Meleg szemmel...

A környezetem

A titkomat először a legnagyobb húgomnak mondtam el, aki egy évvel fiatalabb, mint én. Nagyon nehezen mondtam el neki, és amit a legjobban bánok, hogy nem élőben. Sokkal hatásosabb, hogyha élőben mondod el valakinek ezt a dolgot, mert akkor látod a reakcióját és az sokkal megnyugtatóbb tud lenni, mint egy smiley.
Szóval elmondtam a húgomnak, aki azt hittem, hogy jól fogdta, mert jól is, csak nem tudta rögtön feldolgozni. És ezért is kell személyesen elmondani, hogy a másik tudjon kérdezni és barátkozni a helyzettel. De annak ellenére nagyon sokat segített a húgom és sokat köszönhetek neki.
Egy héttel később elmondtam anyának is. Azért neki mondtam el először, mert féltem egy kicsit apukám reakciójától és úgy döntöttem, hogy elmondom anyának és megkérdezem, hogy apa mit szólna hozzá. Hatalmas szerencsém van a szüleimmel. Mind a ketten nagyon nagy megértést adnak nekem és mindenben segítenek, mellettem vannak és ezért nem lehetek nekik eléggé hálás.
Anyukám elmondta a testvéreinek, akik szintén nagyon jól fogadták, azóta sem változott velük semennyit sem a viszonyom. A legnagyobb mérföldkő ebben a dologban az volt, amikor keresztanyukám elmondta a keresztapukámnak, aki azt hittem, hogy nem fog elfogadni, mert ahogyan beszélt a más emberekről, eléggé homofóbnak tűnt. De kellemes csalódás ért. Én úgy érzem, hogy a hír óta még talán egy kicsit jobb is lett a viszonyunk mint eddig volt.
Baráti körömből még nem igazán mondtam el mindenkinek, csak a legfontosabbaknak. De hatalmas szerencsém van, mert a barátaim is kivétel nélkül mellettem vannak. Mindannyian szeretnek és elfogadnak. Meghallgatnak és ha tudnak, megpróbálnak segíteni. Szóval csodás emberekkel vagyok körül véve. Tudom, hogy ez nem lesz így mindig, de eddig ez a dolog jó kezekben van és jó úton haladok.