NEM MONDHATOM EL NEKI

26. Boldog vagyok

- Hozzám jössz?

  - Tessék? - húzódtam el, de épp csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.

  - Gyere hozzám! -ismételte, miközben kicsit jobban magához szorított. - Nézd, hét éve már, hogy minden nap csak szenvedés volt. Egyszer már elveszítettelek, semmi értelme ugyan ezt megismételni. Ráadásul...

  - Igen! - vágtam a szavába, ő pedig kissé megkönnyebbülten felnevetett, majd egy csókban részesített. Eztán letett a földre, majd a zsebéből előhalászott egy kis bársonydobozt.

  - Szabad? - nyújtotta a kezét, én pedig hevesen bólogatva hagytam, hogy felhúzza rá a gyönyörű gyűrűt.

    - Csoda szép. -ámultam az ékszert bámulva. -De ugye ezt nem az ex-menyasszonyodtól van? - vontam fel a szemöldököm.

  - Nem, dehogyis. - csóválta a fejét nevetve. -Mit képzelsz? - húzott magához derekamnál fogva.

  - Azt hittem, hogy nem jössz vissza. - suttogtam miközben neki támasztottam homlokom az övének.

  - Miből?

  - Hát... Semmit sem írtál vissza. -motyogtam.

  - Mert túl sok volt elintézni valóm, és minél hamarabb el akartam jönni.

  - És meg egy szavas válaszra sem tudtál méltatni. - játszottam a komolyat, de ott bujkált a mosolyom.

  - Itt vagyok, nem? És amúgy is... meglepetésnek szántam.

  - Még most sem hiszem el, hogy itt vagy. - ragadtam meg a dzsekije szélét, mintha csak abba kapaszkodnék. - És, most mi lesz?

  - Megoldjuk. - küldött felém egy biztató mosolyt.

  - Fogalmam sincs mit mondjak Balázsnak. -sütöttem le a szemem, amiket lassan kezdték ellepni a könnyeim.

  - Az igazat. - emelte fel a fejem az államnál fogva.

  - És Beni?

  - Tudja, hogy nem Balázs az igazi apja, nem?

  - Igen, de még nem igazán tudja ezeket felfogni. Ő úgy tekint rá, mint az apjára. - sóhajtottam gondterhelten.

  - Megoldjuk, rendben? Megígérem neked.  - suttogta ajkaimhoz közel, majd neki is tapasztotta sajátját.

  - Azt hiszem egy ideig anyuéknál kell meghúznunk magunkat. - jutott eszembe, amire el is nevettük magunkat.

  - Apropó, szülők! - fogta meg a kezem, miközben a kocsi felé sétáltunk. - Be kell mutassam anyáméknak a menyasszonyom.

  - De még a fiadat is. - sóhajtottam, és hiába komoly dolog, mi mégis elnevettük magunkat. Annyira elbaszott és tökéletes volt minden.

Ádámmal kocsiba szálltunk, majd úgy egyeztünk meg, hogy egyenesen hozzám megyünk. Mihamarabb beszélnem kell Balázzsal. Ezt meg kell lépnem!

  - Biztos megleszel? - nézett rám Ádám, amikor behúztam a kéziféket a lakásunk előtt.

  - Remélem. - mondtam remegő hangon, nagyot nyelve.

  - Nem erőszakos fajta? - nézett a házra, mire elmosolyodtam.

  - Nem. Cseppet sem. - a szavak suttogva jöttek ki a számon, majd kiszálltam a kocsiból, és remegő lábaimmal a ház felé vettem az irányt, ahová amikor beléptem, Balázs azonnal rohant felém, és szorosan magához vont. Én is pont olyan szorosan szorítottam össze a fogaimat, ahogyan ő ölelt.