NEM MONDHATOM EL NEKI

1.Kezdetek

Egész éjjel csak az ágyamban forgolódtam, és gondolkodtam, hogyan is lehet ez ennyire elcseszve. Egy év...egy nyamvadt évem lett volna abból a tetves gimiből, de persze, hogy ez se jön össze. Ugyanis kicsaptak...

A legborzasztóbb az egészben, hogy semmit nem tettem...vagyis igen, de megvolt rá az okom. Nagyon is. Sehogyan sem tudtam bizonyítani az igazamat, mert akkor megtudták volna mi történt, de én ezt a kis "titkot" a sírba viszem magammal.

Talán jobb is így, hogy kirúgtak. Soha többé nem akarok oda vissza menni, és találkozni velük. Ha csak az épület közelében járok, borsódzik a hátam, és görcsbe rándul a gyomrom. Emiatt  az  esett végett egész nyáron csak itthon kuporogtam, ami rám nagyon nem vall.

Szegény apu elhitte nekem, hogy nem ok nélkül tettem azt, amit, így egész nyáron próbált a kedvembe járni, sikertelenül. Azt a kis idejét is, amíg itthon volt, próbálta rám szentelni, ugyanis rengeteget dolgozik, ráadásul egyedül is nevel engem.

Apu régebben nagyon híres boxoló volt. A legjobbak közt szerepelt, rengeteg övet vitt haza, így elég sok pénzt is. Anyu igen csak fiatalon lett velem terhes, épphogy betöltötte a húszat. Az apámnak sok idejét elvette az edzés, és a folyamatos versenyek,  jövés-menés, így nem tudott eleget anyuval lenni, hogy gondoskodjon róla a nehezebb hónapokban, vagy amikor éppen be kell vinni a kórházba. Legfőképpen azt nem szerette volna, hogy amikor hazajön egy meccs után, nekem szétvert, véres arccal kelljen őt látnom. Nem akarta, hogy féljek tőle. A box volt a minden, de feladta a családjáért. Újabb munka után nézett, de azok persze nem hoztak annyi pénzt, mint a box. És itt vesz fordulatot a történet! Ahogy anyám a világra hozott engem, megvárta azt a pár napot, amíg benn tartják a kórházban, majd haza jöhet. Két nappal később apu csak egy levelet talált itthon, és engem.

Az a nő, akit anyának nem lehet nevezni lelécelt, mert ő csak apu pénzét szerette, nem pedig  őt. Magára hagyta egy párnapos csecsemővel, teljesen egyedül. Akkor még újra ringbe szállhatott volna, de már ott voltam én a képben, akire vigyázni kellett, így nem tehette.

Az évek múltán már kiöregedett a szakmából, de nekem akkor is ő marad a legjobb,  akire mindenkinél jobban felnézek. Nagyon szeretem az apámat. Akármit meg tudok vele beszélni, mindenben segít, és rengeteget tett már értem, amit soha nem fogok tudni eléggé meghálálni.

Reggel hatkor már csörgött az  ébresztő, ami ha  lehet még nagyobb gyomorgörcsöt  okozott  nekem. Hiába próbáltam saját magamnak pozitív gondolatokat küldeni, nem jártam sikerrel. Már csak az iskola gondolatától is rosszul vagyok, de nem azért, amiért mások úgy általánosságban. Hanem mert egyszerűen félek. Tudom, legalábbis remélem, hogy nem történhet meg újra az, ami az előző iskolámban, de mégis ott van az a bizonyos gombóc a torkomban.

Vettem egy mély sóhajt, miközben felültem az ágyról, és egy nem éppen nőieset ásítottam. Hülyeség az, hogy aki szép, az reggel is szép. Persze, annak a bizonyos személynek szép vagy, akit megvakít a szerelem, és nem látja a kócos hajadat, a fáradt szemed, a nyúzott arcod, és a pizsiről ne is beszéljünk!

Kiléptem a szobámból, ahol is még jobban hallhatóvá vált apu horkolása. Apró mosollyal az arcomon lassan behúztam az ajtaját, hogy ne verje fel az egész lépcsőházat, és én is készülődni tudjak.

Az utam a fürdőből egyenesen az apró konyhába vezetett, ahol is lefőztem magamnak egy erős feketét, amit a reggelimmel fogyasztottam el. Bámultam kifelé a pesti panel ablakából, de még az időnek is pont olyan hangulata volt, mint nekem. Elvégre már beköszöntött az ősz.

A reggelim befejeztével elmostam a tányérom, és a csészém, ezután mentem vissza ismét a fürdőbe letusolni, fogat mosni...  Miután becsavartam magam egy törülközőbe visszabaktattam a nem túl hosszú úton a szobámba. A mi házunk tényleg igazán picike. Mit is várhatnánk egy pesti kis panelháztól, ami nem éppen egy jónak mondható környéken fekszik. De igazából sosem zavart, vagy tartottam cikinek, ahogy élünk. Az apám így is meg ad nekem mindent, amire szükségem van.