Electronic L0V3

3. Rész

-Eszméletlen csini vagy!- ujjong fel Li míg a hátam mögött áll és így szemlél meg a tükörben engem. Felsóhajtok fejemet megrázva mikor én is végig tekintek magamon újra, és újra.

-Gyűlölőm a szoknyákat- morgom orrom alatt míg vöröses barnás hajamba túrok amit csak simán kifésültem. Azzal már igazán nem fogok semmit sem csinálni!

-A szoknya viszont imád téged- nevet fel megigazítva matrózblúzomat. Szoknyámat kissé lejjebb húzom de derekamon lévő öv miatt nem mozdul.

-Hát most aztán rohadt jó nekem- forgatom meg szememet míg vállamra kapom fekete szegecses kis táskámat.

-Ugye nincs nálad másik cipő?!- kérdi mérgesen megtapogatva a táskámat.

-Sajnos nincs- mordulok fel majd becsapom magam mögött az ajtót. Magassarkúm végig kopog amitől csak még idegesebb leszek. A szoknya csúszkál rajtam. A matrózblúz átlátszó és mégis szar anyag, melegem van benne de ha jön egy fuvallat olyan mintha melltartóban sétálgatnák. Fújtatva feszülök neki a nagy vas ajtónak már leérve csak hogy ki tudjam nyitni de lábam elcsúszik a kövön- Cseszd már meg!- dörrenek fel jobban meglökve az ajtót mire vére ki tudok lépni rajta. Az utcában lévő pár tekintet máris rám szegeződik. Morogva szedem lépteimet egyenesen a buszmegálló felé. Táskámban kezdek kutakodni míg végül megtalálom a bérletemet és előkapom. Lépteimet sietősebbre veszem mikor már csak pár méterre vagyok a buszmegállótól ami röpke két perc a házunktól. Látom hogy a busz már jön mikor hangos fütyülés üti meg a fülemet mögöttem.

-Cica nem jössz velünk?!- kérdi röhögve egy srác mikor hátra fordulok. Mérgesen fordulok előre míg hátra fele mutatok egy nőies kabbét. Előre engednek a buszon mire elmorgok egy köszönöm-et és leülök a hátsó részre. Már most utálom a sulit pedig el sem kezdődött. Végig kell vonulnom matrózblúzban, miniszoknyában és magassarkúban Hagleyben majd Birminghamben hogy eljussak egészen Loughboroughba ahol beléphetek Holywell kapuin ami a jövőmet testesíti meg. Hát szarul hangzik. Unottan bámulok ki az ablakon míg a busz zajait hallgatom. Nevetés, gyerek sírás és kacagás. Rádió, telefon csörgés. Szememet lehunyom és hátra hajtóm a fejemet. Ennél kényelmetlenebb ruhában akarva sem jöhettem volna. Az öv szoros, a szoknya minden apró kis mozdulatomra feljebb akar csúszni míg a matrózblúz pedig le. Megkönnyebbülve szállok le a pályaudvaron és sétálok át egy másik buszmegállóban. Matrózblúzos lányok és öltönyben lévő fiúk biztosítanak arról hogy jó helyen vagyok. Látok ideges arcokat, tehát ezek közül valakik az osztály társaim lesznek. Lehet tényleg el kellett volna kezdenem ismerkedni? Nem mondom hogy nem izgulok de nem parázok rá. Van őt hosszú évem velük, nem kell abba ez a laza nyár sok időm van velük enélkül is. Azt hiszem soha nem volt ilyen szar nyaram még. Vissza gondolva az elmúlt három hónapra végig fut hátamon a remegés. A busz beáll és mint a sáskák mindenki hirtelen megindul. Nyugisan lépkedem hátul de még így is előbb feljutok lévén hogy úgy tűnik úriemberek járnak az iskolába hisz előre engednek. Lazán vágódok be egy szabad ülésre és sóhajtok fel ismételten. Más lesz...nagyon más mint az általános iskola. Ezt már most tudom. De hogy fogok én hozzá szokni ennyi buszozáshoz mikor eddig abban merült ki az iskolába járásom hogy öt perc séta?! Három hónap múlva már úgyis hozzá szokom. Majd ha akkor sem tudtam megszokni akkor vissza térek az idegeskedésre. Egyel kevesebb probléma. Kőkemény háromnegyed óra az út oda. Ez rohadt hosszú és unalmas egyedül. Körbe nézek és az első srácot máris elemezni kezdem unalmamban. Kínos mosollyal nevet a mellette ülőre. Tehát alig ismerik egymást. Gólyák, mint én. A srác lába idegesen jár, tuti hogy izgul. Bár még nem tudom hogy az évnyitó miatt vagy a lány jön be neki. A csaj a szoknyáját húzogatja, oh igazán átérzem a helyzetét. Mérgesen fújja ki a levegőt majd mered maga elé unottan. Őt tuti nem érdekli a srác, csak az évnyitó. Szemöldökömet megvonva fordulok az ablak felé. Két hegy között megy az út egészen Loughboroughba. Gyönyörűen néz ki, szinte nem is lehet mást látni fákon és sűrű növényzeten kívül. Vagy réteket és tisztásokat vagy pedig az erdőt ami felfele terjed szét a hegyen. Az emberek körülöttem felállnak mire felocsúdva veszem észre hogy megérkeztünk. Mély levegő, szarjuk le az egészet! Könnyedén lépkedem le a buszról bár figyelve szoknyámra. Sodródom a tömeggel és bízom benne hogy oda lyukadok ki ahova kell. Alig nyolc perc séta és fel is tűnik előttem a jó rég látott iskola. Akkor voltam itt utoljára mikor Lilithet valamiért lehoztuk. Megállok a lépcső előtt ami az ajtóhoz vezet fel és csak nézem a nagy épületet. Van egy érzésem hogy itt minden más lesz, mindenem átértékelődik és nem a legjobb hatással lesz rám személyiség fejlődés terén. Fejemet megcsóválva és felsóhajtva lépek fel az első fokra. Az ajtót kitárja nekem egy öltönyös srác mire villantok neki egy hálás mosolyt és belépek. Akkor voltam itt bent mikor be kellett iratkoznom, többször nem. Most annyira más hogy minden tele van diákokkal. A suli egy kis négyzet alapú építmény a közepén pedig egy díszkert ami körbe van így véve falakkal, elég szar érzést itt kint lennie emiatt. De még mindig jobb mint bent lenni, bár eléggé börtön hangulata van az embernek. Sokat nem is tévedünk, ez egy börtön. De mindenhol óriási ablakok vannak a falak helyett ezért tökéletesen rá látni a díszudvarra. De az utcára kifele nem. Csak reménykedni tudok hogy majd meg fogom szokni azt hogyha itt kint ülök bárhonnan láthatnak. Kilépek az udvarra ahol mindenki gyülekezik, nem nehéz hát kitalálnom hogy az ünnepség valószínűleg itt kint lesz.