Rabod vagyok

23. Rész - Szülinap

*Ryan szemszöge*
Végre elérkezett Jen 18. születésnapja. Pár napja már készülök e nemes alkalomra, hisz egyszer lesz nagykorú az ember!
Maryvel szervezünk Jennek, két barátnőjének és még néhány ismerősnek egy partit kertben, ami remélhetőleg meglepetésként fogja érni és szórakozni fog. Imádják az emberek felénk ezt a lányt, minden szomszéddal olyan viszonyt képes volt kialakitani pár nap alatt, ami nekem évek óta nem sikerült. Megérdemli a kikapcsolódást, hisz rengeteget tanul és nagyon maximalista. Ez az egyik tulajdonság, amit nagyon szeretek benne. Egyszerűen lenyűgöz. Tudom, hogy a múltja eléggé titokzatos és zűrös, de nem érdekel. Csak az számít, hogy boldoggá tegyem.

Sajnos el kell utaznom két napra lebonyolítani egy üzleti tárgyalást, így lemaradok a nagy ünneplésről.
Nem szívesen hagyom egyedül ebben a nagy házban, de sajnos nincs más megoldás. Remélem a legközelebbi utazásom alkalmával már leszünk olyan kapcsolatban, hogy velem tart. Addig pedig aggódhatok a biztonságáért.

Összezártam a bőröndöm és vártam, hogy Jennette felérjen a földszíntről. Az apró doboz már a zsebemben volt és személyesen kívántam neki odaadni az ajándékát. Nem hord karkötőt, ezért első gondolatom egy vékonyka ezüstlánc volt. Külön kérésemre minden második szembe raktak egy apró kövecskét, és az eredmény igazán Jennettes lett.
Az ajtó megmozdult, és belépett a hatalmas pulcsiba bújtatott lány. Ösztönösen elmosolyodtam és felé léptem.
- Jennette! - kíváncsi tekintetét az enyémbe fúrta, a szívem pedig kiakart ugrani - Mivel elutazok, ezért szeretném odaadni az ajándékod a többi előtt.
- Ajj, Ryan mondtam, hogy felejtsük el az egész...- nem tudta befejezni a mondatot, mert a szavába vágtam.
- De akkor is. 18 lettél! Boldog születésnapot! - nyújtottam felé az ajándékát.
Meglepődöttség tükröződött az arcán.
- Ryan erre igazán nem volt semmi szükség - ellenkezett, miközben kinyitotta a dobozt. Arcán eddig nem látott érzések tükröződtek.
- Úristen! Ez gyönyörű! - kapkodott levegőhöz.
- Tetszik? - léptem közelebb.
- Nagyon! Köszönöm szépen! - szinte pillanatok alatt csupán pár centi választott el minket, aztán már ölelt is. Mosolyogva karoltam át, és mélyen beszívtam az illatát, ami drogként hatott rám.

-Segítsek felrakni? - törtem meg a csendet, mert nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát. -Igen, kérlek! - felém nyújtotta az apró csuklóját, amire rácsatoltam a csillogó-villogó láncot. Forgatta a kezét, megnézve minden oldalról, hogyan is mutat.

- Mivel éjszakára is egyedül hagylak, ezért könyörögve kérlek, hogy nagyon vigyázz magadra, és ha bármi baj van elérsz telefonon. A riasztót már megmutattam, hogyan kell használni, úgyhogy azzal nem lesz gond. Legalábbis remélem. Mary reggelente jön, a tanár szintúgy. Semmi se változik. Oké? - megvártam még bólint, aztán gyors puszit nyomva az arcára, a bőröndömmel a kezemben kisétáltam a szobából. Pulzusom megint az egekben volt, minek természetesen ez a kis okostojás volt az oka. Nehéz lesz nélküle ez a pár nap...

*Jennette szemszöge*

Ryan fergeteges összejövetelt rendezett Maryvel, rengeteg ismerős volt, és nagyon jól éreztük magunkat. Azért mégis sajnáltam, hogy Ryan nem lehetett itt. Kicsit még a lelkem mélyén hiányoltam is.

A forró zuhany tökéletes befejezése volt ennek az igazán jó napnak. Akár szeretném belátni, akár nem, Ryan ajándéka vitte a prímet. Tényleg fantasztikus ajándék, és el is találta az ízlésemet, így a legjobban hozzám illő került rám. A puha ágyba bebújva kicsit fáztam, ezért az államig felhúztam a takarót és az oldalamra fordulva nyomkodtam a telefonom. Kiélveztem a csendet, ami a mai hangzavar után zene volt füleimnek.
Hirtelen egy felugró chatfej zavarta meg a gondtalan böngészésem
Ryan: Szió. Na mizu?
Erre igazán nem számítottam, de egyből visszaírtam.
Jennette: Minden király. Köszönöm, hogy ilyen széppé tetted a szülinapom!

Ryan: Ez alap. Hisz egyszer vagy tizennyolc. Minden rendben otthon?

Jennette: Hát igazából, elrabolt kettő betörő, miután kitörtek kettő ablakot, hatástalanították a tizenöt biztonsági rendszered valamelyikét. És most váltságdíjat követelnek. - poénkodtam.

Ryan: Haha, nagyon vicces ma este valaki! Örülök, hogy minden rendben van.

Jennette: Hát én is. Milyen Denver?

Ryan: Unalmas. A munkavacsora azt hittem sose fejeződik be. De szerencsésen túléltem...

Jennette: Lógj haza! :P

Ryan: Hiányzom már, mi?

Jennette: Ó, nagyon, el se tudom mondani.

Ryan: Nemsokára otthon leszek, és akkor kimutathatod érzéseidet.

Jennette: Álmodban!

Ryan: Nem úgy értettem...

Jennette: Mindegy. Váltsunk témát!

Ryan: Jó ötlet! Miert nem alszol?

Jennette: Mert valaki nem hagy.

Ryan: Kötve hiszem, hogy ez az oka.

Jennette: Belül még tombolok, így kicsit nehéz aludni.

Ryan: Azért próbáld meg kérlek.

Jennette: Rendben. Jó éjszakát!

Ryan: Neked is te kis nagykorú!

Ezek után megfogadva Ryan tanácsát, az ágy másik végébe dobva a telefonom, lefeküdtem.
Ez a nap tényleg őrület volt, csak ne lenne ez a hulye ágy üres! És bárcsak ne bántana ez az üresség...