Életmentő (BTS SUGA FF)

"Banda terápia"

Jimin POV:

Mi történik itt?! Mi lett velünk? Hol vagyok? Kik ezek? És hova lettek a barátaim? A barátaim, akikkel mindig megosztjuk a problémáinkat egymással és nem magunkban tartva azt emésztjük magunkat napokon, és immár heteken át!!

Merthogy így állt a helyzet. Mindenki beszélt mindenkivel, de valahogy mégsem. Senki nem hozta fel a baleset témát, és sejtettem, hogy ez az oka annak, hogy Kook magában sírdogál, amíg én vagy Yoongi észre nem vesszük, és ezért járkál Jin fel-alá, mint egy kísértet és Namjoon ezért mered mindig maga elé úgy, mint aki fejben újra átéli az egészet...

Ez így nem mehet tovább! Hiányzik a csapatom! A barátaim! A beszélgetéseink! Az az őszinteség, ami köztünk volt....

Sokszor beszéltem én is So-Young-gal. Láttam rajta, hogy sok teher és gond nyomja a vállát, így ilyenkor mindig elterelem a figyelmét és próbálok könnyíteni rajta. Általában be is szokott válni.

Ma reggel a hangulat, mintha az eddigieknél is rosszabb lett volna. Előző nap Kook az én vállaimon sírt. Megint. Nem tudtam mit tehetnék. Jin arca komor volt és nem nézett egyikőnkre sem. A leader például le se jött. Azt mondja nem bír felkelni, mert fáj neki. A doki hyung fel is ment megnézni hogy van. Hoseok fáradtnak tűnt. Valószínűleg nehéz neki így aludnia. Egyedül Tae volt az, aki vidáman gügyögött Kölöknek és nem vett tudomást csendességünkről.

-Jó reggelt - érkezett meg Yoongi is, majd odagurult mellém és rám mosolygott.

Na igen. Egyedül mi hárman voltunk a régiek. A többiek viszont...

Csendben ettünk, majd mind elindultunk valamerre. Ilyet sose csináltunk régebben. Mint az idegenek, akik egymás mellett élnek. Jin visszavonult a szobájába, Hoseok-ot Kook követte mindenhova, Tae kivitte Kölköt sétálni, mi Yoongi-val pedig szomorúan figyeltük hogyan hullik szét a csapat.

-Beszélhetnénk négyszemközt? - néztem rá, mire ő bólintott. A lábam már szinte teljesen helyrejött, de még nem futhatok és nem táncolhatok, pedig mindkettő kegyetlenül hiányzik...

A teraszról figyeltük Tae-t, aki a kutyával játszott. Az egyetlen boldog ember a csapatból, de még ő is elzárkózik tőlünk.

-Tudom mire gondolsz - sóhajtott Yoongi - De So-Young azt mondta van egy ötlete. Igaz ezt egy hete mondta, de tegnap le nem lehetett vakarni a vigyort a fejéről, szóval szerintem készül valamire - nézett rám.

-Az most nagyon jól jönne - húztam el a számat szomorúan - Olyan rossz így látni a csapatot.

-Hidd el - sóhajtott - Nekem is.

Csendben üldögéltünk, majd egyszer csak hangokat hallottunk a kapubejáró felől.

Értetlenkedve kaptuk oda a fejünket, majd egy kocsit láttunk behajtani.

-Kinek jönnek ma látogatói? - ráncoltam a homlokom gondolkozás közben, de tudtommal, mára senki nem volt "bejelentkezve".

-Szerintem nem rokon - rázta a fejét - Esetleg valakinek egy barátja, dee... - rázta meg a fejét - Annak is előre be kell jelentenie, ha jön.

-Igazad van - bólintottam, majd kíváncsian néztem, ahogy egy húszas évei végén járó hölgy mosolyogva kiszáll, majd a doki elé megy és szóba elegyednek. Két perccel később a doki örömmel invitálja be a házba.

-Hát ez ki? - kérdeztem csodálkozva - A doki ismerőse lenne?

-Nem hiszem - rázta a fejét - De van egy olyan satnya gyanúm, hogy mindjárt kiderül - gurította magát a bejárat felé, mire megfogtam és tolni kezdtem. Hálásan megköszönte, majd a nő keresésére indultunk, ám egy settenkedő Hoseok-ba botlottunk.