztél! – hallotta apja hangját, amint leért. Sarah, Peony anyja a legjobb szakács volt a közeli étteremben. Éjszakai műszakja miatt nem sokat tudott a családjával lenni, de a sérülései miatt, most egész nap itthon volt, volt hát ideje a vacsorával bíbelődni. Peony leült az asztalhoz és szedett a finoman illatozó ételből. Sarah mosolyogva figyelte, ahogy éhes családja egy bő óra alatt elpusztítja azt, amivel ő a délutánt és az este egy részét töltötte.

Vacsora közben Grace-nek be nem állt a szája, másról sem tudott beszélni, csak a pénteki buliról. Peonyt zavarta a húga lelkesedése és láthatólag szülei sem voltak elragadtatva a buli gondolatától. De az a tudat, hogy Peony is vele és hogy csak iskolai dologról van szó, némiképp megnyugtatta őket.

Vacsora után miközben fürdött, tüzetesebben szemügyre vette a pikkelyeket. Azt már tudta, hogy a víz nagyon jót tesz nekik. Érezte, hogy mi a jó nekik. A forró zuhany alatt megrázta a fejét. Ennek semmi értelme. Miután végzett, előbányázta az egyetlen hosszú ujjú hálóingjét a szekrényből és bebújt az ágyába. Csak arra tudott gondolni, hogy holnap csütörtök és, hogy azután már csak egy nap választja el attól, a péntek esti bulitól. Aztán enyhe szúrást érzett a jobb karján. Dühösen a párnába nyomta a fejét. Legszívesebben ráordított volna, hogy: „Fejezd be!" Végül csak rányomott egy nedves zsebkendőt és így aludt el.

***

Hatalmas tömeg volt. Mindenfelől mozgó, táncoló alakot vették körül. A falakon vibráló rengeteg fénycsík elvakította és zavarta a terem kicsinysége. Ekkor a terem túlsó végében észre vette Cam-et, amint a falnak dőlve, sejtelmesen mosolyogva figyelte őt. Zavartan végigpillantott magán. Egy sötétkék, combközépig érő ruha volt rajta, amely kellően emelte ki alakját. A haja loknikban omlott fedetlen vállára. Mosolyogva elindult volna Cam felé, de ekkor hirtelen valaki erősen megszorította a karját. Felszisszent a fájdalomtól és tágra nyílt szemmel fordult hátra. Egy ismeretlen férfi állt mögötte és Peony hiába próbálta kicsavarni a karját a kezei közül, semmi eredménye. Az idegen, mint egy szobor tartotta, a legkisebb erőfeszítést sem mutatta a lány karját markolva. Aztán a férfi mögött több, ugyanolyan szoborszerű ember tűnt fel. Az arcukon nem volt semmi érzelem. Az őt eddig tartó férfi hirtelen a földre lökte és Peony érezte, amint a kemény fapadlónak csapódik. Most mindenki lenézett rá. A zene, a tánc megállt. Peony nem értette. Semmit nem értett. Aztán lepillantott magára és ekkor látta, hogy pikkelyei fedetlenek voltak! Vállpántos ruhája miatt nem volt mivel eltakarni őket. Rémülten nézett fel és az utolsó, amit látott: egy, az arcához közeledő kloroformos kendő.

Felpattant a szeme. A szíve a torkában dobogott. A szoba sötét volt, nyugtalanítóan csendes. csak az óra monoton ketyegését lehetett hallani. A hátára fordult, hogy levegőhöz jusson. A szíve még mindig őrülten vert. Kisimította a haját izzadt arcából és lassan megnyugodott. Félve kémlelt körül a sötét szobában, attól tartva, hogy esetleg itt rejtőzködik valahol egy idegen, szoborszemű férfi, arra várva, hogy ő újra eladjon. Lehet, hogy mégsem kéne mennem a buliba gondolta magában és szorosan átölelte a takaróját. Egy ilyen álom után nem. Egyre csak ezt ismételgette magában és csak nagy nehezen tudott újra elaludni.