Meghaltam?Hát persze... [ÁTÍRÁS ALATT]

Meghaltam?Hát persze...20.rész

Erősen fogtam a kést, majd kicsit elgondolkodtam. Megszáradt vér volt rajta.

Rob vére? A megkéselt Rob vére?

Valahogy csak erre tudtam gondolni.

A testvérem ölte meg?

Nem. Ő nem tenne ilyet. Soha.

Megráztam a fejem, mintha azzal eltüntethetném a gondolataimat, és csak arra koncentrálnék amit tennem kell.

- Ha mással nem, ezzel biztos idecsalom - suttogtam, majd szép lassan lefolyt egy könnycsepp fehér arcomon. Ezt követte még rengeteg.

A kés leesett a földre, majd én is utána zuhantam.

Kezembe temettem arcomat, majd zokogtam tovább. Eldőltem a nedves fűben, aztán elnyomott az álom.

...

" - Rob! Hol vagy? - ordítottam, miközben körbe körbe futottam az erdőben. - Hol vagy?

Megtorpantam.

Egy kést pillantottam meg magam előtt a fűben.

Szépen lassan felemeltem, majd negszemléltem markolatát.

Annyira ismerős volt.
Nem tudtam honnan, de... vonzott magához.

Nézegettem, simogattam.

Aztán élével húztam egy kis vonalat mutatóujjamon.

A csíkban vér tűnt fel.

Csak egy sima vágást csináltam, de ez más lett.

Ömlött belőle a piros folyadék.

Bepánikoltam.

- Ne, ne, ne! Rob! Segíts! - kiáltottam majd rányomtam a sebre kezemet.

Nem történt változás. Ugyanúgy vérzett mint eddig.

- Ez nem fog enyhülni... - suttogtam. - Ha többet csinálnék... Az csak jobb lenne nekem.

Csuklómra helyeztem az éles tárgyat majd meghúztam.

Éreztem, ahogy a hideg penge belém vályódik majd kicsusszan a mély sebből.

Megint megcsináltam. Csak ezúttal másik karomon.

Újra emeltem volna a kést, de egy árny megállított.

- Ne - mondta, nekem pedig kidülledt a szemem a csodálkozásomban.

- Úristen - suttogtam majd kiejtettem a tárgyat kezemből.
Megöleltem a fiút.
A testvéremet.
A szeretett bátyámat.

- Sajnálom. De csak így lehet jó életed - mondta szomorúan szemembe nézve.

- Tessék? - kérdeztem döbbenten.

Rob odaemelte a kést nyakához majd elhúzta.

Teste élettelenül esett össze lábamnál.

Remegő kezem szám elé kaptam, és Rob elé térdeltem.

- Ó ne... Ne. Ne! - ordítottam fájdalmamban.

Kétségbeesetten felpattantam, aztán rohanni kezdtem.

Későn vettem észre magam előtt a sziklát, és nem tudtam megállni.

Zuhanni kezdtem.

Mintha minden lelassult volna.

Csak zuhantam, zuhantam, és zuhantam.

Majd beleestem az alattam lévő tóba.

Egyre mélyebbre kerültem a vízben és elkezdtem felfelé úszni.

Miért is ússzak?

Rob megölte magát, nincs családom, a megmentőmet hagytam meghalni...

Akkor megfulladok.

Éreztem, hogy elfogy a levegőm.

És, hogy egyre mélyebbre süllyedek, a vízben és az életben is. "

Köhögve oxigénért kapkodva ébredtem fel a Zöldfordulós fa előtt.

Megtapogattam a ruháimat, nem voltam vizes.

Álmodtam? Az egészet álmodtam?

- A kés. Hol a kés? - keresgélni kezdtem magam körül, és nagysokára meg is találtam.

Most így visszagondolva....

Nem volt az álomban minden valóságos.

Egyedül Rob halála, és a fulladásom.

Sokáig töprengtem, majd kikerekedett szemekkel néztem magam elé.
Akkor tudatosult bennem a tény, hogy...

- Tényleg megölte magát...