Meleg szemmel...

Szerelem

Mint tudjátok azt a könyvemnek az előző részeiből, nekem már volt kettő barátom az elmúlt három hónapban. Egyik kapcsolatom sem tartott túl sokáig, az első három hetes volt, melynek én vetettem véget több okból is. A másik kapcsolatom másfél hónapos volt, melynek szintén én vetettem véget egyetlen okból kifolyólag. Sajnos túl hamar jöttem össze azzal a barátommal, öt nap alatt, melynek során szerintem nem tudtam eléggé megismerni. Másfél hónappal később az a szeretet, amit a kapcsolatunk elején éreztem, az az erős vonzalom, átalakult egy szimpla, de erős baráti szeretetté, ezért voltam én a gonosz és mondtam az akkori barátomnak, hogy ezt ne folytassuk így. Természetesen nem vagyok elzárkózva egyikük elől sem, második barátommal még a ma napig jóban vagyok.
Minden szakítás után, vagy abban az időszakban, amikor éppen nem volt senkim, azt mondogattam magamnak, hogy nem kell nekem senki, mert elég nekem a barátaim és a családom szeretete. Mostanra rájöttem, hogy ez nem egészen igaz. Mármint a családomtól és a barátaimtól tényleg hatalmas mennyiségű szeretetet kapok, amiért nem tudok eléggé hálás lenni, de lassan egy hónap szingliség után rájöttem, hogy nagyon rossz egyedül lenni, nagyon.
Én úgy gondolom, hogy a barátoktól és a szerelmedtől kapott szeretet teljesen más. Lehet valakinek sok barátja, lehet valakinek legjobb barátja, akivel a legtöbbet foglalkozik, vagy lehet valaki a másik lelki támasza, segítője, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy annak az illetőnek a számtalan barátja közül egy maradsz/maradok. Ugyanez igaz a családra is, több gyerekes családok erre a legjobb példák. Hiszen lehet a gyerekek közül bárki a legokosabb, legkreatívabb, legügyesebb, akkor is csak egy marad a testvérei közt.
Viszont amikor együtt vagy valakivel, akkor (jobb esteben) te vagy neki az egyetlen és az a bizonyos személy csak veled akar lenni, te vagy neki a legfontosabb és az irántad érzett szeretete erősebb az összesnél. Nekem volt már szerencsém ilyet tapasztalni, ne is egyszer, és most, hogy már egy ideje nincsen senkim, elkezdett hiányozni.
Több helyről is hallom vissza és látom, hogy a mai párkapcsolatban élő emberek többsége nem becsüli meg igazán azt, ami megadatott neki. Tudom, a mai világban elég nehéz már bárkiben is igazán megbízni, hiszen a legtöbb ember szinte csak egy éjszakára alkalmas embert akar vagy csak játszik a másik érzéseivel és észre sem veszi, hogy ezzel mennyit árt a másiknak. Ilyen csalódások is okozzák azt, hogy az embereknek egyre kevesebb önbizalmuk van és már nem nagyon tudnak megbízni a másikban, bármilyen jó ember is az illető. Természetesen ezek a csalódások az én életemből sem maradtak ki.
Ez a kis idő, amióta szingli vagyok, másra is ráébresztett. Mostanság körülöttem mindenkinek sikerül megtalálni a boldogságot, azt az embert, aki mellett boldog tud lenni, akit igazán tud szeretni. Mindig csak azt hallom, hogy mennyire hiányzik egyik félnek a másik és hogy ők együtt alkotnak egy embert. Ha tényleg ez a szerelem, akkor valószínűleg én még nem voltam igazán szerelmes senkibe sem, a két barát ellenére sem. Mind a ketten fontosak voltak nekem, de emellett szintén nagyon szerettem volna a barátaimmal lenni és velük kellő mennyiségű időt tölteni. Ez fakadhat abból, hogy egyszerűen nem tudok szeretni, de abból is, hogy nem a számomra megfelelő személyekkel jöttem össze.
Tudom, mind a kettő kapcsolatomnak én vetettem véget és ezért csak magamra vethetek, hogy most éppen nincsen senkim és egyedül vagyok, de lehet, hogy pont ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, a szerelem szép dolog. Néha fájdalmas és tele van hullámvölgyekkel, de ha a megfelelő ember van melletted, akkor ezek a kis bukkanók sem jelentenek nagy gondot.