Rabod vagyok

26. Rész - Az igazság keserű íze(II.)

*Ryan szemszöge*
Miután Mary feltartott, szinte képtelenség volt utólérnem Jent. Az utcára kiérve nyomát se leltem.
Sürgösen berohantam a kocsikulcsért, és kicsivel később az utcákat jártam, hogy vajon merre mehetett. Elsőnek Tiffanyék házához mentem, tekitve, hogy mennyire jóba vannak. És mivel a lánynál sajnos nem jártam sikerrel; folytattam a parkban az utam. Végigjártam kétszer az összes kibaszott parkot és Jen nincs sehol! Ezt nem hiszem el! Hogy tud csak így eltűnni ez a csaj?
Elindultam a Völgy összes kis boltjába, éttermébe, kávézójába, még a postán kerestem, de mintha felszívódott volna...
Az idegtől alig tudtam gondolkozni, ezért inkább hazamentem.
- Van valami? - jött elém Mary.
- Semmi. Egyszerűen felszívódott. Senki nem látta, senki nem halott róla. Lehetséges ez?
- Okos csaj, nem csinál semmit amatőren.
- Es ha felhívom a rendőrséget? - kaptam a homlokomhoz, miközben a nappaliban a kanapén feküdtem.
- Felesleges. Nem tudnak többet csinalni, mint te; ráadásul ha kiderül, hogy elszökött, nem maradhat itt. Elviszik. 24 óráig úgyse tudnának mit csinálni. Neked kell megkeresned és hazahozni. Mert ez az otthona neki is. Te is szereted, hogy itt van. Ne tagadd! Lehetsz vele akármilyen idegbeteg vagy szemét - már bocs -, de szükséged van rá!
- Mary! Szerinted hol keressem? Mert nekem már ötletem sincs...
- Valahol a Völgyben van ez biztos, de szükíteni már nem tudom a kört. Várj egy órát, még végzek a kajával, aztán csinálunk egy tervet oké? Addig nyugodj le, kérlek!

Mivel magamra maradtam, törni kezdtem a fejem. Mit titkolhat vajon Jen? Egyszerűen ötletem sincs...
Ekkor beugrott, hogy Mrs. Benson anno azt mondta, bármi kérdésem van Jennetteről, hívjam.
Fél másodperccel később már a telefon a kezemben volt, és tárcsáztam a számot.
- Ryan! Micsoda meglepetés! - hallatszódott a kellemes női hang a vonal túloldaláról.
- Üdv, Mrs. Benson. Zavarhatom egy kicsit?
- Persze. Miről lenne szó?
- Jennetteről.
- Ebben az esetben, kérlek, gyere az irodámba, ahogy tudsz és minden kérdésedre válaszolok.
- Rendben. Köszönöm. Indulok is. Viszlát.

Azt hittem sose kell látnom ezt az árvaházat többet, de hát úgy látszik, ez a sors fintora.
Beléptem a nagy épület előcsarnokába, ahol Mrs. Benson már várt.
- Ó, Ryan! De rég találkoztunk! - ölelt meg - Gyere, menjünk az irodámba!

A szoba nagy volt, mégis olyan kicsinek tűnt. A dolgozók nagyon igyekezhettek telerakni minden egyes üres helyet, mert minden tömve volt. Mivel legutóbbi látogatásunknál nem itt voltunk, még szoknom kellett az új környezetet.
- Szóval, Ryan. Valòszínű oka van annak, hogy megkerestél. Hallgatlak - mosolygott rám kedvesen.
Már értem miért volt anya régen annyira jóban ezzel a nővel. Lényegre törő es szimpi.
- Igen, jól hiszi. Tudja Jennel nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk, de eléggé összebarátkoztunk azóta. Nagyon jól megvoltunk.
- Jól érzékelem, hogy jelentősége van annak, hogy múlt időben beszélsz?
- Igen.
- Mi történt?
- Megbántottam. Súlyosabban, mint eddig valaha. És nos...elment. Ötletem sincs hova. Valószínű, hogy olyasmit mondhattam, aminek köze van a múltjához, amiről nekem fogalmam sincs. Azért jöttem, hogy megismerjem.
- Hajj, tudod Jennette az egyik legerősebb ember akit ismerek. Csak ámultam- bámultam mikor láttam, hogy ebben a csöpp lányban több kitartás van, mint az emberek többsègében. Az életében eddig nem igazán volt olyan monumentum, amikor boldog lett volna. Legalább is nem hosszú időn keresztül. A szülei elhagyták. A porba tiporva, a tinédzser kora kellős közepén beadták ide. Egy normális ember se csinál ilyet! Ők mégis megtették. Jennette elképesztő, mondhatsz bármit. Megalázták, nem egyszer; nem szerették; nem voltak ott neki, mikor szüksége lett volna, akár csak egy emberre is. De ő még talpon van! Keményen küzd az álmáért. Tudtad, hogy építész akar lenni? Szép, okos, tehetséges. Mégsem akar senki a helyében lenni. Tudni akarod, miért? Nézd meg magad! - nyújtott felém egy vastag papírköteget.
Hát itt van! Az összes válasz a kezemben volt. Mostmár történjék bármi, válaszokat akarok!
Nagy sóhaj után kinyitottam a fedőlapot, majd olvasni kezdtem.

Nem sokkal később ledöbbentem. Nem bírtam lélegezni. Ez nem létezik! Kizárt dolog! De hát ide van írva! Jézusom...
- Me..megerőszakolták? - dadogtam.
- Valamint testileg súlyosan bántalmazták. Úgy tudom pár hétig kórházban is volt. Az a férfi egy életre tönkretette őt - megszólalni még most sem tudtam normálisan, így csak hallgattam.
Kis szünet után folytatta: - Azt mondtad barátok voltatok. Biztosra veszem, hogy megtudjátok oldani. Szüksége van rád, Ryan! Egyedül sose lesz túl rajta. Tudod hány pszichológus próbálta "meggyógyítani", hogy abbamaradjanak a rémálmai? Sokan. Egynek sem sikerült. Én nem akarlak kényszeríteni semmire, mert Jen egy hatalmas feladat. Egy igazi kincsesláda, amelyet ha egyszer megtisztogatnak és kinyitnak....egyszerűen varázslatos. Csak legyél a barátja és ne az ellensège! Ennyit kérek! - megeresztett felém egy halvány mosolyt.
Egek, el kell tűnnöm innen!
- Oké oké...most mennem kell. Meg kell találnom. Mindent köszönök Mrs. B! Viszlát! - és már rohantam a kocsihoz.
Még mindig le voltam taglózva.
Nem lehet, hogy megerőszakolták! Én hülye!! Á és még AZT is csináltattam vele!! Úristen! Totál nem vagyok normális!!!
Sűrgősen meg kell találnom, mert ez a lány, az összes szaros dologgal a múltjában kell nekem! És bármi áron megszerzem!

A délutan hátra lévő részét azzal töltöttük Maryvel, hogy a Völgy térképét a nappali mellett lévő ebédlő asztalára tettük, és minden helyszínt kiveséztünk.
Időközben Danielt megkértem, hogy nézzen szét a boltokban megint, még mi NCIS-t játszunk.
Az éttermekre már nem fordítottam figyelmet, mert Jen pénz nélkül ment el, így ezt biztosan elkerüli.
Lassan a piros x-ek betöltötték a térképet, és a nap is kezdett lemenni.
Fél percenként nézegettem az emailjeimet, hogy esetleg valaki nem írt, hogy látta valahol.
Tényleg kezdtem bedilizni. Hajamba túrva akadályoztam meg magam, hogy fel ne borítsam az egész asztalt.
- Vajon hol lehet? - suttogtam.
- Remélem, hogy hamarosan előkerül, mert ha egy haja szála is meggörbül kicsinállak!
- De hiszen ő szökött el - nevettem fel kínomban.
- Helyesbítenék! Te üldözted el! És most ott van valahol kint, és fázik, éhes, egyedül van! Szóval találjuk ki hol van, hogy hazahozhassuk!
- Jó. Rendben. Csak ebben az idegállapotban nehéz bármit nyugodtan csinálni.
- Tudom. De héj, meglesz ne félj! - ölelt át az egyik kezével - A boltok meg minden szolgáltatás lassan bezár. Azokat kizárhatjuk. A parkokban már nincs lassan senki, erről a biztonsági őrök gondoskodnak. Tehát csak az utakon vagy erdőben lehet.
- Az utakon nem lesz. Okos lány. Tudja, hogy bárki felismerheti. Akkor marad az...
- Gondolod oda ment? - hüledezett Mary.
- Nem hiszem, hogy fél az ilyen helyeken, így kinézem belőle. Nézzük, merre vannak erdők erre! - mindketten a térkép fele hajoltunk. Egy erdő volt viszonylag közel, de pechünkre elég nagy volt.
- Megkeresem! - álltam fel.
- Ryan egyedül kevés vagy egy ekkora erdőhöz!
- Nem érdekel. Megyek. Kell valami meleg takaró neki, ha esetleg megtalálom.
- Biztos ne menjek? - kerdezte, miközben átadta a kívánt tárgyat.
- Tuti. Maradj, hátha hazajön. Tíz percenként hívni foglak!
- Vigyázz magadra! - bólintottam, és szélsebesen rohantam a kocsimhoz. Este az erdő veszélyes és ha nem találom meg könnyen baja eshet, amit sose bocsájtok meg magamnak!