NEM MONDHATOM EL NEKI

12.Csodás nap, szörnyű véggel...

***Ádám szemszöge***

Csak álltam ott, értetlen tekintettel. Sok érzelem kavargott bennem, annyi mindent akartam csinálni, de felülkerekedett rajtam a düh. Elborult fejjel rohantam vissza a házba, ahol azonnal abba hagyták a beszélgetést, amikor beléptem.

- Köszönöm szépen anya! -kiabáltam idegesen, megnyomva az anya szót gúnyos hangnemben. - Most örülsz? Elment, és nem akar többet velem lenni, hogy ne okozzon ilyen helyzeteket a családban! Szeretem ezt a lányt, de téged sohasem érdekelt a boldogságom, csak hogy majd jó anyagi hátterem lehessen. Nem érdekelt az álmom, miszerint ki akarok menni Amerikában játszani. Egy meccsemre sem jöttél el soha, ami már nem is érdekel, de most túl messzire mentél... Boldog vagyok Linda mellett! -mutattam magamra. - Egy este! Egy estét kértem, amikor nem rendezel jelenetet! Olyan nagy kérés lett ez volna? -néztem rá hitetlenül. - Semmi gond nem volt, míg te ki nem nyitottad a szádat, mindenki kedvelte őt. Turkáltál a múltjában, amihez kurvára semmi közöd nincsen, ahogy itt senkinek sem! Igen, lehet, hogy vannak hibái, de kinek nincsenek? -tártam szét a karom. - Fogalmad sincs, miken mehetett keresztül, te csak a hibák alapján ítéled meg az embereket. Gratulálok! - néztem rá megvetve, majd lekaptam a kulcsomat, és kifelé indultam.

- Most meg hová mész? -kiáltott utánam anyám.

- Ne most kezdjen érdekelni, mi van velem. -szóltam vissza sem nézve, majd becsaptam az ajtót. Elkocogtam a garázsig, majd dühösen csaptam be a kocsi ajtaját, miután beültem. Idegesen beletúrtam a hajamba, majd dühömben rávágtam egyet a kormányra.

Kitolattam a garázsból, majd elhagytam a házat, és elővettem a telefonomat. Három csengés után fel is vette.

- Szia, Bence! Kéne szállás ma estére...

***Linda szemszöge***

Iszonyatosan fájt, amit Ádám anyukája művelt velem a családja előtt, szándékosan! Mégis mit ártottam én neki, vagy a fiának?

A könnyeimet törölgetve mentem hazafelé, ami nem volt kis táv, de úgy éreztem, most egy kis séta segít abban, hogy kiszellőztessem a fejem, de csak pörgött az agyam az este eseményein, és hogy ezzel vége Ádámmal... Láttam, milyen feszültséget okozok közte, és a családja között, és ezt nem akartam. Pont azért léptem meg amit, mert szeretem. A szüleivel így sem ápol valami szoros kapcsolatot. Alapból folyton piszkálják, hogy felejtse el a focit, és vegye át az apja cégét, nem kell, hogy még velem is pesztrálják, majd a végén ez miatt gyűlöljön meg, mert már nem fogja elviselni a folyamatos kötözködéseket otthon, velem kapcsolatban. Mindenkit meg lehet törni egyszer valamivel.

Mikor végre beestem a házba, ledobtam a csizmámat, és a táskámat is. Úgy ruhástól, ahogy voltam befeküdtem az ágyba, és lehunytam a szemem, de a sok gondolat harcba szállt az álommanóimmal, és győzött is. Megtanultam már, hogy ha egyszer nem tudok aludni, akkor felesleges kínoznom magam, úgyis csak rosszabb lesz. Felkeltem, felkapcsoltam a lámpámat, levettem a ruhámat, majd úgy ahogy maradtam egy száll fehérneműben elkezdtem pakolni a táskámba, amit vinni fogok magammal holnap, mivel el kell kísérnem a röplabda csapatot. Utálom, de talán lefoglalja a gondolataimat. Bedobtam egy váltóruhát, fehérneműt, telefontöltőt, törülközőt stb... A tisztálkodási eszközöket majd reggel fogom, mert azokra ébredés után még szükségem lesz.

Sajnos túl hamar kész lettem, és még nem éreztem azt, hogy elnyomna az álom. Amúgy is egész hétvégén távol leszek, így arra jutottam, hogy akkor megcsinálom a leckéket most. Másfél órával később becsuktam az utolsó füzetemet is, majd elpakoltam a könyveimet a helyükre. Rápillantottam az órára, és már fél egyet mutatott. Bevackoltam magam az ágyba, bekapcsoltam a tévét, majd váltogattam a csatornák közt, míg meg nem állapodtam egy Adam Sandler filmnél, de be is aludtam a vége felé. Amúgy is láttam már...