Sárkányok nélküli élet

A Haddock család

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon el voltam tűnne az utóbbi időben amit nagyon sajnálok, de szinte minden most jött közbe. Mivel nyolcadikos vagyok egész évben a felvételire készültünk és egész januárban hajnal egyig tanultam kb. Remélem azért még vannak akik várják a folytatást és ha lement minden őrület akkor ismét beindul a részgyártás ;) Sok sikert mindenkinek aki felvételizni fog remélem mindenkinek sok pontja lesz és felveszik oda ahová menni szeretne ^.^ Most viszont abba hagyom a felesleges szövegelést és hagyok mindenkit olvasni

* Hablaty szemszöge: *

Hibbantra borús nap virradt. A mai napon leállt az élet. Szomorú nap a mai sok szörnyű dolognak az évfordulója. A legtöbb ember ma csak az apám és a sárkányok miatt szomorú, de mi nem. Mi ezen a napon elvesztettünk egy gyermeket  is.

* Tizennégy évvel ezelőtt: *

Astrid-dal egy éve vagyunk házasok és nem rég született meg a gyerekünk. Egy gyönyörű barna hajú kislány. Az életünk nem is lehetett volna jobb addig ameddig nem jött a képbe Drago Vérdung. Az ember, aki miatt aztán meghalt az apám. Ám nem volt sok időm gyászolni, mert mindenki rám számított. Mind a falu mind a családom. De egy napon még sem voltam elég figyelmes.

* Külső szemszög: *

Valahol Hibbant, közelébe amikor csak a gyerekek rohangáltak a falu házai közt egy ember bosszút tervezett. Bosszút, amiért megalázták és legyőzték. Pontosan Drago még közel sem adta fel a harcot miszerint egy nap ő lesz a sárkányok és az emberek ura ám mielőtt ez az álma valóra válhatna, le kell számolni pár emberrel, akik az útjába, állhatnak. Kiadta hát hatalmas jégköpő sárkányának a parancsot arra, hogy induljanak el a sziget felé. Természetesen nem ment el teljesen az esze. Pár napig figyelte a falut így tudja, hogy az ebédszünet után ismét csak a gyerekek lesznek, akik megláthatnák. Lassan ért oda, de így volt a legjobb ugyan is sikerült pont akkor odaérnie, amikor az emberek mentek vissza dolgozni.
- Siess, Trixi játssz a többiekkel! - mondta egy női hang, ami nagyon is ismerős volt a férfinak.
- Anya! Ugye apa nem megy el köszönés nélkül? - mondta nagy szemekkel a kislány.
- Persze hogy nem! - mondta már egy férfihang. - Hiányozni fogsz drágám, de muszáj elmennem! -a férfi megölelte lányát és feleségéhez fordult. - Sietek haza! - Ígérte majd egy gyors csók után szólt a sárkányának. - Fogatlan! Indulunk! - az éjfúria gazdájához baktatott majd miután az felszállt rá elrepültek.
- NA, most már tényleg szaladj játszani, mert nekem is mennem kell! - mondta a nő és elindult ő is a dolgára.
A kislány pedig boldogan szaladt játszani. Drago elméjében felvillant az ördögi szikra. Eddig úgy tervezte kifosztja, kicsit a falut esetleg felégeti pár házát, de most rájött hogyan tudna akkora fájdalmat okozni, hogy soha többe ne halljon Hablaty felől. Pontosan az előbb említett férfi Hablaty volt, aki a sárkánylovasokkal ment gyógyfűvet gyűjteni. Drago sokáig várta az alkalmat hogy elragadhassa a kislányt. A megfelelő pillanat az volt, amikor a kicsik elmentek a kis rettenetes rémeikért, hogy velük folytassák a játékot. Mikor már majdnem oda ért a kislány mögé lépett és fél kezével elragadta onnan. A kikötő felé rohant vele ugyan is pont ezt a napot és pillanatot választották arra, hogy előbb befejezzék a munkát. A gyerek annyira meg volt rémülve hogy sikítani is elfelejtett. Oda értek a kikötőhöz és a jégköpő sárkány hátán elhagyták a szigetet. Drago terve az volt, hogy elviszi, a gyereket egy hideg helyre ahonnan küld, egy levelet merre keressék, és mikre ideér reményei szerint halálra fagy. Mikor már kellően hidegnek érezte a légkört megállt és lerakta a gyereket. Elővett egy papít és egy széndarabot és lefirkantotta a lány nevét. Ruháján talált egy zsebet ahova berakhatta a fecnit és egy rettenetes rém segítségével levelet küldött majd olyan gyorsan, ahogy csak tudott elment onnan. A kislány egy ideig elvolt, de aztán elkezdett fázni. Már rég megfagyott volna, ha apja nem készít neki olyan ruhát, ami a lehető legmelegebb volt. De sajnos ez sem tarthatta őt örökké melegen. Mikor elkezdett fázni sírásba kezdett. Ezt hallotta meg egy sárkány a közelben. Nőstény sárkány volt, aki nemrég vesztette el a gyerekét. Abban a reményben, hogy talán ő az és őt keresi indult el a hangirányába. Mikor oda ért csalódott volt ám látva a szegény vacogó kislányt felerősödtek az anyai ösztönei. Óvatosan a szájába vette és elrepült vele egy faluba. Ott látván a gyereket mindenki fel hagyott a munkájával és a kislányon próbáltak segíteni. A kislány ezek után a faluban nevelkedett. A törzsfő befogadta és sajátjaként nevelte. Trixi - mert ez volt a gyerek neve - boldogan nőtt fel. Tudta, hogy igazi szülei eldobták maguktól, de ezek az emberek befogadták és szerették őt. És persze ott volt neki a sárkánya Avokádó. A névnek vicces története van. Ez volt Trixi első szava, amit akkor mondott ki, amikor a sárkánnyal játszott és azóta ez a neve. Nem régiben megtanult a sárkány hátán repülni és tekintve, hogy már tíz éves elengedték egyedül őket a környező szigetekre. És a lány pont a legjobb időt választotta a repüléshez. A nap ugyan úgy indult, mint a többi. Reggel az emberek felkeltek, reggeliztek és mentek a dolgukra. Trixi mindig ilyenkor ment el repülni. Ám most tovább maradt, amiért normális körülmények között leszidást kapott volna, ám most nem maradt senki, aki leszidhatná. Ugyanis amíg ő és sárkánya békésen repültek a szigetet ahol Trixi felnőtt elpusztították. És ez így volt jó. Lehet, hogy akkor fájt neki, de ez megerősítette. Még csak tíz éves volt ám már kétszer elvesztette azokat, akiket szeret. Mert az emberek ilyenek. Elveszik tőlünk azokat, akik mindennél fontosabbak nekünk. A lánynak már csak a sárkánya maradt ő viszont mindig mellette volt. Trixi felállt a földről ahol eddig sírdogált, letörölte a könnyeit és a sárkányához lépett. Felült a hátára, még egyszer visszanézett a szigetre, amit az otthonának tartott majd elrepültek onnan. Örökre. Több napig tartó repülés után találkoztak az éjfúriákkal, akik befogadták őket és felnevelték Trixit. Jobban mondva felnevelték volna ám ez nem volt szükséges. A fiatal lány annyi mindent veszített már el hogy érettebb volt a koránál. Nem sokkal később jobban harcolt, mint egyes csapdászok akik megpróbálták levadászni a sárkányaikat.

* Napjainkban: *

* Fogatlan szemszöge *

Amikor reggel felkeltem a többiek még aludtak. Nem akartam őket felkelteni így gondoltam repülök egy kicsit a sziget körül nosztalgiázás képpen. Hablattyal régen rengeteget repültünk itt és azt kívánom, bár velem lenne most ebben a pillanatba. Miközben lassan haladtam, sőt szinte csak lebegtem emlékképek villantak fel. Amikor a szigetet építettük aztán minden áron óvtuk. Az utolsó repülés, amikor még egyben volt a sziget. Aztán az, amikor próbáltuk megóvni ismét ám ezúttal nem sikerült. Elmélkedésemből egy hang szakított ki, ami a víz felől jött. A vizet kezdtem fürkészni és nem, sok idő elteltével megláttam egy hajót. Egyértelmű volt, hogy egy csapdászhajó. Közelebb repültem és hallgatóztam hogy miről van szó.
- Szóval csak úgy támadunk? - kérdezte valaki nyilván a vezértől.
- Nem. Egy éjszakával előtte üzenünk. A Hibbantiaknak így se lesz esélye védekezni - nevetett gonoszan.
Nem gondolkodtam egy másodpercet sem. Amilyen gyorsan csak tudtam felreppentem és visszamentem a többikhez.
- Ébresztő! Mindenki fel kelni! - kiáltottam és mikor láttam, hogy mindenki felkelt folytattam - Hibbantot meg akarjak támadni! -tértem egyből a lényegre.
- Mikor? - kérdezte Viharbogár, akinek azonnal kiment az álom a szeméből a többiekkel együtt.
- Azt nem tudom, de muszáj segítenünk nekik! - mondtam.

Ezzel mind egyet értettek velem. Visszaindultunk az éjfúriákhoz összeszedni a többi Hibbanti sárkányt. Olyan gyorsan repültünk, mint még talán soha, de tudtuk akár egy másodpercen is múlhat az egész.