Meleg szemmel...

Hit.

Úgy gondolom, ahhoz, hogy bárki is boldog életet tudjon élni ezen a Földön és ne szenvedésnek élje meg ezt az egészet, kettő tényező elengedhetetlenül fontos az életben. Mindig hinni kell, hinni abban, hogy lehet jobb és még a legkilátástalanabb helyzetekből is van kiút (természetesen erősnek kell lenni, nem szabad az első kudarc után teljesen összetörni), valamint nem szabad elengedni magunk mellől a reményt sem, abban reménykedni, hogy minden jobb lesz. Tudom, eléggé sajátos ez a meglátás és biztos van olyan aki ezt kifogásolni tudja, de csak gondoljunk bele.

Van egy szoba, egy teljesen üres szoba, semmi ajtó, semmi ablak. Egyedül vagy benne a szobában, amely a saját életedet jelképezi. Ha mersz hinni a jobb életben, reménykedni, és természetesen minden tőled telhetőt megtenni azért, hogy neked jobb legyen, akkor megjelenik majd valahol ebben a szobában egy ajtó, amelynek  segítségével ki tudsz menni innen. Ez az ajtó egy folyosóra nyílik, ahol még sokkal több ajtót lehet találni. Minden egyes ajtó az esély jelképezi, a szebb élet felé haladó utat. Hiszen akár egy életünk van, akár több, attól függ, hogy ki miben hisz, a jelenlegit kell élvezni, mert ez a te életed és neked kell benne boldognak lenni! Viszont ha valaki nem hisz vagy nem tesz a szebb életért, akkor nem fog megjelenni előtte ez az ajtó, és egyedül marad. Abban az esetben szerintem könnyen előfordulhat a depresszió és az ehhez hasonló betegségek.

Ez az elmélet nem olyan régen született meg a fejemben és nagy hasznát vettem neki az elmúlt egy hónapban. 3 hónapos, számomra boldog kapcsolatom eléggé furcsa véget ért, igazából még magam sem értem ezt a helyzetet, de már nem számít. Míg én egy hónapon keresztül azt hittem, hogy a barátommal csak a depressziója miatt mentünk szét, de amint jobban lesz, újra tudjuk kezdeni, hiszen szeretjük egymást, addig ő tényleges szakításnak vette a dolgot annak ellenére, hogy azt mondta, bízik abban, hogy újra kezdjük. Három héten keresztül magam alatt voltam és eléggé nehezemre esett bármi mással is foglalkozni, elkeseredett és szomorú voltam. De nyilván ahogyan telt az idő, úgy sikerült egyre inkább talpra állnom és annak az egy hónapnak a negyedik hetében már újra tudtam élvezni a napsütést és az élet egyéb apró örömeit. (Apró örömökről jutott eszmbe, egyik osztálytársam, nagyon jó barátnőm mondta, hogy egy ideje minden este összeírja, mi jó történt vele azon a napon és amikor ezeket összegyűjti boldog lesz és teljesen feldobja a kedvét. Én személy szerint nem próbáltam ki még ezt a módszert, de biztos hogy hatásos.) Ezek után, hogy mondjuk úgy visszataláltam önmagához és el tudtam azt fogadni, hogyha nekünk együtt kell lennünk, akkor úgyis újra egymásra találunk, sokkal könnyebben vettem az akadályokat és nem rázott meg annyira az a tény, hogy már végleg nem vagyunk együtt a barátommal.

Igaz, ez az egész kicsit Disney mesésnek hangzik és az is teljesen igaz, hogy én konkrétan azokon nőttem fel, de mégis úgy gondolom, hogy nagyon sok mondanivalója van ezeknek a kis rajzfilmeknek, vagy akár már filmeknek.

Az teljesen nyilván való, hogy sosem egyszerű dolog erősnek maradni és igazából ez nem is mindig olyan jó. Mindenkinek vannak jó és rossz napjai, vagy mindenkinek volt már olyan érzése egy hosszú nap után, hogy na ez az én napom, vagy na ez nem az én napom. Az ezzel járó fájdalmakat pedig kiadni teljesen természetes, itt gondolok én a sírásra. Amikor valakinek rossz napja volt és teljesen el van keseredve, sokkal könnyebb és megnyugtatóbb, hogyha kisírja magát. Én általában, ha ilyen helyzet adódik, este szoktam sírni, kellemes kis zene mellett kiadom magamból minden bánatom és utána sokkal könnyebben és jobban alszom. Úgy gondolom, hogy a sírás egészséges mennyiségben sosem gyengeség, inkább erősebbé és nyugodtabbá teszi az embert.