Fire in the Winter

Jaime

Sansa és Ed egymàssal szemben állva néték a másik szeméből visszatükröződő félelmüket. Ed és Jon a rideghoni látogatàsuk óta tudták, hogy eljön az a nap, hogy meg kell majd kűzdeniük a Másokkal. De Jon most nincs itt. Mi lesz most?
-Küldök hollót Jonnak, ha válaszolt, meglátom mit tehetek. Addig is, összehívom Észak lobogóit, és a Falhoz vezényeljük őket- mondta Sansa.

                      O.       O.        O.

Királyvár napjai gyorsan folytak, hiszen az Őrült Királynő szörnyű pusztításokat vitt végbe. Baelor Nagyszentéjének lerombolásával kezdődött, és a szörnyű tisztogatásokat követő harc rengeteg romot jelentett a város lakóinak, melyeket szépen lassan eltakarítottak.
Daenerys és seregének érkezését kétkedve figyelő lakosság a terror eltörlésének reményében állt a Sárkànykiràlynő mellé. De nem csak a nép állt Viharban Született Daenerys mellé. Egy olyan ember is Cercei ellen fordult, akinek a nő a világot jelentette. Ez az ember Jaime Lannister volt.
Tyrionnak hála, most nem egy cellában sínylődött, hanem a Segítő-tornyának egyik kényelmes szobájában lábadozott. Bár a combján lévő hatalmas vágás gyorsan gyógyult, a férfi így is csak bicegni tudott. Mérhetetlenül fájt neki a nővére elvesztése, olyan volt, mintha apró darabokra tépték volna, és csak olyan részeket kapott volna vissza, amelyek önmagukban mit sem érnek.
Tyrion kacsázott be Jamie lakrészébe, mert Daenerys királynő látni akarta azt az embert, aki pontot tett a harcok végére. Ser Jamie-nek fogalma sem volt, hogy ez most jó, vagy rossz?
De ettől függetlenül összeszedte magát, és elbicegett a trónterembe.
Érkezése néma csendet váltott ki. Mindenki, aki ott volt a lovagot bámulta, aki bár vesztett régi fényéből, még mindig a Hét Királyság egyik legvonzóbb férfiúja volt. A Vastrón elé lépett, és enyhén meghajolt az ott ülő Daenerys királynő előtt.
- Ser Jamie Lannister! Úgy hírlik, életem legjelentősebb pontjai közül még egyet köthetek személyedhez. Azt hiszem, már nem ismeretlen számodra, hogy királygyilkossággal vádolnak. Most miért bocsássak meg neked?
Jamie elgondolkodott a királynő szavain. Miért is?-kérdezte saját magától. A választ hangosan adta meg:
- Azért Felség, mert én voltam az, aki az utolsó akadály elgördítette az utadból, hogy sárkányaid kíséretében elfoglalhasd a téged megillető helyet.
- Atyám meggyilkolásakor is erre gondoltál? Akkor, amikor királyt csináltál Robert Baratheonból?
Jamie fájdalmas és őszintétlen nevetésébe sok év keserűsége kavargott, majd elmesélte, hogy miként ragadt rá a királyölő titulusa.
- Tudja Királynőm, mindösszesen tízenhat esztendős voltam, amikor felesküdtem a Királyi Testőrségbe. Tiszteltem, sőt rajongtam a Királyért, de amikor elevenen elégette Észak Urát a szemem láttára az őrült elhatalmasodásának következményeként, nem bírtam tovább. Már nem tudtam rá elvarázsolt kisfiúként nézni. De még akkor sem tettem semmit. A pohàr akkor telt be, amikor atyám meggyilkolására, és Királyvár felégetésére kaptam parancsot. "Égessétek el mind!" Ezt mondta. Cerceire gondoltam, és Tyrionra. Kisgyerek volt még. Elöntötte a félelem a fejemet, és kardomat markolatig vájtam a hátába. Amikor Ned Stark mgtalált a király holttestével és a véres kardommal, az volt az egyetlen szava, hogy "Királyölő!". Akkor öltem életemben először, de persze nem utoljára, mondhatni szűz voltam a témában. Nem vagyok rá büszke, de annyi éve volt, hogy megtanultam együttélni vele. Cercei halála más volt, de mégis ugyanolyan. Nem hagyhattam, hogy egy őrült parancsára százezrek hajlanak meg, még akkor sem, ha ezt az őrültet a világon mindennél jobban szerettem.
Csend volt a válasz Jaime szavaira. Nem is várt mást, bár a dolog így is meglepte.
Daenerys felállt a trónról, és lesétált a lépcsőn Jamie elé. A teremben mindenki lélegzet-visszafojtva figyelte a jelenetet.
- Ser Jamie Lannister! Hűségedért, bátorságodért és őszinteségedért kinevezlek a Királyi Testőrség parancsnokává, vagy ha letennéd a fehérpalást súlyát, legyél Nyugat Őrzője, Kaszterhegy ura! Alapíts családot, s ha a Koronának szüksége lesz rád, gyere!
- Letérdelnék eléd, Királynőm, és felajánlanám a kardomat, de nincs nálam, térdelni pedig még annyira sem tudok. Így kérlek fogadd el, hogy szívemre teszem a kezem, és életemre esküszöm a Hét és színed előtt, hogy hű leszek, és utolsó csepp véremig foglak védeni a kaszterhegyi Lannister-seregek élén.