Életmentő (BTS SUGA FF)

Terápia után

Suga POV:

Gondolom azt hiszitek, hogy ezek után minden rendbe jött és minden happy.

Oohohooo dehogy.

A java még csak most jött.

Jimin rettenetesen mérges volt magára és csakis saját magát hibáztatta Namjoon rémálmai miatt. Egy szobában voltak, de minden éjjel, mikor a leader felriadt csak annyit mondott Jimin-nek, hogy fáj a karja vagy éppen a bordái és nem tud aludni. Ő pedig hitt neki. Mindig is hitt neki. Miért ne tette volna? Bízott benne és felnézett rá.

Akkor ott volt Jin, aki megnyílt ugyan, de mintha ezek után csak még jobban bezárkózott volna. Most már állandóan a szobájában üldögélt és senkivel sem akart beszélni. Továbbra sem evett és nem csinált semmit. 

Hoseok és Kook viszont jól haladtak. Már egy ideje nem kaptuk rajta a maknae-t, hogy egy sarokban sír és ez jó jel volt. Hoseok pedig minden tőle telhetőt megtett, hogy ne érezze rosszul magát. Eungi tanácsára egyre többet beszélgettek, sok időt töltöttek egymással, megbeszélték a dolgokat és játszottak és hülyültek, mint régen.

Tae most még jobban kezdett Kölökhöz ragaszkodni, ami már szinte betegesnek tűnt. Tudtam, hogy Jin az, aki tudna neki segíteni, mert a balaeset előtt is olyan volt a kapcsolatuk, de jelenleg ő sem volt a helyzet magaslatán és ő is segítségre szorult.

Két napja, hogy Eungi itt járt, de kicsit sűrű az időbeosztása, így ma délutánra vártuk egy újabb banda terápiára. Éppen ideje lenne már, mert Jimin-nel és a dokival teljesen tanácstalanok lettünk. 

Minha és a férje között már minden rendben volt. Jelen voltunk sajnos annál a heves vitájuknál is tegnap...

-Nem Yoongi nem mentek sehova! - kiáltott ránk, mikor Jimin-nel épp el akartunk slisszolni a nappaliból, ahol a pár épp vérre menő harcot vívott egymással.

Kelletlenül fordultam vissza és lassan visszabattyogtunk a kanapéhoz, majd lezuttyantunk rá.

-Ti lesztek a bírák - mondta eszelősen - Szépen megmondjátok neki, hogy nekem van igazam!

-Minha! - Yejun teljesen ki volt akadva - Nekik ehhez semmi közük hagyd már őket elmenni.

-Csak azért mondod ezt, mert félsz, hogy nekem adnak igazat! - bólintott, majd csípőre tette a kezét.

-Minha drágám - sóhajtotta férje a homlokát dörzsölve - Értsd már meg, hogy nem szabad ennyit dolgoznod, mert nem bírod! 

-Mi az, hogy nem bírom?! - háborodott fel - Imádom a munkámat és nem fogom hagyni, hogy eltilts tőle, csak azért, hogy egy otthon ülő, semmirekellő, csak a háztartással és főzéssel meg gyerekneveléssel foglalkozó unalmas hölgyike legyek, aki naphosszat várja a férjét haza, majd mikor az fáradtan hazavánszorog, rögtön letámadja, mert egész nap nem volt kivel beszélnie, holott te másra sem vágysz, csak egy kis nyugalomra! - kiáltotta, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcán.

Yejun arcán végigfutott a felismerés hulláma.

-Hát ezért ragaszkodsz mindenáron ehhez a munkához - bólintott - Miért nem mondtad eddig, hogy ez a baj? Szívem én nem akarlak eltiltani a munkádtól, én csak azt akarom, hogy kevesebbet dolgozz, semmi több - lépett hozzá közelebb.

-Na persze, aztán majd azzal jössz nekem, hogy hagyjak fel teljesen a munkámmal! Na azt már nem! Ne is álmodj róla! Ez az életem és szeretem ezt csinálni - kiabált már sírva.

-De nem tiltalak el tőle értsd már meg! - csapta össze a tenyerét - Azt akarom, hogy boldog légy és kevésbé stresszes! Szerinted miért jöttem ide? Szeretlek Minha és nem akarom, hogy összeroskadj a sok munka miatt!