Életmentő (BTS SUGA FF)

Kétségek közt...

So-Young POV:

Kissé még álmosan léptem ki másnap reggel a szobámból és rögtön a konyhába mentem egy erős kávéért, amit a kedves házvezetőnő már elkészített.

Gyors megittam, majd már indultam is vizitelni. Tudtam, hogy még alszanak, de egyetemen külön tanítják (nem éppen órai keretben, de egy tanárom szívesen oktatott ebből is) hogy hogyan legyünk csendesek, hogy ne zavarjuk a beteg nyugalmát, így halkan belopóztam Jin-ékhez és ellenőriztem az infúziókat, pulzust és a kötéseket. Cserélni kell őket, írtam fel magamnak, majd sorra jártam a szobákat. Bementem Hoseok-ékhoz, majd Sugához, végül pedig  Jungkook-hoz és Taehyung-hoz.

Furcsa mód ők már ébren voltak.

-Hát ti? - kérdeztem a két földön ücsörgő alakot.

-Unatkozunk - mondta V lebiggyesztett ajakkal.

-Miért nem mentek ki az udvarra vagy valami?

-Kimehetünk? - kérdezte Kook meglepetten és már fel is pattant.

-Persze, hogy kimehettek - mondtam csodálkozva - Ez nem a kórház, ez a jelenlegi lakhelyetek, akkor mentek ki amikor akartok, jó persze nem az éjszaka közepén, de nappal természetesen igen.

Nem kellett nekik kétszer mondani már rohantak is kifele, majd az ablakukon keresztül láttam, ahogy kosárlabdázni kezdenek, bár elképzelésem sincs róla honnan szereztek labdát. Kinyitottam az ablakot és rájuk szóltam, hogy előbb várják meg míg a többiek felébrednek. Azonnal befejezték, nehogy idő előtt felkeltsék őket, majd lecsüccsentek a fűbe és kő-papír-ollózni kezdtek.

Nevetve zártam be az ablakot, majd elmentem megnézni felébredt-e valaki. Yoongi-n kívül mindenki aludt.

-Csak nem a labdapattogatás? - kérdeztem együtt érzőn, mire elhúzta a száját.

-Mi más? - kérdezte lehangoltan.

Láttam rajta, hogy nagyon szeretne kimenni és már nagyon unja, hogy nem mozoghat. Meg tudtam érteni.

Kimentem a szobából, mire hallottam, hogy utánam szól, de én csak mentem tovább, majd a raktárból előhoztam egy tolószéket és bevittem hozzá.

-Kelj fel - parancsoltam és már ki is takartam. 

Ő csak döbbenten nézett rám és nem mozdult.

-Mondom felkelni - fogtam meg határozottan ép karját és felültettem.

-Pizsamában? - kérdezte csodálkozva.

-Miért ne? - vontam vállat és az ágy mellé toltam a tolószéket - Akkora kerítés van itt, hogy ha az Eiffel-torony itt lenne a szomszédban, arról sem látnának még távcsővel sem.

Ezen kicsit felnevetett, majd segítettem neki átülni és kicsit elcsodálkoztam, hogy elfogadta a segítséget, de belül örültem neki. Kitoltam a szobából, majd a nappaliba vittem, ahol egy üvegajtót eltolva kiléptünk a teraszra. V és Kook észrevettek minket és máris odaszaladtak hozzánk.

-Hyung! - ölelte meg V óvatosan, majd Kook is megörvendeztette eggyel, ő pedig mosolyogva viszonozta szabad kezével.

-Mi ébresztettünk fel? - kérdezte Tae szomorúan.

-Nem - mondta mosolyogva.

-Akkor jó - tért vissza azonnal a jókedve.

-Mit fogunk ma csinálni? - kérdezte Kook.

-Hát.. - gondolkozott el Yoongi, majd rám nézett - Mit lehet itt csinálni?

-Találjátok fel magatokat - mondtam mosolyogva - Otthon mit szoktatok csinálni?

-Videó játékozunk vagy dolgozunk - vázolta fel egyszerű életmódjukat V.

-Ennyi? - kérdeztem csodálkozva.

-Régebben több mindent is csináltunk, de az évek során egyre több lett a munka - húzta el a száját Kook szomorúan.

Csend telepedett ránk, majd mondván el kell intéznem pár dolgot bementem, hogy utánanézzek miket is lehetne itt csinálni...

Yoongi POV:

Örültem, hogy végre újra szabad levegőn lehetek. És lehet, hogy nem tetszett, hogy mások előtt ilyen állapotban mutatkozom és segítségre szorulok, de So-Young nem sajnálkozott felettem. Arca maximum az együttérzésig ment, tovább nem, amiért végtelenül hálás voltam. Mikor bement a fiúk elkezdtek hülyülni én pedig egy nagyon régi érzés visszatérését tapasztaltam. 

Azt, hogy nem kell csinálnom semmit. Nem kell fotózásra menni, nem kell hajnalban kelni, nem kell táncpróbára menni vagy hangfelvételre... Habár nagyon szerettem ezt csinálni, egy idő után az ember bele tud fásulni. Ez rám csak félig igaz, mert imádok rappelni és dalt szerezni és a táncokat is örömmel tanulom meg, de ez a rengeteg tennivaló, meg az, hogy a családom jóformán fél évente látom és gyakorlatilag mindenre és mindenkire van időm magamon kívül... Nem örültem neki, hogy balesetet szenvedtünk és ha visszamehetnék az időben biztos, hogy nem engedném, hogy aznap elmenjünk kirándulni. 

Ekkor So-Young tért vissza egy társasjátékkal, mire eszembe jutott, hogy ha nincs az a baleset, akkor talán sose ismerem meg őt.

Most mégis mit kéne gondolnom?...

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ez is olyan rövid lett, mint az előző és eseménytelen, de a következőben már több minden lesz és nagyon remélem, hogy holnap tudok rá szakítani időt :)

Addig is élvezzétek a short-okat, mert mind iszonyat jó :3 ^^ *.*