Meghaltam?Hát persze... [ÁTÍRÁS ALATT]

Meghaltam?Hát persze...32.rész

Fulldokolva tértem magamhoz.

Olyan érzés volt, mint amikor távoztam az élők sorából, csak ez sokkal... sokkal halálibbá vált.

Belül égetett az, amit tettem. Tudta a testem, hogy hibát követtem el, így ezt kihasználva tovább kínzott minden területen.

A lelkem romokban volt, de ez már... megszokott érzés lett addigra, ismét meg kellett győződnöm arról, hogy nincs mit tenni: túl kell lépnem ezen az akadályon is.

Igen persze. Akadály? Francokat. Egy kidőlt fa... na az talán akadály.

De ha megölöd az anyád, rohadtul nem akadály...

Sokszor gondoltam erre a "létre" mint egy rossz álomra, vagy egy illúzióra. De tudom, hogy nem az.

Lehetetlen ennyi fájdalmat átélni egyetlen álom alatt...

▪︎▪︎▪︎

Remegő térdeimmel csak nagy nehezen sikerült feltápászkodnom, mivel szemeimet ösztönösen becsukva tartottam.

Nem tudtam mire számítsak, de nagyon nem is akartam, elvégre az előbb vettem el az édesanyám életét.

Képtelen voltam elhinni, hogy ezt tettem.

- Atya ég - borzongtam meg.

Felnéztem az égre, ami által kicsordult szememből az első könnycsepp. S utána a többi...

A felhők felettem egy képpé mosódtak össze, amely engem ábrázolt.

Láttam a lányt aki megtörten, egyedül, küszködve a kőkemény valósággal, elesik.
Mint egy katona, akinek már elég volt a sok szenvedés, és csak azt akarja, hogy vége legyen mindennek.

Én is ezt akartam...

▪▪▪

Tudtam jól, hogy erőt kell vennem magamon, különben semmire sem fogok menni ezzel.

Mert igen. Volt olyan időszak, például ennek az egész "túlvilági" dolognak az elején, amikor csak sajnáltattam magam.

De most már túlléptem ezt a határt.

Rég nem ott tartunk.

Oh nagyon nem...

Egy olyan állapotban vagyok amiből képtelenség lenne kitörni.

Próba szerencse.

Meg kell próbálnom, mert szükségem van a változásra.
Kell a remény, hogy sikerülhet.

Mert sikerülni fog.

Erős vagyok, továbbra is az leszek.
Elvégre minden rajtam múlik... Egymagam vagyok.
Eddig is így volt, eddig is boldogultam.

Nekem kell megtennem az életem felé a sorsfordító lépést, amíg még képes vagyok rá.

Nem másnak.

Nem hagyatkozhatok másra.
Nem mintha tudnék...

Szóval lépjek egy nagy lépést előre?

Változtassak?

Hát legyen.

Hogy is szokás mondani ilyenkor? Nem is emlékszem... Let's do this?

Ah nem. Valami hiányzik...

Megvan.

Let's do this shit.

▪▪▪

/ Ti sem hittétek, hogy elérkezik ez a pillanat ugye? Pedig igaz, jól látjátok...😌 Eltelt pár év amióta elkezdtem ezt a történetet. De ahogy ti is észrevettétek, csak nem tudtam tőle megszabadulni. Ez a történet az enyém, az enyém is marad nem vághatom el magamtól. Ígéretet tettem Nektek drága olvasóim és magamnak is. Be kell fejeznem ezt a könyvet, hogy egyszer egy könyvesbolt polcain láthassátok!😊❤
Köszönöm, hogy kitartottatok mellettem és a könyvem mellett ezalatt a pár év alatt.❤ A világot jelenti nekem...🥰
~ írónőtök🖤 /