Sárkányok nélküli élet

Prológus

(OMG..... Most vettem észre, hogy nem publikáltam a prológust eddig😱😱. De azért îgy most egy fél évvel a kezdés után publikálom😅. Végülis jobb később mint soha)

Hibbanton a nap nyugodtan kezdődött mint minden nap. A törzsfői házban először a felnőttek keltek akik elkezdték előkészíteni a reggelit. Hablaty etette meg a sárkányokat akik még csak most ébredeztek, Astrid pedig a többieknek csinálta a reggelit. Épphogy végeztek a házban egy ikerpár pont elkezdett ébredezni. Persze nem nyugisan jelezték hogy felébredtek hanem egyből elkezdtek sírni. A szülők egyszerre rohantak be a gyerekek szobájába és kapták ki gyermekeiket. Az apához került a kislány az anyához pedig a kisfiú. A gyerekek amint meglátták a szüleiket víg kacagásba kezdtek. Ilyen víg kacarászással telt az egész reggelük egészen délig. Ugyanis a törzsfő alighogy elakart indulni sárkányával repülni – aki nem volt hajlandó egyedül repülni hiába kapott egy olyan műfarokszárnyat amivel tudna – az ellenséget jelződ kürt megszólalt. Így hát a sziget körüli repülés helyett csak a nagyteremig jutottak. Ő érkezett meg utoljára és amit először észrevett az a lihegő Takonypóc volt. A fiúnak inni adtak és próbálták lenyugtatni és kérdezgették. Kis idő elteltével válaszolt is.
- Láttam egy hajót a sziget felé tartani. És hallottam is hogy támadni készülnek. Nem tudom milyen törzs lehetett de az biztos hogy nem szeretik az éjfúriákat. – itt jelentősen nézett Hablatyra mintha csak azt akarná mondani hogy „Vigyázz Fogatlanra mert őt akarják".
- A férfiak és a sárkányok készüljenek fel a harcra. A gyerekeket hozzák ide és azokat a nőket akik ilyenkor vigyázni szoktak rájuk. Az orvosok is legyenek felkészülve. Az életlen fegyvereket vigyék el a műhelybe minél előbb. – adta ki a parancsokat mintha rutinos lenne az ilyenbe. Igazából félt hisz tudta hogy az az ember megölheti a sárkányát de tudta hogy egykönnyen nem lehet eltenni láb alól.
Mindenki tette a dolgát a nagyterem tele volt gyerekekkel akiket a szüleik aggódva adtak oda egy-egy ott maradt nőnek. Hogy ne legyen teljes a káosz Hablaty Astridra bízta az irányítást a gyerekeknél és a sérülteknél. A kovácsműhely előtt pedig egész a házak széléig ért a sor. Aki nem állt sorba és a gyerekeket már elküldte a biztos helyre készültek a harcra. Tudták hogy csak a sárkány lovasok közül néhányan segítik őket az égből viszont a sárkányok is segíteni fognak csak lovas nélkül. Ami azért problémás mert fentről jobban lehet őket irányítani. Mikor már minden gyerek biztonságban volt és a fegyverek nem voltak tompák azok akik harcolni fognak megbeszélték a taktikát ami így szól: A sárkányok és a sárkány lovasok egy szikla mögött várnak ameddig a főnök azt nem mondja hogy mehetnek. Pár ember Hablattyal üdvözli a vendégeket a többiek pedig úgy csinálnak mintha semmit sem sejtenének. Tökéletes tervnek tűnt egyedül Fogatlannak nem tetszett. Ő ugyanis nem akart elszakadni a lovasától de muszáj volt megtennie. Az ellenség napnyugtakor érkezett. Ez a Hibbantiaknak tökéletes volt tekintve hogy nekik van egy Éjfúriájuk. Hablaty a főtér felől közeledett Takonypóccal és Halvérrel az oldalán. Amint oda érte előre lépett és megszólalt:
- Üdvözöllek Hibbant szigetén! Mi szél hozott erre? – kérdezte udvariasan.
- Nem kertelek. Én csak az Éjfúriát akarom ami a szigeten van. Add át és soha többet nem hallasz rólunk. – mondta nemleges választ nem tűrően.
- Sajnálattal kell közölnöm hogy az a sárkány számunkra értékes és csak háborúval szerezhetitek meg. – Hablaty még most is nyugodt volt mivel számított erre a lépésre.
- Ahogy óhajtod! – ördögien elvigyorodott és intett a csapatának de még hozzá tette – a féllábú az enyém!
Hablatynak sem kellet több intett Takonypócéknek hogy menjenek a sárkányokhoz ők megadták a jelet és a falu készen állt a harcra. A másik törzsfő egy pillanatra ledöbbent de miután felfogta mi történt neki rontott Hablatynak. A fiú felkészült egy karcolásra mivel nem lett volna ideje kitérni a csapás elől azonban a szekercét egy plazmabomba szétrobbantotta. Hálásan nézett sárkányára a fiú aki csak rámosolygott. A Hibbantiak közül csak nagyon kevesen sérültek meg és a legtöbb csak karcolás volt. Ám egyszer csak valaki kilőtt egy hálót ami eltalálta Fogatlant. Mindenki csak annyit látott hogy a sárkány elkezd zuhanni de nem látták földet érni. A nagy csapás viszont az volt hogy a sárkányok elmentek. Mindegyik elment maga mögött hagyva a Hibbantiakat. A lovasaikat is levetették magukról és magukra hagytak mindenkit. Az ellenséges törzs vissza vonult és mindenki csak nézett maga elé.

Hablaty:

Éppen egy sérültet kísértem amikor meghallottam egy kétségbeesett Éjfúria kiáltást. A hang irányába fordultam és láttam a sárkányomat zuhanni. A vér megfagyott az ereimben és ordítoztam a sárkányom nevét. Nem láttam lezuhanni és nem is hallottam. Lehet kiszabadult. De akkor miért nem jött ide. A rémületet amit a szemében láttam és a hangjában hallottam sosem felejtem el. Mire ismét érzékeltem a külvilágot megláttam ahogy a sárkányok elmennek. Felszállnak minden szigetről és elmennek. Az ellenségeink is visszavonultak és mindenki a nagyterembe vette az irányt kivéve engem. Én berohantam az erdőbe a sárkányomat keresni. Ordítozva kerestem de nem találtam sehol. Lehorgasztott fejel mentem én is a nagyterembe ahol valamin veszekedtek. Hamar megtudtam hogy azon megy a vita hogy a sárkányok miért hagytak minket cserben. A terem egyik sarkában megpillantottam Astridot és felé vettem az irányt.
- Minden rendben? – kérdezte miután szétváltunk a csókból.
- Fogatlan több mint valószínű hogy meghalt. Láttam hogy meglőtték egy hálóval. – mondtam neki szomorúan.
- Minden sárkány elment?
- Igen.
Láttam rajta hogy ő is szomorú a sárkánya miatt és megértettem. Mindenki az volt. De most a faluval kell foglalkoznom. Oda mentem a terem közepébe és beszélni kezdtem.
- Hibbant népe! Tudom hogy mind szomorúak és feldúltak vagytok a sárkányok miatt és megértem. De ha itt lennének biztos nem azt akarnák hogy veszekedjünk ezen. Ahogy apám se azt akarná hogy szomorkodjunk. Újra kell építenünk a falut. Sok kár lett benne és el kell fogadnunk a tényt hogy már nem muszáj mindennek sárkány-biztosnak lennie. És meg kell tanulnunk ismét a sárkányok nélkül élni. Tudom hogy sokkal könnyeb mondani mint megtenni hiszen hiányoznak nekünk. Nekem is hiányzik a sárkányom de tovább kell lépnem mert tudom hogy ő is úgy akarná. De ugyan akkor nem felejthetjük el őket. A barátaink és társain voltak és azok is lesznek mindig. Ezért elrendelem a sárkány iskola átalakítását egy olyan helyé ahol a gyerekek tanulhatják meg a sárkányokról szerzett tudásainkat és tapasztalatainkat. Most menjen haza mindenki pihenje ki magát mert holnaptól kemény munka fog kezdődni. – a monológom végén oda mentem a családomhoz akik indulásra készen vártak rám.
Otthon elaltattuk a gyerekeket és mi is készülődtünk aludni de nekem nem ment. Csak arra tudok gondolni hogy mi lehet most Fogatlannal. Vajon meghalt? Vagy megsérült? Vagy esetleg minden rendben van vele? Annyira belefeledkeztem a gondolataimba hogy csak akkor vettem észre hogy sírok amikor Astrid megölelt. Próbált lenyugtatni ami sikerült is neki és elaludtam. De előtte még elhatároztam hogy megnézem még egyszer az erdőt hátha ott találom a sárkányomat.

*Másnap*

Reggel elindultam megnézni hogy hogyan haladnak az újra építéssel. Mivel mindent rendben találtam elmentem az erdőbe arra amerre Fogatlant lelőtték. Dél óta kutatok és lassan lemegy a nap de nem találok semmit. Éppen indulni akartam amikor megláttam a nyerget amit Fogatlan viselt. De a sárkányom nem volt sehol. Ezek szerint meghallt. Meghalt és a többiekkel ellentétben nekem semmi esélyem sincsen arra hogy egyszer újra lássam. A nyereggel a kezembe indultam a nagyterembe ahol megszerveztünk a sárkányomnak egy temetés félét. A medencében állítunk majd neki emlékművet.

*A temetés után*

Az egész falu részvétét nyilvánította és mondott pár szót miért volt más sárkány mint a többi. Csak én és Astrid maradtunk ott a gyerekeket anya elvitte. Letérdeltem az emlékmű elé és csak azt mondtam hogy „Pajti nem hagyhatsz el. Szükségem van rád. Kérlek gyere vissza.". Később már csak azt mondtam hogy pajti vagy esetleg Fogatlan. Éreztem ahogy Astrid hátulról átölel amire csak jobban zokogni kezdtem. Lepörgött előttem az összes közös pillanatunk Fogatlannal. És azok a percek amikor vigasztalt apám halála után. Miután abba hagytam a zokogást felnéztem az égre és beszélni kezdtem.
-Bárhol is legyél most Fogatlan megígérem neked hogy emlékedet örökké őrizni fogom én is és a falu is. Köszönök pajti mindent! Találkozunk a Walhallában! Remélem addig nem nősz fel.
Ezek után hazamentünk és az iskola nevén kezdtünk el gondolkozni. Végül a „Hibbanti Sárkány Iskola" mellett döntöttünk.