Életmentő (BTS SUGA FF)

Feldolgozás

Suga POV:

Két hét telt el azóta, hogy felhívtam. A doki levette a gipszeim, mondván ha tovább rajta van, akkor csak rosszabb lesz. Úgyhogy most valami rögzítő van rajtam helyettük és Minha szokta tornáztatni, ami borzalmasan fáj, de sajnos ez kell ahhoz, hogy gyógyuljon. Minha legalábbis ezt mondja.

Yejun, Minha férje a Big Hit engedélyével ideutazott és velünk lakik, amíg mi is itt vagyunk. Úgyhogy most már saját szemmel is meggyőződhettem arról, hogy minden rendben van köztük és én értettem félre mindent abban a telefonbeszélgetésben. Kiderült, hogy Yejun egy nagyon rendes srác és remekül kijövünk egymással.

A többiek is már kezdenek rendbe jönni.

Jin-nek az arcán már csak halvány hegek vannak, a gipszet neki hamarabb levették lábáról, mint nekem, viszont a karját nagyon kímélnie kell. Lassan mozog és óvatosan. A kisebbek szerencsére türelmesek vele és mindenben segítenek neki, meg nekünk is. De Jin hiába adja a jókedvűt és mosolyog én átlátok rajta. Tudom, hogy fáj neki és hogy magát hibáztatja, ezért esténként mikor már csak mi ketten vagyunk kint, próbálok lelket önteni belé. Nem akarja elfogadni a tényt, hogy nem tehet róla. Teljesen meg van róla győződve a maga igazáról, így azonban látom, hogy ez belülről kezdi őt felemészteni.

Nam-nak is már levették a gipszet, de mozogni nem igazán tud még. Minden hirtelen mozdulatra eltorzul az arca és pár másodpercig meg se bír moccanni. A doki szerint a bordái miatt. Éjszaka nem tud aludni, mert kényelmetlen neki és a karját egy kisebb párnán pihenteti. Ő is inkább magába fojtja a fájdalmat és állandóan mosolyog, de mikor elgondolkozva mered valamerre látom szemeiben a bánatot és a könnyeket.

Hoseok már tudja használni a jobb karját, de azt is csak keveset és ilyen kis semmilyen dolgokra, de ő már ezekről is fülig érő mosollyal számol be. Mint például, hogy fel tudja emelni két deci magasra, meg hogy be tudja hajlítani az ujjait. A másik karja nincs ilyen jó állapotban, de ő is lenyeli fájdalmát és mindennek igyekszik a pozitív oldalát nézni és mással elterelni a figyelmét. Mivel a kulcscsontja is eltörött állandóan tolószékben tolják a kisebbek, az ápoló vagy az egyik nővér. 

Tae, Kook és Jimin vannak a legjobban. Ők azok, akik mindig kiszolgálnak minket és lesik minden kívánságunkat. Főleg Kook. Tudja, hogy Hoseok-nak köszönheti, hogy pár törött bordával és egy púppal a tarkóján megúszta az egészet, így általában körülugrálja, de gyakran előfordul, hogy egy sarokban találok rá csendben sírdogálva.

Ma sem volt másképp.

Épp a fürdőből léptem ki, de nagyon fájt a lábam, így beleültem a tolószékbe és azzal akartam elmenni, mikor hangokat hallottam a raktárból.

Nagyot sóhajtva nyitottam be, majd beljebb mentem és felkapcsoltam a villanyt. 

Halvány fény áradt szét a kis helységben és egy összegörnyedve ülő Kook-ot pillantottam meg, aki a fejét a térdére hajtva csendben sír.

-Jaj Kook - álltam meg mellette, majd kiszálltam és leültem mellé. Levettem karjait lábáról, majd magamhoz vontam és vállamra fektettem fejét. Még jobban elkezdett sírni, én pedig biztattam, hogy csak nyugodtan. Sokkal jobb, ha nem szorítja magába, hanem utat enged neki. Ő ilyen típus. Nem jó ha magába fojtja, mert utána rosszul fogja feldolgozni. Ha lehet ő még nagyobb lelkiismeret furdalásban szenved, mint Jin. Zokogva, rázkódó vállal fúrta fejét vállamba és erősen markolta pólómat. Még közelebb húztam magamhoz, hogy érezze nincs egyedül. 

-Jól van Kookie - simogattam haját, mire kicsit enyhült - Túl leszünk rajta és soha többet nem történik meg újra. Hamarosan már csak egy rossz emlék lesz, amire nem emlékezünk majd vissza.

-Olyan nehéz - szipogott még mindig hozzám bújva. 

Mint egy kisfiú - mosolyogtam magamban.

-Tudom - sóhajtottam - De próbálj ne gondolni rá.

-Én próbálok - sírta el magát újra - De... Én nem bírom...

-Hékás - toltam el magamtól, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni - Én. A nagy Min Yoongi mondom neked, hogy erős vagy és túl fogsz jutni rajta.

Ez hatott.

Halványan elmosolyodott, majd újra mellkasomnak dőlt.

Elüldögéltünk így egy fél órát, majd Kook önszántából kelt fel és engem is felsegített tolószékembe.

-Vannak még rémálmaid? - kérdeztem.

Lehajtotta fejét és a padlót kezdte bámulni.

Szóval vannak...

Megfogtam a kezét és megszorítottam, mire ő felemelte fejét és hálásan rám mosolygott, majd kitolt a raktárból.

Esténként szoktam So-Young-gal beszélgetni webkamerán. Ha jól emlékszem náluk dél van mikor nálunk már este hét...

-Jaj szegénykém - mondta együtt érzőn mikor elmondtam neki a raktárban történteket - Ezt egyedül nem tudja feldolgozni. És ebben csak Hoseok segíthet neki.

-Hogyan? - kérdeztem meglepve.

-Őmiatta érzi rosszul magát, mert ő védte meg Kook-ot, így viszont duplán sérült és Kook ezt egyfajta büntetésnek éli meg, hogy így kell őt látnia, miközben neki semmi baja. Ezért tesz meg mindent érte és tettekkel próbálja bizonyítani, hogy hálás és hogy mennyire szereti. Beszélj Hoseok-kal. Tegyen felé egy nagy lépést, mert egy idő után már nem csak rés lesz a kapcsolatukon, hanem szakadék - nézett rám nyomatékosan - És ugyanez vonatkozik Jin-re is. Amíg ti nem biztosítjátok a szeretetekről és arról, hogy nem hibáztatjátok, nem fog tudni nyugodtan aludni és a szemetekbe nézni... Várj csak - csillant fel a szeme, majd elgondolkozva nézte a paplanját, majd bólintott és hatalmas vigyor terült el arcán - Van egy ötletem.

-Na és mi? - mosolyogtam.

-Azt majd meglátod - kacsintott huncutul.

-Ó ne már - röhögtem - Olyan kis gonosz vagy.

-Tudom - kuncogott. 

Hirtelen hátrafordult és én is hangokat hallottam a háttérből. Egyébként az apja már kezdett jobban lenni, de So-Young még mindig nem nyugodott meg és állandóan féltette őt. Még a széltől is óvta és nagyon félt. Nehezen, de bevallotta nekem, hogy fél attól, hogy elveszíti őt. Hogy miért arról nem beszélt, mert ahogy ő mondta, nem akar a problémáival terhelni. Épp most akartam volna rávenni, hogy könnyítsen a lelkén, de úgy tűnik ezt halasztanom kell...

-Mennem kell - küldött felém egy szomorú mosolyt - Majd még beszélünk.

-Ó ne - nyavalyogtam - Csak most jöttél...

-Ne haragudj - szontyolodott el.

-Nyugi túlélem - mosolyogtam rá, amitől kissé elpirult, majd elköszönt.

-Hjaj - hajtottam le a laptopom, majd pár percig elgondolkozva ültem az ágyamon és az udvaron játszó fiúkat néztem.

A Big Hit-től kaptunk egy kutyát, akivel játszhatunk. Egy kis pufi Golden retriever. Tae szinte kisajátítja magának és még az ágyba is magával viszi. És a kis Kölök (igen, ez lett a neve) még élvezi is. Szinte az anyjának tekinti és követi mindenhova. Tae-nek ez a kis szőrmók segített lelkiekben valamennyire helyreállni.

So-Young-nak igaza van. Meg kell beszélnünk a fiúkkal. Mindent. A történteket és az érzéseinket.

Na de hogyan?

Sóhajtva keltem fel és kimentem a fiúkhoz, akik vidáman köszöntöttek, majd engem is megkínáltak az esti nasival.

Sziasztok! ^^

Csak szeretnék szólni, hogy nyitottam egy új "könyvet" amiben az új sztorikat meg a díjakat fogom írni :) a Mindenes bödöm nevet adtam neki :'D Már van is egy új sztorim, amit bejelentettem benne ^^ Remélem tetszik majd ^^