Rabod vagyok

20. Rész - Furcsa

*Ryan szemszöge*
Jennette már több, mint egy órája elaludt, de még mindig kénytelen voltam abbahagyni a bámulását.
Érdekes, hogy eddig például sosem tűnt fel, hogy milyen vastagok a csókolni való ajkai. Vagy, hogy milyen aranyos mikor szuszog, esetleg, hogy milyen jól áll neki a kék póló, amit ráadtam.
Most, hogy ott feküdt az ágyamban, ahol eddig még soha senki, rádöbbentem, hogy édesanyámon kívül, ő áll hozzám a legközelebb. És kicsit megrémültem, hogy egyik pillanatban még teljes szívemből utáltam, most meg oda-vissza vagyok érte. De valószínű, hogy már a legeslegeleje óta többet jelentett nekem, mint egy lány, akit csak a szexre használok.
Jézusom, még le is szopattam vele magam! Hogyan ehetek ekkor balfasz? Soha nem fogja nekem megbocsájtani, nemhogy még kapcsolatot kialakítani velem.
Szeretnék én egyáltalán kapcsolatot? Vele, biztosan...
De még mielőtt folytathattam volna a rózsaszín fellegekben a lebegést, Jennette aranyos szuszogása átváltott nyöszörgésbe, és mire észbe kaptam, már a karját véresre marta. Szélsebesen odasiettem, és szétválasztottam kezeit. Az ágyban elkezdett fészkelődni, de fel nem ébredt.
Megvártam még a hangja és a mozgásai lecsillapodtak, majd a bal szétcincált karjára vizes ruhát tettem.
Értetlenül álltam az eset előtt, mert nem értettem, hogy mi történt is az imént. Hirtelen eszembe jutott, hogy van neki egy mackója, így átsiettem érte az ágyába és átvittem neki. Legalább valami volt a kezébe - amire az éjszaka folyamán szükség is volt.
Lepihentem az ágy másik végére, és szerintem aludhattam is egy kicsit, mert mikor felébredtem, veszélyesen közel voltam Jennettehez. A takaró lecsúszott róla, és miután azt visszahelyeztem az eredeti helyére, különös érzésem támadt. A teljesség érzése. Ott feküdni mellette egyszerre volt csodálatos és rémisztő. Hogyan engedhettem meg magamnak, hogy így érezzek? Na persze, már felesleges ezen rágódnom, mert bekövetkezett. És, hogy őszinte legyek, nem nagyon bánom...
Olyan jól mutatott az ágyamban fekve, hogy azt kívántam, bár örökké itt maradhatna..
De miért is ne? Hisz az én házam! Hirtelen ötlettől vezérelve, besiettem a gardróbba és a cuccaimat rendbe raktam, majd az üres dobozokat lepakoltam a polcokról, majd a lány ruháját kezdtem a helyére rakni. Biztos megfog érte ölni, hogy a cuccai között turkáltam, de semmi más módja nem volt, hogy maradásra bírjam. Mire befejeztem a "költöztetést" erősen kimerültem és leizzadtam.
Annak elkerülése érdekében, hogy felkeltsem, a folyosó végén lévő egyik fürdőbe bezárkóztam és beálltam a zuhany alá. Megint...
Még a meleg víz végigfolyt a testemen, bekattant egy újabb ötlet, mégpedig, hogy minden cuccát áthozom hozzám. Képzeletben már el is rendeztem a súlyos könyveit a polcokra, a fürdőbeli cuccait pedig a fürdői üres fiókokba. Mikor tiszta ruha ért a bőrömhöz, egyből el is kezdtem a gyilkosságom előtti utolsó cselekedeteimet. Mert, hogy ezek után tutira megöl az biztos...
Hiába pakoltam egész éjszaka, mégsem éreztem magam fáradtnak. Talán az adrenalin tehette.
Így mikor Mary reggel hatkor megérkezett kiadtam az utasítást, hogy Jennette kedvenc ennivalója legyen a reggeli. Mosolyogva, de még kicsit álmosan nekilátott az előkészületeknek. Közben érdeklődött a kis betegünk állapotáról. Elmeséltem neki, - persze kihagyva az érdekesebb részeket.
Mivel ott akartam lenni, mikor felébred, felbattyogtam a lépcsőn, és leültem az egyik fotelbe, ahol az éjszakám egy kisebb részét töltöttem. Körbenézve a szobán, sokkal otthonosabbnak tűnt, hogy a polcok tele vannak, mint az eredeti félig teli állapotában. Jól cselekedtem.
Hét óra körül halk ásítás hallatszott az ágyból, mire odakaptam a fejem. Álmos fejecske kerül elő a takaró és a párna fogságából, majd a szemei érzékelve a fényt, lassan kinyíltak. Amint felfogta, hogy ez nem a saját szobája, villámgyorsan felült, majd kérdőre vont.
- Hol vagyok? - hangjának durvának és számon kérőnek kellett volna lenni, de ehelyett csak suttogás jött ki a torkán.
- Mi a franc van a torkoddal? - kérdeztem kissé megijedve. Kezét a torkához emelte, majd próbált beszélni, de mindig eredménytelenül.
- Maradj itt, hívom a doktort! - rohantam ki a szobából és tárcsáztam Dr. Hallt, aki megígérte, hogy hamarosan ideér.
A konyhába lesiettem, és megkértem Maryt, hogy egy igazán mézes teát csináljon Jennettnek; és már megint siettem is fel az emeletre, mint valami kilométer hiányos fóka.
Jennette látszólag még mindig nem tudta, hogy hol is van, csak ide oda kapkodta a fejét.
. Ne aggódj, a doki úton van - dobtam le a telefonom az ágyra.
- Király. Elmondanád, hogy hol vagyok? - suttogta.
- A szobámban - vontam meg a vállam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Öööö, de mért is? - érdeklődött nagyra nyitott szemeivel.
- Gondoltam, megszegek minden szabályomat. Nem érdekel már semmi sem...