Életmentő (BTS SUGA FF)

Csillagnézés

So-Young POV:

Egész délután el voltam foglalva, mert helyzetjelentést kellett adnom a főnökeimnek, a menedzsernek, sőt a banda összes tagjának a szüleinek! Tudni akarták hogy vannak és, hogy mikor jöhetnek meglátogatni.

Mindenkinek adtam időpontot, hogy mikor jöjjenek, így nem lesz abból gond, hogy egyszerre vagy 30-an itt lesznek.

Fáradtan tettem le a telefont, majd leültem irodám bőrfotelébe. Lehunyt szemmel élveztem a madarak énekét, ami az ablakon át jött be, de egy idő után már kosárlabda pattogást is hallottam. Jungkook és Tae játszottak, Jimin pedig szurkolt a pálya széléről.

Rögtön Yoongi jutott eszembe, mire a fejemet kezdtem fáradtan dörzsölni.

Nem tudom mi bajom volt pontosan. De az biztos, hogy rettenetesen zavart, hogy nem tudom mi baja van. Orvosként mindig a fizikai fájdalom okát kutattam, de azok gyakran összefüggtek a lelkivel. Zavart, hogy nem mer rám nézni és tudni akartam az okát.

Kopogtak.

-Tessék - szóltam ki, mire a házvezetőnő lépett be.

-Kedvesem ma még mindig nem evett semmit - mondta rosszalló tekintettel.

Sóhajtva keltem fel.

-Ennyi beteg mellett nem is lehet - mondtam, majd kimentünk - Meg kell még néznem Jin-t, Hoseok-ot és Namjoon-t. Na meg Minha-t. És Jungkook-ot meg Tae-t meg kell tornáztatnom.

-De előbb eszik - parancsolt rám.

Őszintén már annyira hozzászoktam ahhoz, hogy ha nincs időm enni, akkor nem eszek, hogy nem is érzem, ha éhes vagyok.

-Adok egy szendvicset - indult meg a konyha fele, de én nem követtem, hanem bementem barátnőmhöz.

Halkan kinyitottam az ajtót és belestem.

-Szia - köszöntem neki, mert láttam, hogy ébren van.

-Heló - nyögte.

-Hogy érzed magad? - ültem le mellé.

Nagyot sóhajtott.

-Jobban - mosolygott rám.

Tenyeremet homlokára tettem.

-Már hőemelkedésed sincs - mondtam örömmel.

-Holnapra már kutya bajom sem lesz - mosolygott.

-Yejun hívott - mondtam halványan mosolyogva.

Nagyot nyelt, majd lesütötte szemeit. 

-Mit mondott?

-Hogy veled szeretne lenni - sóhajtottam - Nem akart elengedni igaz?

-Nem hát - motyogta.

-Minha - kezdtem - Sokszor veszekedtek?

Nem válaszolt, csak kezeit tanulmányozta.

-Minha - szóltam rá, mire könnyes szemekkel nézett rám.

-Igen - vallotta be nagyot nyelve - Sokat dolgozom és ez zavarja.

-Miért vállalsz ennyi munkát? - ráztam a fejem - Yejun jól keres, nem kell ennyit dolgoznod - fogtam meg a kezét.

-De - akadt meg - Ha... Ha nem dolgoznék... Akkor csak ülnék otthon, mint valami... Érted...

-Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne dolgozz, hanem azt, hogy kevesebbet.

-Igen, és akkor állandóan azt hajtogatná, hogy még kevesebbet, majd még kevesebbet és a végén azt fogja mondani, hogy minek dolgozom én egyáltalán - rázta a fejét fáradtan - Nem akarok az otthon ülős típus lenni. Én segíteni akarok az embereknek és ha ezt nem hajlandó megérteni, akkor így járt - csapott kezével a takarójára.