Leanarn nézte a vizet. Nem mozdult, még lélegzetének hullámzását sem lehetett látni. Csak volt. Némán, egy helyben, mint egy hatalmas kő.
- De ha úgy döntenék, hogy... - óvatosan felém fordult, én pedig gondolkodás nélkül szakítottam félbe: - Igen.
- Nem tudod, mit akartam mondani. - ahogy nézett rám, szemöldöke kissé összeszaladt. Megvontam a vállam, ahogyan Reitől már számtalanszor láttam.
- Ha jól döntenék, akkor képes lennél rá, hogy az apádnak nevezz?
Miért kérdés ez, ha tudod, mi a helyes?! A gondolat alaktalan volt, szavak nélküli, de határozott és hangosabb minden másnál.
- Flaie? - elborult az arca.
Halkan elnevettem magam. Ostobán nyilvánvaló volt. Nem szokott a nevemen hívni.
Leanarn már döntött.
- Igen.
Ránk telepedett a csend. Nem közénk. Ott már nem volt neki hely.
YOU ARE READING
Flaie
FantasyAz emberek mindig meséltek vérfarkasokról, vámpírokról, kentaurokról, tündérekről. Sellőkről. Kellett egy mese arra, amit nem értettek. Nem tudhatták, hogy mi áll emögött. A teremtmények nem külön fajok, szerzetek, hanem egyetlen közösség. Vadvérűek...
