NEM MONDHATOM EL NEKI

3.Megmentett...

Szabi egyre vadabb volt, én pedig hiába rúgkapáltam, egyszerűen semmi. Nem tudtam kiszabadulni, pedig ha akarnám, úgy le tudnám most is ütni, hogy elájulna, -hála apunak-  de ilyenkor egyszerűen le vagyok fagyva. Minden végtagom leblokkál. Még csak sikítani sem tudtam egy nagyot,  mert befogta a számat, bár a zenétől amúgy sem hallana senki. 

Később  nevetést hallottam meg. Pár fiú lehetett, és épp erre tartottak. Mikor odakaptam a fejem, Bence állt ott, egy srác, akit még nem láttam, és Ádám, akinek nem tudom miért, de nagyon elborult a tekintete. 

  - Van valami baj? -kérdezte Ádám erélyes hangon, amitől még engem is kirázott a hideg, miközben közelebb lépett. Lehet nem vagyok normális, hogy egy ilyen helyzetben ezt elemzem, de még csak most látom, milyen jól néz ki. A sötét haja a szokásos szexi kupac, mogyoróbarna szemei most egy sötétebb, inkább már fekete árnyalatot vettek fel. Fekete farmert viselt, egy sötétkék pólóval, és egy fekete zakót, ami ki volt gombolva, ujjai pedig feltűrve. 

 - Igen. Az, hogy itt vagy, és zavarsz minket. -ekkor végre le tudtam rántani  kezét  a számról. Valahogy visszatért az erőm. 

  - Nagyon gyorsan engedd el. -szűrte fogai közé, miközben ökölbe szorította tenyerét, és Bencéék is közelebb léptek. 

  - Nincs jogod megmondani, kivel mit csináljak. -lépett elé vigyorogva.

  - Ne akarj provokálni. 

  - És ha mégis? -tárta szét karját, mire Ádám egy mozdulattal kikapta kezéből az üveget, földhöz vágta, majd egy ütéssel a földre küldte. Mind ezt hihetetlen gyorsasággal, még csak felfogni sem volt időm. Filmbeillő jelenet volt, meg kell hagyni.

  - Hé. -fogta le Bence Ádámot, nehogy még egyszer ütést mérjen rá. Szabi nagy nehezen feltápászkodott, miközben köpött egy véreset. 

  - Takarodj innen! -mondta kicsit nyugodtabb hangnemben, de a srác csak vigyorogva álldogált. 

  - Csak ennyit tudsz? -vérzik a szája, mégis provokálja tovább... Hihetetlen, miként tud hatni az alkohol az emberekre. 

  - Na, jól van. -ragadta meg a számomra ismeretlen srác. - Kifelé. -tessékelték ki Bencével együtt a kijárat felé, így Ádámmal egyedül maradtunk. Még mindig kapkodtam a levegőt, és próbáltam észhez térni. Próbáltam kiverni a rémképeket a fejemből, és próbáltam elhitetni magammal, hogy ez most nem történt meg. 

  - Jól vagy? -lépet egyet közelebb hozzám, mire fogalmam sincs miért, egyszerűen csak a karjai közé vetettem magam. Erre volt szükségem. Úgy szorítottam, mintha az életem múlna rajta. Ádámot kicsit meglepte a reakcióm, de később ő is viszonozta az ölelésem. 

  - Azt hiszem. -adtam választ kérdésére. - Sajnálom. -utaltam a hirtelen kirohanásomra, majd el is engedtem, és a szemébe néztem. 

  - Semmi gond. -mosolygott édesen. - Azt hittem te olyan lány vagy, aki meg tudja védeni  magát.

  - Meg is tudom, csak... -és akkor eszembe jutott mit mondott. Hogy folyton támadom, pedig most hálásnak kéne lennem. - Megtudom...-motyogtam halkan, miközben lehajtott fejjel a kezemmel babráltam. - De ilyen esetekben nem... én...teljesen leblokkolok. -néztem fel rá, szemeiben pedig megértés csillogott. - Köszönöm. -mondtam ki teljesen őszintén, életemben talán először. 

  - Nincs mit. -nevette el magát, de most nem a szokásos "levarázslom rólad a bugyit" módon. Csak olyan egyszerűen, és édesen, majd felemelte tekintetét, hogy a teraszajtón keresztül meglesse a tomboló tömeget. - Van még kedved visszamenni? -kérdezte, de válaszként csak a fejemet ráztam. - Pedig ügyesen táncolsz. -jegyezte meg, mire csak lehajtottam a fejem. - Mi lett veled?