Rabod vagyok

28. Rész - Az új kezdet

*Jennette szemszöge*

Pislogva lestem ki Ryan karjai közül reggel, mikor felébredtem. El sem hiszem, hogy a tegnap valóban megtörtént. Olyan álomszerű volt az egész. De még jobban a mostani helyzetem lepett meg. Itt feküdtem Ryannel és nem is akartam máshol lenni. Tud a múltamról, és mégis kellek neki! Ez egyszerűen hihetetlen volt számomra. Nem rohant el, nem dobott ki. Támogatott és segített. Mégis a legjobban az csigázott fel, hogy érzései vannak irántam. Az egy külön dolog, hogy bejön nekem, hisz nagyon helyes, de, hogy kölcsönös is...Ez felülmúlja minden elképzelésem. Természetesen nem adtam tudtára, hogyan is érzek, ennek az okát nem tudom, csak abban a pillanatban ezt tartottam helyesnek.

Belesimulni az ölelésébe jobb volt, mint bármi. Pokolian élveztem. A tegnap este mérföldkő volt az életemben. Soha nem mondtam még el senkinek azt az estét, de neki igen, még ha felületesen is. A reakciója megdöbbentő volt, ugyanakkor számomra mindent vitt. Onnantól kezdve elhittem mindent, amit mondott. A tegnap valóban őrültek háza volt, de örülök, hogy vége; és ha az Isten is úgy akarja, akkor szépen megférünk egymás mellett.

A tudatra, hogy itt fekszek az ölelésében, mosolyogni kezdtem, és nagyot szippantottam a levegőbe. Imádom az illatát, pont ez volt anno az oka, hogy "elloptam" az egyik pulcsiját. Szemem becsuktam és élveztem, hogy a legjobb helyem van a világon. A kezét, ami addigra a derekamon feküdt, közelebb húztam magamhoz, mintha attól félnék, elszalad.

- Jól van, Jen! Itt vagyok - dörmögött a fülembe, mire a szívem gyorsabban kezdett el verni. Ez után nem szólt semmit, visszaaludtunk.

Kellemes szunyókálásunkból Mary ébresztett, aki eszeveszettem verte az ajtót.

- JENNETTE!!! Csomagod jött! - dübögött tovább.

- Jó, jó, majd megnézem - kiáltottam vissza, miközben megfordultam, hogy öleljem Ryant.

- Attól tartok, hogy ez nem ér rá! Elég nagy dolog - állt továbbra is az ajtó előtt. Összehúzott szemöldökkel néztem Ryanre, de ő is épp olyan összezavarodott volt, mint én. Nehézkesen kiszálltam az ágyból és útközben magamra kaptam egy pulcsi. Kíváncsi voltam, mi lehetett az a nagy csomag, ami miatt kénytelen voltam elhagyni az ágyam. Követve Maryt, kimentem a bejárati ajtón, majd megtorpantam. Ezt egyszerűen nem hiszem el!

- Hohóó! Mi ez? - állt meg mellettem Ryan.

- Jennette Moon? - állt mellém egy egyenruhás ürge.

- Igeeen- húztam a szavam.

- Kérem, itt írja alá! - mutatott a papírjára. Megtettem, amit kért, majd továbbra is értetlenül néztem rá.

- Mondj, kitől jött? - böktem a feljárón álló vadi új Audira.

- Öö, egy bizonyos Chris Moontól. Ó, és ez is az öné! - nyújtott felém egy dobozkát - Igazán szerencsés! Szép kocsi! - és már le is lépett.

- Ki az a Chris Moon? - fordultak felém még mindig megdöbbenve.

- Nagybátyám - feleltem csendbe, miközben a dobozt nyitogattam. Először egy papírlapba akadtam.

Boldog születésnapot, Jenny! Valószínűleg később ér oda, de nem könnyű egy kocsit szállítani. Használd egészséggel! Sok ölelés!

Remek! Komolyan vett nekem egy autót? Ez nem normális! Erre semmi szükség nem volt. A lapocska pedig az új kocsikám kulcsait rejtette. Alatta pedig a papírjai a járgánynak.

- Ez nagyon kedves volt tőle, de milyen kár, hogy nincs jogsid, és nem vezethetsz - kapta ki a kulcsot a kezemből Ryan. Mosolyogva vettem vissza, ami az enyém: - Milyen kár, hogy van jogsim. Siess, ha jönni akarsz egy körre! - rohantam be a házba, hogy átöltözzek. Ryan hamar utolért, és mindketten öltözködni kezdtünk, természetesen egymástól elkülönített helyiségben.

A reggelit egyenlőre kihagytuk, majd utunkra is indultunk. Sosem izgattak a kocsik, úgy voltam vele, hogy ha majd szükségem lesz egyre, veszek. Ryan látszólag nagyon oda volt érte, meg minden, öt percig hallgattam, hogy mire képes csak a motorja.

- Ha ennyire oda vagy érte, miért nem veszel magadnak egyet? - néztem rá, miközben kihajtottam az utcából.

- Öt kocsim van. Nem kell egy újabb. De ezt a kicsikét szívesen látom a garázsomban - simogatta a műszerfalat.

- Férfiak - húztam össze a szemöldököm. Megláttok egy kocsit és már szerelmesek is vagytok - forgattam a szemem.

- Oo, nem drágám! Én nem egy kocsiba vagyok szerelmes! - kacsintott rám, mire majdnem leállt a szívem.

Ebéd után értünk haza, addigra bejártuk az összes utcát, és Ryan is kipróbálta. Totál megvan veszve ezért a járgányért. Nem értem...

Mármint nem vagyok hálátlan, nagyon örültem neki, csak szerintem semmi szükség nem volt egy újabb pénzszórásra a nagybátyám oldaláról. Az egy dolog, hogy ezzel kívánja enyhíteni a bűntudatát, mert hagyta a szüleimet így viselkedni; de azért ez egy kicsit sok. Mindenesetre írtam neki egy köszönő SMS-t.

Mivel a hétvégi attrakcióm után a tanár mára békén hagyott Ryan kérésére; így a nappaliba gyűltünk össze mind a hárman, és filmet néztünk. Valami horror ment, minek a fele előtt Mary elhagyta a terepet és hazament, mert ő ezt állítólag nem bírja nézni. Engem nem hatott annyira meg, annyira nem volt félelmetes, mint beharangozták. Ezért is lassan Ryanhez bújva találtam magam, aki a karomat simogatva nézte a tv-t.Egyszerűen tökéletes volt. Maradtam volna egész nap ebben a helyzetben, de a nagyfőnöknek csöngött a telefonja, így kiment a helyiségből. Néhány röpke perc után visszatért, és a kifejezéséből megtudtam mondani, hogy nem nézzük végig a filmet.

- Jen, be kell szaladnom az irodába, van egy fontos ügy, amit el kell intéznem. Nem baj, ha magadra hagylak? - lépkedett felém.

- Dehogyis - hazudtam - Nem lesz gond. Felnőtt vagyok - mosolyogtam.

- Oo, tudom én ezt. Erről jut eszembe, hogy jöttek a papírok az árvaházból a kérdéses jövődről. Elintéztem, hogy ne állj továbbra is nevelőszülői felügyelet alatt, de alá kell írnod néhány dokumentumot, hogy saját akaratodból itt maradsz. A dolgozószobámba vannak, ha érdekel.

- Oké, köszönöm. Hé, Ryan - kiáltottam utána. Érdeklődve pislogott felém - Vidd ezt! - dobtam felé a kocsim kulcsait. Arca felvirult - Túl király vagy, Jen! - és ő is elment. Éljen, megint egyedül...! A filmet kikapcsoltam, mert egyedül már semmi kedvem nem volt nézni. Felmentem a korábban említett papírokhoz, amiket olvasás nélkül aláírtam. Nem akartam innen elmenni, és a tudat, hogy Ryan se akarja, megnyugtatott.

A délután további részét olvasással töltöttem, de a szemem hamar elfáradt, ezért a legrégibb kedvencemet, a forró zuhanyt hívtam segítségül. Ötletem se volt, mikor jön haza Ryan, így a vacsorát is nélküle költöttem el. Jó pár órája elment és kezdett hiányozni. Magam sem értem, hogy képes egy ilyen ember ennyire belopni magát a szívembe, főleg úgy, hogy a múltunk nem felhőtlen. Mégis élvezem a társaságát mostanában, hiányolom, ha nincs a közelemben. Sosem éreztem ilyen erősen senki iránt, ami szinte hihetetlen volt.

A nappaliban ültem a telefonom nyomkodva, mikor Ryan hazaért. Hallottam, amint a garázsajtó halkan lecsukódik, és felpattantam, hogy hamarabb az ajtóhoz érjek, mint ő. Sajnos ez nem sikerült, mert már a házban volt, mire odaértem.

- Hova sietsz, Csillagom? - fogott meg a derekamnál.

- Öö..én sehova - olvadoztam a kezei között.

- Ahan, gondolom - vigyorgott szemtelenül. Hátrafelé lépkedtem, mire ő előre. Mikor aztán a hátam a falhoz ért, testünk szinte tökéletesen összesimult. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, és nem tudtam szabadulni a szeme fogságából.

- Meg akarlak csókolni - lehelte.

- Mi tart vissza? - nyeltem egy nagyot.

- Oh, az ég világon semmi se!