Rabod vagyok

3. Rész - Szabályok

Danielt, - mint kiderült - kiraktuk egy belvárosi lakásban, és megvártam még Ryan beszél vele pár szót, addig a fejem a hátsó ülés fejtámlájára borítottam. Próbáltam nem nyugtalannak érezni magam, de ez az egész helyzet fura volt, és sehogy sem tudtam kezelni. Türelmetlenül doboltam a térdemen és átkoztam a napot, hogy hosszúnadrágot és pulcsit vettem fel. Reméltem, hogy nem messze voltunk Ryan házától, mert még egy fél óra és megsülök. Nagyban mosolyogtak kint és láttam magam előtt a következő napi szalagcímeket: A győztes marha meghalt szállítás közben...
Végre valahára kezet fogtak, majd egy gyors ölelés után beszállt a kocsiba.
Hátrafordult, hogy megnézze bent vagyok-e még, amire egy felvont szemöldökkel válaszoltam. Mire már észbe kaptam a Völgyben voltunk. Nem volt nehéz megkülönböztetni a Belvárostól, mert a hatalmas felhőkarcolókat felváltották a családi házak, és a nagy parkok.
Kikukucskáltam az ablakon, mert erre legutóbb kis koromban jártam. Az élet ezen a környéken, mintha lelassult volna az élet. Ha itt laktam volna kicsi koromban, biztos mindig az utcákat jártam volna, hisz a környék nagy része barátságos és jómódú. Persze, itt is akadnak olyan családok, utcák, akik szegényes körülmények között laknak; de ilyen mindig volt és lesz is.
Bekanyarodtunk egy jó környékre, ahol rengeteg fa volt, és talán még egy apró erdő is.
Szolid otthonok az utca mindkét oldalán, gyerekek rollereztek, szülők mosták az autójukat. Csodálatos nap volt, és akármennyire is nehéz bevalljam, még nekem is tetszett egy picit. Hogy miért? Mert végre kint vagyok abból a börtönből, és normális életet élhetek. Pozitív gondolatokat ébresztett bennem, hogy nem közölték velem; hallottak a múltamról, és ez túl sok nekik, majd otthagytak.
Arra a következtetésre jutottam, hogy nem tud semmit az eddigi életemről és ez neki csak jó. Nekem sem kell róla beszélnem, ami nem utolsó szempont...
Leparkoltunk egy hatalmas ház elé. Csak akkor voltam biztos abban, hogy tényleg itt vagyunk, mikor Ryan kikapcsolta az övét, és kivette a kulcsot.
A biztonsági öv után kaptam, és kinyitottam az ajtómat. A friss, várostól mentes levegő a tüdőmnek rettentő jó esett, mert szinte követelte az újabb- és újabb adagot.
Követtem Ryan-t és a csomagtartóhoz mentem.
Nem várhattam el tőle, hogy becipeljen három bőröndöt és két-három táskát.
Megmutatva, hogy mennyire erős kikapta a legnehezebb kettő csomagot, majd elindult be. Apró bőrönddel a kezemben, hátamon- vállamon táskával indultunk el az ajtó felé.
Jobban megnézve a ház egy kisebb palota volt. Falak fehérek, hatalmas ablakokkal díszítve, a cserepek szürkék, akár egy galamb. A szokásos postaláda, kikövezett járda, gyep sem hiányzott a tökéletes otthon elől.
Az autóbejáró felől lehetett látni a hátsó udvar nagyságát, és a benne tátongó medencét.
Még egy ok, ami miatt biztos voltam, hogy nem tud semmit, a medence volt. Ki hoz egy megerőszakolt lányt olyan villába, ahol akkora az úszómedence, mint régen a szobája tízszerese?
Úszómedence egyenlő fürdőruha. Persze, mikor a doki előtt sem merek levetkőzni!
Persze, ha van neki, akkor nyílván nem várom el, hogy takarja be, vagy rakja tele földdel, mintha semmi nem lenne ott. Bebotorkáltam utána a házba és a szavam is elakadt.
Hatalmas előszoba - vagy inkább előcsarnok - köszönt nekem. Padlója parkettával, és drága szőnyeggel volt borítva. Igyekeztem nyelni a látványt, miközben követtem a milliárdos csemetét. Jobbra volt egy nappali, ahol ízléses szürkésbarna kanapék csalogattak, hogy üljek le rájuk.
Serényen mentem utána, és a lábam elég kellett néznem, miközben mentünk fel a lépcsőn, így a nézelődést abba kellett hagynom.

Az emelet ezerszer szebb volt, mint bármi ezen a Földön. Felérve a tekergő lépcsőn két hosszú folyosót pillantottam meg, amik egymásba nyúltak. Perzsa szőnyeg borította őket és a falak kellemesen vajszínűek voltak. Meg sem várta, hogy ámuldozzak egy kicsit, már is eltűnt az egyik szobába. Utána iszkoltam és meg sem lepődtem mikor egy ízlésesen berendezett szobába értem. Falak fehérek, vagy talán volt egy kis krémszínű beütésük, a besütő naptól nem lehetett megállapítani. Apró szoba volt, de takaros. Hosszúkás mérete miatt befért egy ágy, asztal és néhány szekrény. Az egész jobb oldali falon egy árnyalattal sötétebb polcok és szekrények várták, hogy kipakoljak. A bal oldalon volt egy kis áthidaló könyvespolc és szekrény rész az ágy felett, mely gyönyörű fehér takaróval volt borítva, rajta fehér és sárga párnák. Éjjeliszekrény a két oldalán, előtte egy apró szőnyeg. A hatalmas ablak a plafontól a járólapig tartott, ami előtt egy halom fehér függöny, két oldalán krémszínű sötételővel. Apró beépített asztal a sarokban, amihez egy egyszerű szék dukált.
- Ez lehet a kis kuckód. Nem fogok ide bejönni, soha.
Lehettem a csomagokat a többi mellé, mikor Ryan intett, hogy kövessem. Megrántottam a copfomat és indultam utána. Végigmentünk a folyosón és megmutatta a saját fürdőmet, a többi vendégszobát, a dolgozószobáját. Észrevettem, hogy elmentünk egy ajtó előtt, és a kíváncsiságom nem merte hagyni, hogy meg ne kérdezzem.
- És ott mi van? - mutattam az ajtóra. Ideges fejet vágott, mire megbántam a hülyeségemet. Végül aztán egy sóhaj kíséretében elindult. A szoba ajtót kinyitotta, és a szavam is elállt, ma huszadjára.
Barna színek fogattak a közel sem egyszerű hálóban - Ez az én szobám - magyarázta.