Meleg szemmel...

Szeretet

Viszonylag sok fejezetben érintettem már a témát akár baráti, rokoni vagy szerelmi érzelmek kapcsán, de szeretnék erről is egy picikét hosszabban írni és kifejteni a véleményemet, érzéseimet.
Talán kettő hete, vagy több, pszichológusnál voltam, ahol most kivételesen a húgom és az anyukám is bent voltak az én beszélgetési időm alatt. Szóba jöttek ott a különböző párkapcsolatok, az én kis vidám történeteim és ott döbbentem rá valamire, amit anyáék mondtak. Szerintük én a 3 hónapos kapcsolatom óta elhivatottan keresem a szerelmet és ha nincsen valaki mellettem, akkor igyekszem keresni valaki mást. Megmondom őszintén, hogy ez nekem fel sem tűnt és én nem is így éreztem, csak ha jött egy lehetőség, akkor igyekeztem szívem, lelkem beleadni abba a dologba.
Rólam tudni kell, hogy iszonyat könnyen magamra tudom venni azokat, amiket nekem mondanak és sokat tudok rajtuk rágódni, nem feltétlen a saját előnyömre, ami szerintem egy nem is jó, de nem is annyira rossz tulajdonság. Tehát gondolkoztam és lehet, hogy igazuk van.
Az elmúlt pár hónapban eléggé egyedül szoktam magam érezni néha. Úgy érzem, hogy nincsen mellettem egy olyan ember sem, akit érdekelnék, akire bármikor számíthatok, de ez nem igaz. Csak talán ha valaki kapcsolatban van, akkor könnyen meg tudja szokni, hogy jobb esetben a másiknak ő az első és persze, a többi embernek a boldogsága is számít az illetőnek, de leginkább a párja kedvében akar majd járni. És azért vannak gyakran ilyen érzéseim, mert bár sok barátom van és mindenkire számíthatok bármikor, és szerintem feltétel nélkül szeretnek, ahogyan én is őket, mégis megoszlik a szeretet.
Erre kitaláltam egy hasonlatot is, amelyet szeretet piramisnak neveztem el. Úgy néz ki, hogy te vagy a középpontban. Belőled sok ember felé árad szeretet, például a családod felé. Az a szeretet vissza is megy, hiszen anyukád is szeret téged, viszont ez a fajta szeretet, amit anyukád ad, jut apukádnak is, ha van, akkor testvéreidnek és más családtagoknak szintén. Ugyanez igaz a barátokra is. Én úgy gondolom, hogy a baráti és családi szeretet mindig megoszlik. Lehet te vagy a másiknak a kedvence, de tőle akkor sem tudsz annyira sok szeretetet kapni, mint például a párodtól. Ahol csak ti vagytok ennek a szeretetnek a két szereplője, és senki más. Neked az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen, neki az, hogy te.

Persze, ez át tud menni olyan formába is, hogy a két illető szinte már csak egymással tud együtt lenni és a barátok meg szépen eltávolodtak tőlük, mert nem fordítanak rájuk elég időt, hiszen egy barátság is ugyan annyira időigényes, mint egy kapcsolat, csak talán a baráti szeretet tartósabb és erősebb. Ezen nagyon sokat szoktam gondolkozni.
Iskola és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudom napi szinten tartani a kapcsolatot néhány barátommal és mostanság sokszor megfordul a gondolat a fejemben, hogy lehet utálnak, mert régen beszéltünk, vagy találkoztunk. Természetesen később eszembe jut, hogy miért is utálnának, mert ők is ugyanúgy tudnak engem keresni, ha akarnak, vagy találkozót szervezni. De sajnos ahogyan nekem, úgy nekik sincsen annyira sok idejük, főleg nem hétköznap, amikor már annak is örül egy diák, ha este tíz előtt ágyba jut.
Két legjobb barátnőmmel voltam múlt hét pénteken moziba, és az egyikük mondta nekem, hogy büszke arra, hogy van egy ilyen meleg barátja, mint Én. Az a mondtad hihetetlenül jól esett és jó érzés rá visszagondolni. A blogomat is nagyon sok barátnőm olvasta/olvassa és iszonyat jól tud esni, amikor leírják, hogy bármi van, számíthatok rájuk. Sose tudnám nekik ezt a sok kedvességet meghálálni. Sokszor elfelejtem, de hiába nem beszélünk minden nap, akár picit hosszabb ideig, mindig onnan tudjuk folytatni a barátságunkat, ahol abbahagytuk. Az elvesztett szerelmek meg egy idő után át tudnak menni gyűlöletbe, valamint utálatba, tisztelet a kivételnek! Nyilván a barátságok is, de ahhoz inkább egy hatalmas vita kell szerintem, hogy egy barátság végleg tönkre menjen.