Electronic L0V3

4. Rész

-Pont nem érdekel- sóhajtok fel hátra dőlve a busz ülésén.

-Abban reménykedtem hogy te súgod le nekem- nyög fel Christina mire felnevetek.

-Szörnyűek vagytok- forgatja meg szemeit Veron mire csak megrántom a vállamat.

-Ez csak egy szódoga- legyint neki Christina is.

-Látszik hogy én a jobb csoportba vagyok nyelvből- hördül fel Veron mire én is felhördülök.

-Attól hogy az állítólagos jobb csoportba kerültél még nem vagy jobb. Ugyan ott tartunk- nevet fel Chris bár hangjában érződik hogy kezd ideges lenni.

-Nem is értem minek van két csoport ha ugyan úgy haladunk- sóhajtok fel feléjük fordulva.

-Hát én sem értem!- csattan fel Veron mire mosolyogva megrázom a fejemet. Egy nehéz hónap telt a suliból ami igazából nem is nehéz csak fura inkább. Az osztályból kezdem megjegyezni a neveket, Veron is például Birminghamben lakik mint Chris. Chris a ducibb lány, Veron pedig magas de ő is testesebb. Az első napon csapódott hozzánk mikor körbe vezettek minket a suliban. Hát igazából mondták merre menjünk, ez volt a körbe vezetés. De mikor átértünk a suli másik épületébe ami kőkemény öt perc séta akkor nem volt előttünk senki. Az osztály pedig meg sem mert mozdulni. Nos én nekem elegem lett így előre verekedve magam egy gyönyörű szép káromkodással megindultam egyedül az említett irányba amit hátulról kiabáltak nekünk a felsőbb évesek. Az épület neve már a tanárok körében is "koli" lett. Hisz ez volt a régi lány kolesz amit most már termekké alakítottak a hely hiány végett. Még Lilith is ebben az épületben lakott egy évig lévén hogy ő koleszos volt. Fura így a falai között mászkálni hogy tudom ahol én éppen tanulok ott ő aludt pár évvel ezelőtt. Azóta így telnek a mindennapjaim. Veronnal és Chrissel reggel találkozás Birmingham buszpályaudvarán. Felszállunk a buszra, elfoglaljuk a hátsó sort. Suli, többi haver. Haza fele szintén velük jövök. Aranyosak, néha még a Hagleybe menő buszomat is megvárják velem. Bár elég szar érzés mivel a pályaudvar mellett lakik anyám. Ott laktam én is pár nyugodt hónapot. De talán ennyi volt, vége a szenvedésnek. Annyira fura elképzelni hogy ne gyomorgörccsel üljek otthon, hogy ne feszüljek meg mindig. Egyszerűen nem tudom elképzelni milyen a nyugodt élet problémák nélkül. Negyed nyolcvan, éppen a buszon ülünk csak hogy beérjünk a suliba. Bár semmi kedvem. Az első három órám nyelv lesz, aztán egy rajz,matek és végül tesi. Kár hogy az első órában szódoga lesz. Eléggé lehangolja a napomat. Én és Chris a rosszabb vagyis gyengébb csoportba kerültünk. Én eleve oda is akartam, rá írtam a lapra amin felmérték ki hogyan áll az adott nyelvből. Mindent előröl akartam kezdeni bár sok értelme nem volt hogy a gyenge csoportba kerültem mivel az "erős" csoport is pontosan ugyan ott tart mint mi. Hisz volt aki bekerült hozzájuk nulla nyelvtudással és miatta előröl kellett kezdeniük. Aztán úgy három nap múlva kiderült hogy sokan nem tudnak sok mindent. Így igazából maradtak a megnevezések de mindegyik csoport ugyan úgy áll. Vannak akik tudnak már és vannak akik még semmit sem értenek mivel a feladatlapot betippelték, túl jól. Hát igen, elég hülyék. Nem tudom felfogni mi értelme volt a jobb csoportba kerülni ha soha nem tanulták még a nyelvet?!

-Hello- int nekünk egy magas és vézna srác mire kábultan emelem fel a fejemet és térek vissza a rideg valóságba.

-Hello Gary- int neki Veron mire én is küldök felé egy fáradt mosolyt míg Chris megerőltetve magát int neki. Be ül mellénk ezzel elfoglalva a két szabad helyből egyet.

-Mizu?- kérdi fel sóhajtva lábaihoz dobva a táskát.

-Szódoga- morogja Chris míg meglebegteti a papírt ami tele van írva szavakkal.