Életmentő (BTS SUGA FF)

Megérkezés

Suga POV:

Az eljutás a házhoz nem ment zökkenőmentesen. Hoseok-nak fájdalmai voltak, ahogy Jin-nek is, csak ő túl gyenge volt ahhoz, hogy ennek hangot is adjon. Kettőjüket vitték el elsőnek Namjoon társaságában és So-Young is velük tartott meg egy nővér. Mi többiek később mentünk utánuk. Az út nem volt unalmas, ugyanis a kisebbek gondoskodtak a szórakozásunkról. Csak Jimin és én feküdtünk a padlóhoz rögzített hordágyakon, Kook és Tae pedig körülöttünk lebzseltek és nem igazán hagytak békén. Így hogy naphosszat feküdtem és nem csináltam semmit nem fárasztottak, viszont fizikai fájdalom volt hallgatni a szamárságaikat.

Megérkeztünk a... Igazából halvány elképzelésem sem volt róla, hogy hova megyünk vagy hol vagyunk éppen. Csak annyit tudtam, hogy a zöld fákkal borított hegyekben vagyunk, egy helikopter leszálló helyen, és innen vittek tovább betegszállítóval. Aztán megérkeztünk.

Már nagyon elegem volt a sok herce hurcából és abból, hogy mint egy öreg, magatehetetlen embert hordoznak, tolnak és pakolnak. Kiakasztották a hordágy kerekeit a betonon és a ház irányába forgattak. 

A ház hatalmas volt. Szürke, kőburkolású, egy szintes ház, nagy, fakeretes ablakokkal és kövezett járdával. Az épület mögött látni lehetett egy kosárpályát, aminek láttán nagyot nyeltem. Minden nap kísérteni fog a látvány. Mondjuk az is lehet, hogy ösztönző hatással lesz rám... Ki tudja.

Az udvar hatalmas volt és az egész területet magas kerítés vette körbe, amin nem lehetett átlátni. Láttam, hogy két testőr köröz az udvaron. Nagyot sóhajtottam.

A börtön, ahol a következő hónapjainkat fogjuk tölteni...

So-Young POV:

Észre se vettem mikor megjöttek a többiek. Éppen Jin mellett voltam és az infúzióját állítottam be. Szegény, nagyon kimerült, ahogy Hoseok is. Sok időbe fog telni, míg kipihenik ezt. Lelki ismeret furdalásom nőttön nőtt, ahogy őket kellett néznem ebben az állapotban. Miután végeztem és mind, ha nehezen is, de elaludtak kiléptem a szobából, ahol egy mankón sántikáló Yoongi-ba botlottam.

-Boldogulsz? - kérdeztem.

-Persze - mondta gorombán, amin nem lepődtem meg. Sok betegnek lesz elege a segítségből és a végén minden áron egyedül akarnak boldogulni. Úgyhogy nem tehettem mást, minthogy előremegyek és benyitok az ő szobájába és bemegyek, nyitva hagyva az ajtót.

Ő volt az egyetlen, aki külön szobát kapott. A többiek párosával voltak elhelyezve. Jin Hoseok-kal, mint a két súlyosabb, Kook és Tae a már majdnem gyógyultak, Jimin és Namjoon a kicsit jobban sérültek, és Yoongi, aki valahogy ezek közé keveredett, ugyanis több törött végtagja volt, mint a leader-nek, viszont nem volt olyan súlyos az állapota, mint Jin-nek. A szobák amúgy is úgy voltak berendezve, hogy nem volt három fős, csak egy és két fősek. Én Minha-val voltam egy szobában, a legidősebb nővér a házvezetőnővel, a másik kettő együtt, és az ápoló egyedül. És mivel így a testőröknek csak egy két személyes szoba maradt, így ketten laktak velünk, a többiek a közeli városból jártak be dolgozni.

Úgyhogy kicsit szűkösen voltunk az egyébként állati nagy házban. Életemben nem jártam még ilyenben. A konyhában elfért volna a szobám, ami azért elég nagy volt, mert én azt szeretem, a fürdőben (amiből három is volt!) a konyhám fért volna el, a nappaliban pedig az egész lakásom. Egyedül élek így nincs sok értelme nagyobban lakni. 

Szóval beléptem a szobájába és megvártam míg nehezen lefekszik, majd visszahelyeztem a karjába a branült. 

-Hogy érzed magad? - állítottam be az infúziót.

-Mint, akit egy nap alatt többször cipeltek, csomagoltak be és szállítottak el, mint egész eddigi életében összesen - sóhajtotta, majd a falat kezdte el szomorúan bámulni.

-Nos a jó hír az, hogy innen nem cipelnek már el titeket sehova.

-Igen, de mégis mit lehet itt csinálni? - nézett rám a fejét rázva - Be vagyok zárva, mint egy rab.

-Nem vagy rab - ráztam a fejem - Igaz kicsit annak hat, de talán jobban örülnél, ha nem lenne ekkora kerítés és néhány testőr az udvaron, hogy megvédjenek az őrült ARMY-tól?

-Nem minden ARMY őrült - mondta.

-Tudom. De azok, akik ha megtudnák, hogy itt vagytok és idejönnének, azok nem igazi ARMY-k.

-Én erre inkább nem mondok semmit - fordította el a fejét.

Elindultam az ajtó fele, de ekkor megállított.

-Még nem is meséltél magadról semmit.

Csodálkozva fordultam vissza.

-Kellett volna?

-Engem érdekel - mondta őszintén, amin meglepődtem.

-Oké, de ne ma. Későre jár.

-Rendben - bólintott.

-Jó éjt!

-Jó éjt So-Young.

Kimentem a szobájából és elgondolkozva indultam el a sajátom felé. Nem tudtam miért érdekli, de jól esett.