Meghaltam?Hát persze... [ÁTÍRÁS ALATT]

Meghaltam?Hát persze...24.rész

Elért a fülemig az az ismerős hang, és mondat.

Felfogtam amit mondott.

Lassan, felálltam majd nagy levegőt vettem.

Tényleg?

Biztos?

Komolyan?

Ilyen és, ehhez hasonló gondolatok lepték el a fejem.

- Te... - kezdtem, de kudarcba fulladt mondandóm.

- Igen, én vagyok - suttogta a hátam mögül.

Megkönnyebbülten elmosolyodtam, és konkrétan éreztem, hogy minden súly lehull a vállamról.

Megfordultam.

- És tényleg - mondtam elismerően.

Rob elnevette magát.

- Látom a humorod még megvan - kacsintott majd elkomolyodott. - Köszönöm, hogy nem változtál meg, és, hogy ennyit tettél értem.

Közelebb lépett, aztán megölelt.
Úgy mintha soha többé nem akarna elengedni.

Szemimből kicsordultak a könnyek, és az egyszerű kis könnyezésnől boldog zokogás lett.

- Bármit megtennék érted - suttogtam, vállába temetve fejem.

- Tudom - mondta, majd még erősebben szorított magához. - És én is.

Elváltunk, és boldogan felnevettünk, mint a régi szép időkben.

-Mint a régi szép időkben nem? - kérdezte mosolyogva.

- Ugyanerre gondoltam Robert - nevettem fel meglepetetten.

Leültünk a sír elé, és csak meredtünk ki a fejünkből.

Eldőltem a fűben, és néztem az eget.

Gyönyörű lilás - rózsaszín színekben pompázott.

Rob elfeküdt mellettem, majd megszólalt.

- Nagyon szép.
- Igen. Tényleg az.

Egyfolytában mosolyogtunk.
Konkrétan mindenen.

- Köszönöm, hogy nem hagytál magamra - szólalt meg ismét. - Tudom, a végén minden rosszul sült el nem kellett volna megölnöm magam...

- Hát nem - komorodtam el. - De megbocsájtok. Igazából én követtem el egy nagyon nagy hibát... Még akkor... Vagyis... Tudod mikor.

- Nem baj az teljesen normális volt, nem kellett volna felkapnom annyira a vizet...

- Rob. Tudom, hogy utána még mindig haragudtál. Nagyon sokáig. És emiatt kezdtél el inni.
Talán... Á mindegy.

- Talán mi? - ült fel hirtelen, amire kicsit összerezzentem.

- Talán... Még most is haragszol - mondtam ki feszülten.

- Mi? Nem, nem dehogy!

- Rob... Nyugodj meg, ráérünk még ezt megbeszélni. Kérlek ne veszekedjünk... - suttogtam.

Bólintott egyet, aztán csak csendben ült, és gondolom merengett valamin.

Feszült volt a hangulat, de kitaláltam valamit amivel megmenthetem.

- Kapj el! - kiáltottam majd felpattantam és futni kezdtem.

Rob csak kérdő fejjel nézett utánam, de hamar rájött mit is akarok.

Mosolya újra feltűnt, majd felállt és üldözőbe vett.

Vigyorogva rohantam, néha hátranézve.

Futottam, és futottam.

Arra eszméltem, hogy nem kapok levegőt.

Egyre jobban lelassultam, mégis menekülni akartam.

Rob már közel járt és aggódó szemmel nézett.

Rettegtem.

Nem amiatt, hogy nem kapok levegőt.

Robtól féltem.

Próbáltam továbbmenni de nem sikerült.

Kifulladva leroskadtam a fűre, majd szépen lassan lecsukódtak szemeim.