Sárkányok nélküli élet

Mesélgetés és egy meglepetés

Sziasztok! Ebben a részben ugrunk az időben egy csomó évet amikor Hablaty a saját és a barátai gyerekeit tanítja.  Jó olvasást mindenkinek! 

Reggel korán keltem Astriddal és reggelit csináltunk a gyerekeknek. Mint mindig, a reggeli most is hal volt kenyérrel. Ezt részben a sárkányok miatt kezdtük el enni reggelire és miután elmentek, ez megmaradt bennünk. Lassan már tizenhárom éve ,hogy elmentek és a fájdalom, ami az után lett, hogy elmentek még a mai napig megvan. Gyakran kaptam rajta a srácokat vagy Astridot a sárkányok miatt sírni és a falu többi tagját is, ahogyan ők is láttak már engem. Kivéve a gyerekek egyetlen alkalmat kivéve, de az is csak Thyria volt. Nyolc évesek lehettek, amikor a tízedik évfordulója volt Fogatlan halálának. Astrid és Damon anyánál voltak valamiért én pedig elmentem aludni miután rendbe raktam a lányomat. Természetesen nem aludtam csak sírtam. Hallottam bejönni a szobába és próbáltam úgy csinálni, mint akivel minden oké, de természetesen nem ment. Nem is vettem észre mikor került oda hozzám, csak azt vettem észre, ahogy a kis kezei átölelnek, és azt mondja nekem, hogy „Ne sírj apa! Nem tudom mi a bajod, de nekem is fáj. Nekem elmondhatod, nyugodtan nem mondom el senkinek”. Persze lassan sikerült is megnyugodnom és elmondtam neki, hogy hogyan is értem meg a sárkányomat és azt mondtam neki, hogy ő is elment a többi sárkánnyal. Mire Astridék visszaértek mi a nappaliba ültünk és énekeltem neki, hogy minél gyorsabban elaludjon. De most vissza a jelenbe. Mint mindig ma is sok dolgom lesz és rohannom kell majd mindenhova. Reggel be kell mennem és órát kell tartanom a gyerekeknek, amíg Halvér oda nem ér. Azután el kell ugranom Bélhangoshoz a műhelybe, mert valamiben segítségre van szüksége. Át kell néznem az élelem raktárt és  el kell intéznem a falu ebédjét. Majd meghallgatom, az emberek panaszait végül pedig visszamegyek az iskolába és történeteket mesélek. Ezek mellett szorítanom kellett volna időt a harcos kiképzésre, de az most kimarad, majd legközelebb elmegyek.

-Menjetek gyerekek öltözzetek fel és indulunk! – szóltam oda nekik mikor befejezték a reggelit.

Csak bólintottak és elmentek készülődni. Elindultunk az iskola felé miközben Takonypóc lánya is csatlakozott hozzánk. Az iskolához még gyalog is gyorsan oda értünk, mert nincs nagyon messze.

-Thyria gyere, húzd ki a mai sárkányt! – szóltam oda a lányomnak.

Bólintott és elindult a cetlikkel teli hordóhoz. Mindig úgy döntjük el hogy miről tanulunk ma hogy kihúzzuk a hordóból. Thyria húzott és megszólalt.

-Deathsong. – mondta  és összegyűrte a cetlit.

Ez egy kicsit nehéz lesz tekintve, hogy Kétszer találkoztunk eggyel és az elég is volt. Szerencsémre pont jött Halvér és átvette tőlem a gyerekeket. Elindultam a kovácsműhelybe, ami a falu másik oldalán van. Fogadok Bélhangos megint azzal fog zaklatni, hogy keressek neki segédet.

*A teendők elvégzése után*

Nem tévedtem, Bélhangos azért hívott, hogy keressek neki egy segédet, mert már nem olyan fiatal és nem bírja annyira a munkát. Az élelem raktárral mindem rendben volt és a falu panaszait is meghallgattam, sőt párra megoldást is találtam. Éppen az iskola felé tartok, hogy a sárkányokról meséljek. Persze, nem úgy, mint amikor elmondunk róluk mindent, hanem a velük lévő emlékeinket meséljük el. A többiek már ott voltak és engem vártak. Gyorsan oda mentem hozzájuk és csak akkor vettem észre, hogy Takonypóc nincs itt.

-Ha Takonypócot keresed, akkor valahol a faluban van és ellenőriz egy riasztást. – tájékoztatott drága feleségem

Nagyon hálás vagyok Takonypócnak, hogy minden riasztásnál ő megy oda, először és ha komoly, csak akkor szól. Hát igen idő közben ő lett a jobb kezem.

-Akkor melyik kalandunkat mondjuk el először? – néztem körbe a barátaimon.

-Elmesélhetnéd hogyan ismerted meg Fogatlant. Azt még mi sem hallottuk. – mondta Halvér. A többiek helyeslően bólogattak így bele kezdtem.

-Egyszer amikor még harcoltunk a sárkányokkal egy portya alatt lelőttem őt. Másnap rögtön elmentem megkeresni, hogy megöljem. Mikor megtaláltam nem tudtam megölni. Elengedtem őt ő pedig megijesztett. Másnap is elmentem hozzá és vittem neki egy halat. Amikor megette rám nézett és az ölembe öklendezte a félig megemésztett halát. Amit persze meg kellet ennem. Fogatlan nézett és reakciót várt tőlem én pedig elmosolyodtam. Természetesen ő is ezt tette. Majd elment aludni én pedig figyeltem, amire persze hamar rá untam és elkezdtem a földbe rajzolni. Amint ez feltűnt neki elkezdett körém rajzolni. Mikor oda értem hozzá a fejét a tenyerembe nyomta és így kezdődött el a barátságunk. – miközben mondtam végig mosolyogtam, mert magam elé képzeltem az egészet. A dilis sárkányom mosolyát amit annyira imádtam. Azt, ahogyan az elejétől kezdve szinte a széltől is óvott. Ahogy nem volt hajlandó az önműködő farok szárnyat használni és szét is törte. És szinte az egész élmény, amit az évek során át éltünk. Hála Takonypócnak az utolsó napokig nem jutottam el magamban, mert megzavart minket.

-Főnök gond van! – mondta lihegve.

-Mikor legutóbb ilyen voltál megtámadtak minket és elmentek a sárkányok. Mi a baj? – miközben beszéltem adtam neki egy pohár vizet.

-Ezt inkább látnod kéne. Kövessetek! – mondta és elindult.

Természetesen követtük. A falun kívülre mentünk, abba a medencébe ahol minden kezdődött. Nem értettem mi lehet ott.

-Miért jöttünk ide? – kérdezte meg helyettem Astrid.

-Majd mindjárt meglátjátok.

Tovább mentünk, és ami a szemünk elé tárult azon ledöbbentünk.  Egy alak feküdt a köveken látszólag nem volt magánál. Valószínűleg aludt, mert látható volt, hogy lélegzik. Lassan araszoltam mellé és lehúztam a kapucniját. 

-Hanga? - suttogtam magam elé.

A lány évekkel ezelőtt ment el tőlünk miután megtudta, hogy a bátyja talán él. Ha jól látom az ő sárkány is elment mivel nem láttam a közelébe. A srácok lassan közelebb jöttek és csodálkozva nézték a lányt. Astrid intett, hogy menjünk arrébb mi pedig engedelmeskedtünk. Lassan elkezdte rázni a vállánál az alvó lányt, aki erre felriadt.

-Astrid? - kérdezte meglepetten. - Hol vagyunk?

-.Hibbanton.

Hanga egy megkönnyebbült pillantást vetett Astridra majd megölelték egymást.

-Öhmm.... Lányok mi is itt vagyunk ám. - szólt közbe Takonypóc.

A lány invitált minket a kezével egy csoportos ölelésre, amit mi el is fogadtunk.

-Apa, fáradt vagyok! - szólt közbe a lányom egy kis idő elteltével.

-Azt hittem ti haza mentetek. - fordultam hátra egy mosollyal az arcomon mire egy csapat álmos pillantást kaptam. - Na, nyomás haza mindenki.