Electronic L0V3

11. Rész

Nyögve húzom a párnát a fejembe, mikor a nap szinte égetni kezd. Halk kuncogást hallok, mire fejemtől kissé elhúzom a párnát és lassan, fáradtan kinyitom a szemeimet.

- Jó reggelt - szólal meg rekedtes, mély hangon Zayn, mire szememet összeráncolom. Laptop... Kamera... reggel?

- Uhm, jó reggelt - mondom kissé furán, mivel jelenleg úgy érzem a testem még nem kelt fel. Megdörzsölöm szemeimet és vissza fordulok a laptop felé. Kócos haja mindenfelé meredezik. Félig látom meztelen felsőtestét, mire elmosolyodom.

- Tetszik a látkép - mosolyodik el, míg a gépén kezd nyomkodni pár dolgot.

- Nem rossz - felelem nevetve, míg kinyújtózkodom.

- Azt álmodtam, hogy egy lépcsőházban lakunk - nevet fel rekedtesen.

- És jó szomszéd voltam? - kérdem elmosolyodva.

- Lazán faszák voltunk együtt - mosolyodik el csukott szemekkel. Együtt? Mármint, hogy együtt? Elmosolyodom őt nézve, ő pedig felém fordul lassan kinyitva a szemeit - Nem tudom, hogy vissza aludnék-e, hogy folytatódjon az álom, vagy inkább fent maradnék, hogy meg maradjon ez a kis illúzió - nevet fel keservesen.

- Költözzünk egy lépcsőházba, minden megoldódna, aludhatnál. Plusz lazán faszák lennénk - nevetek fel fejemet rázva, mire ő elfintorodik.

- Ha komolyan befutok, mint énekes, amihez még mindig semmi reményt nem fűzők, akkor venni fogok magunknak egy emeletes házat – mosolyog, rám mire felnevetek.

- Szavadon foglak fogni - mondom tovább mosolyogva, boldogan.

- Fogalmad sincs, mennyit segítesz rajtam, ugye? - kérdi egy szomorú mosollyal, mire lágyan rámosolygok.

- De tudom Zayn - mondom szomorúan. Óh, hogyne tudnám?! Tudom, hogy boldogabb lett és ez egyszerűen annyira jó érzéssel tölt el, amit nehéz lenne leírni. És... talán félő vagyok beismerni, de valamely szinten remélem, hogy miattam. Akarom, hogy én rángassam ki a gödörből - Soha nem láttalak, de fontos vagy nekem - mondom halkan, míg fejemet a párnámba fúrom.

- Fura érzés mi? Soha nem láttalak, de jobban ismersz, mint jó pár barátom - nevet fel hitetlenkedve - És előbb verekednék érted, mint a legjobb barátaimért - mondja suttogva, mire mosolyogva rá pillantok.

- Egyre többször érzem magam megtisztelve - kacagok fel, míg kinyújtózkodóm.

- Kár hogy messze laksz - mondja szomorúan engem figyelve.

- Kár hogy messze laksz - bólintok egyetértően, mire elmosolyodik.

- Filozófiából is vizsgáznom kell, el kéne kezdenem tanulni - sóhajt fel unottan, míg megdörzsöli arcát kezeivel.

- Úgyis sikerülni fog! - mondom mosolyogva, hiszen tényleg így gondolom. Nincs olyan, hogy nem!

- Bámulatra méltó az optimizmusod Zoe - nevet fel fejét rázva - Nem is értem, hogy tudod megérteni az olyanokat, mint én. Olyan, mintha én maga a sötétség lennék, te meg a fény. Tökéletes ellentét - mondja elmerengve, mire értetlenül nézek rá.

- Máris gyakorolsz a filozófia vizsgára? - kérdem értetlenül, mire villant felém egy fintort.

- De most komolyan, hogy? - kérdi értetlenül.

- Elég nagy az empatikus képességem. De nem mondom, hogy megértem. Nem tudom, hogy lehet olyan szarul érezni magad, hogy azt akard, hogy vége legyen mindennek. A saját életedet akarod elvenni magadtól - mondom értetlenül. Hogy képesek erre néhányan? Már csak a gondolat is fura. Képtelennek érezném magamat arra, hogy öngyilkos legyek, mi van a családtagokkal? Csak egy rossz időszak, nem egy egész életre szól.