Electronic L0V3

14.Rész

Kábultan járom az iskola folyosóit, senki nincs kint. Természetes rajtam kívül. Nem alszok valami jól mostanában, íme itt is a hatása. Elkéstem. Lépteimet már nem is szaporázom, oly mindegy. A harmadik óra végére érek csak be. És nem is nagyon érdekel. Amúgy sincs kedvem itt bent lenni. Mély levegőt veszek a bizonyos terem előtt, kezemet emelem a kopogáshoz de elfintorodva le is engedem magam mellé. Ha már beírt, akkor úgyis egy egész óra igazolatlanom lesz. Ha nem írt be, akkor csak csinálok magamnak úgy harminc perc igazolatlant. Lassan lépek hátrább egyet és kezdek vissza felé sétálni. A kijárat felé. A következő óránk, emlékeim szerint a „koliban" lesznek. Lépteim hiába halkak, így is visszhangoznak. A nap élesen süt be az ablakokon és most érzem először azt hogy semmi kedvem a közelgő nyárhoz ha már a tavasz így is pofán röhög a nyíló virágokkal és a mérhetetlen boldogságával. Erősen lököm ki a nagy vas ajtót és lépkedem le a lépcsőn. - Zoe? – kérdi értetlenül Ashton mire hátra kapom a fejemet. Jézus... ez a srác... osztálytársam. Veron akart vele össze jönni ezért mindenképp haverkodni kezdtem vele, természetesen muszájból. Veron azóta csak a haverja akar lenni, ő meg rám hajtott. Én pedig?! Igyekszem lekoptatni. Bár talán hagyni kéne neki, akkor talán Zaynnal nem égnék be. Várjunk csak... én Zaynt elfelejtem. Uram atyám... - Azt hittem most se jössz be – nevet fel mellém lépdelve. - Miért ne jönnék be? – kérdem értetlenül míg lassan kezdünk átsétálni a másik épülethez. - Mert sokat lógsz – nevet rám mire megforgatom a szememet. Talán vannak napok mikor inkább otthon maradok... többnyire fáradt vagyok az éjszakai kamozások miatt, vagy éppen Zayn beszélgetni akar velem. Vagy csak semmi kedvem bejönni. - Csak elaludtam – rántom meg a vállamat egyszerűen. - Kérsz? – kérdi ajkai közé csippentve egy szál cigit míg a dobozt felém nyújtja. A világ egy pillanatra lelassul majd tovább is mozdul. Kérek? Akarok? El akarom felejteni Zaynt, akkor minek tennék a kedvére? Minek kezdenék el cigizni azért hogy neki bejöjjek – Lógsz, Hagleyben laksz, rosszlány vagy de nem kérsz a cigimből? Nyugi nincs benne fű – nevet fel hitetlenkedve mire értetlenül ránézek. - Miből gondolod hogy rosszlány vagyok? – kérdem megtorpanva míg értetlenül bámulok rá. - Nem tudom – rántja meg a vállát míg a dobozt újra felém nyújtja. Gyerünk, csak el kell vennem egyet és elszívni. Régen elítéltem a cigit most pedig lassan indul meg a kezem a doboz felé. Ha találkozom Zaynnal akkor úgyis el kell szívnom majd egy cigit. És jobb most túlesni rajta, nem de? Ha találkozom vele... érdekes. Vajon fogok-e? Be fogok jönni neki akkor ha cigizek? Értelmetlen kérdések melyeket a régi énem röhögve lökött volna arrébb. Erre itt vagyok én, úgy érzem hogy csúszok lefele csak azért hogy bejöjjek neki. De nem zavar, akarom ezt. Talán jobb ez. Azt mondják a cigi ellazít. Vajon tényleg? Legalább most megtudom. Csak nem azért szívja mindenki hogy menő legyen... oh én pont erre kényszerülök – Kifogyóban van az öngyújtóm, tessék – mondja míg a kezembe nyomja az övét – Bocs de örülök ha megtudom ezt gyújtani – nevet fel míg az ajkai közé szorít egy újabbat. Két nővéremmel való eltöltött idő után úgy fogom a mutató és középső ujjam közé mintha lenne benne rutinom. Hát akkor hajrá, veszítsünk el egy újabb darabot saját magunkból egy srác kedve miatt. Remegő ajkaim közé emelem a szűrőt majd mély levegőt szippantok. A füst végig szalad a torkomon, lelki szemeim látják ahogy elárassza és megtölti a tüdömet. Szemem könnybe lábad de a köhögést vissza tartom – Uhm, bocsi. Eléggé erős. Ne haragudj – mondja fintorogva. - Semmi baj – mondom kissé rekedtesen míg vissza nyújtom neki amíg halvány füst szál ki ajkaimon. Mosolyogva fogadja el. Észrevételeim alapján nem sikerült neki meggyújtania a másikat. Én pedig nem bánom ha ezt szívja, helyettem. Könny fátylam lassan szűnik meg, pont akkor mikor újra felém nyújtja. Átveszem tőle a még több mint fél szálat majd újra ajkaimhoz emelem. Önpusztító cselekedet. Nem érzem a lazulást amiről mindenki hadovál. A maró és kaparó érzést érzem ahogy újra mélyet szippantok belőle. Átnyújtom neki ő pedig kicsippenti ujjaim közül. Mosolyogva nézem ahogy ajkaim közül kiszökik a füst. Mintha a lelkem lenne, már ami eddig megmaradt belőle. Miért csinálom ezt? Én magam sem tudom. Nem akarom azt mondani hogy szerelmes vagyok. Soha nem akartam ezzel dobálózni. És még mindig úgy érzem hogy csak szeretem. Kissé felnevetek gondolataim miatt. „Csak" szeretem. Ez is elég rossz. Több mint három órára lakik tőlem. Semmi nem lesz köztünk soha. Talán nem is fogunk találkozni... én mégis itt szívom a cigit Ashtonnal. Mert biztosra akarok menni, mi van ha mégis fogunk találkozni? - Fura vagy mostanában, minden oké? – kérdi kissé bizonytalanul mikor ajkaim újra körbe fogják a savanyú szűrőt. A füst kesernyés íze elönti a számat majd a torkomon végig fut, és még mindig rossz érzés. - Ki az akivel minden oké? – kérdem fintorogva mire felnevet. - Kamaszodsz mi? – nevet rám míg vállával kissé meglök. A cigit vissza adom neki és rögtön le is pöcköli róla a már eléggé gyarapodó hamut. - Hogyne, én legalább nem vagyok állandóan kanos – horkanok fel sértetten mire megforgatja a szemét. - Tudod, ez a férfiaknál nem kamaszkor. Ez egy életre szól – mondja teljes átszellemültséggel mire vetek rá egy lesújtó pillantást. - Értem, de kiről beszélsz a férfi címszó alatt? – kérdem értetlenül mire elfintorodik és felmordul amíg az utolsó slukkot is kilopja a cigijéből majd lába elé dobja és rátapos. Kezét átveti vállaimon és magához húzva sétál tovább. Szavak nélkül. Kényelmetlenül érzem magam, így hogy ő karol át. Nem akarom hogy ezt csinálja. De ha Zayn... elkomorodom. Nem akarom hogy Zaynra gondoljak minden szempontból, ez így nem helyes! Életemben nem láttam még azt a srácot és... csessze meg! Ez így nem lesz jó... ez nagyon nem lesz jó. - Ash! – kiált fel előttünk boldogan egy srác mire valamiféle mosolyt próbálok magamra varázsolni, de nem járok sikerrel. Így inkább fel is adom. - Nort! – lelkesül fel Ashton mellettem. Keze lecsusszan rólam én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok – Ő itt... Hova mész? – kérdi értetlenül mikor elsétálok mellettük. - A terembe – villantok rájuk egy mosolyt mire Nort felröhög. Évfolyamtársunk. Ashton inkább a bátyjával van jóba, tudomásom szerint. De nem nagyon érdekel. Benyitok az üres teremben és elfoglalom a közvetlen fal melletti padot. Hátulról a harmadik, egész jó. Belülre ledobom a táskám és előveszem a telefont. Üzenetek sora tárul rögtön elém ám ki is lépek belőlük mielőtt elolvashatnám őket. Sziszegve csúsztatom a padra a telefonomat, tudván hogy ő már tudja hogy láttam. Ashton belép a terembe a telefonom pedig rögtön elkezd csörögni. A Kijelzőn villog Zayn száma én pedig csak gyomorgörccsel nézem azt. Mostanában nemet mondok a kamozásra, kevesebbet írók vissza neki... el akarom felejteni. De ez hogy menne mikor minden nap beszélünk? Félek rá írni... nem akarom hogy megint azzal szembesüljek hogy ő nem ír vissza. - Zoe... nem veszed fel? – kérdi értetlenül Ashton és abban a pillanatban a telefonom el is hallgat. - Nem – felelem egyszerűen míg érzem hogy csomó nő a torkomban. A telefonom újra csörög én pedig remegve kifújom a levegőt. Ashton leül mellém és velem együtt nézi a csörgő telefont. - Az exed? – kérdi értetlenül mire felnevetek. - Nem – rázom meg a fejemet – Csak egy barát – rántom meg szomorúan a vállamat. Gyorsan nyúl a telefonomért és még mielőtt kikaphatnám a kezéből ő már a füléhez emeli és feláll mellőlem. - Csá – szól bele flegmán mire megdermedek. Értetlenül pillant rám majd hallom pár másodperc múlva hogy beszélni kezd – Zoet? – kérdi értetlenül míg kérdőn rám néz. Nagyot nyelek és kezemet felé nyújtom mire elfintorodik – Ja, adom – morogja mérgesen majd a kezembe nyomja a telot. - Ki volt ez? – hallom meg halk hangját. Hátamat a falnak döntöm és végig nézem amíg Ashton kiront a teremből. - Osztálytárs – felelem egyszerűen, remegő hangon. - Mi az isten van veled?! – kérdi dühösen mire szemeimet lehunyom. Mit mondjak neki? - Zoe, kijössz még egy cigire? Szereztem öngyújtót! – kiabál be nekem Ashton mire hálásan elmosolyodom. - Kösz de nem kell még egy – rázom meg a fejemet. Vállát megrántja majd eltűnik. - Cigi? – kérdi értetlenül Zayn. - Aham – felelem egyszerűen. - Tiszta, ugye? – hangja kissé félős ám a feltételezés kissé bántó. - Igen, az! – mordulok fel mire hallom hogy ő felkuncog – Elkéstem a suliból, Ashton meg megtalált míg sétáltam a másik épület felé – mondom fintorogva. Miért nem tudom lerakni? Vagy hazudni... oh várjunk. Azt éppenséggel tudok. Hiszen ő azt hiszi eddig is cigiztem. Igazából én nem mondtam... ő gondolta. Akkor ez csak elhallgatás?! Most magamat akarom becsapni... jézus. Nem is beszéltem vele telefonon azután hogy... Hagleyben volt össze tűzésem. És azóta se hoztuk fel azt. Mármint ő próbálta, tudni akarta miért ütöttek meg és ki. De mindegy volt. Ben elintézte... - Miért késtél el? – kérdi értetlenül míg hallom hogy nyüzsgés támad körülötte. Tipikus iskola hangok, félre ismerhetetlen. - Rosszul alszom mostanában – felelem egyszerűen ám ő nem válaszol semmit. - Nézd már, Zoet is látni az iskolában! – nevet fel Chris míg leül mellém. - Hol a rákban voltál? – kérdi értetlenül Veron míg előttünk lecuccol. - Elaludtam – felelem közömbösen míg a telefont még mindig a fülemhez tartom. - Kivel beszélsz? – kérdi értetlenül Sheil mögöttem. - Zayn – morgom halkan mire felvonja a szemöldökét és elmosolyodik. - Zaaayn – mondják egyszerre, mintha minden tudnának. - Akkor én most kimentem – mordulok fel és fel is állok hogy kifele sétáljak. - Ha baj van szólsz, ugye? – kérdi a telefonba kissé halkan. - Hogyne – felelem újra... annyiszor teszi fel ezt a kérdést hogy már unom. - De Zoe... te nem szólsz – feleli keserűen mire értetlenül össze ráncolom a homlokomat amíg kint a folyóson leülök egy padra. - Mert nincs baj – vágom rá értetlenül. - De nem alszol! – fakad ki mire végképp értetlenül állok viselkedése előtt. - Mint minden harmadik ember majdnem. Ez nem a világ vége – nevetek fel aggódó viselkedésén. Mégis hogy szeressek ki belőle ha így viselkedik?! Keservesen sóhajt fel majd körülötte kissé tompul a zaj. - Milyen órád lesz? – kérdi kíváncsian mire fejemben végig pörgetem a mai napot. - Osztályfőnöki – felelem kedvetlenül. Hát mit mondjak, még mindig nem túl jó a kapcsolatom a drága tanárommal. - Nem érdekelsz Brooke – mordul fel Zayn mire felnevetek. - Győzd levakarni magadról a lányokat – mondom neki nevetve ám ha valaki elsétálna előttem tuti hülyén nézne rám. Arcomról maximum a fájdalom olvasható le. - Ő már meg volt – feleli flegmán mire a torkom kiszárad. Pár hónapja jár oda... pár hónap. Azóta már ismer... és hirtelen nem tudok másra gondolni csak hogy valamelyik este mikor későn ráírt előtte megdugott valakit. Mikor már velem kavart elvileg. Kavart... - Mennem kell – mondom szárazon mikor meglátom az osztályfőnökömet közeledni. És ha nem jönne is ezt mondanám. - Baj van? – kérdi értetlenül de hangja csak provokáló mire szomorúan elmosolyodok. Nem válaszolok neki, nem tudok és nem is akarok. Úgy érzem képtelen vagyok megszólalni. Szemeim megtelnek könnyel... egyre többet sírok. - Zoe, minden rendben? – kérdi Mr.Chez mire szomorúan elmosolyodom amíg próbálom vissza tartani a könnyeimet – Maradj kint pár percig és rendezd magad. Ashton, Peter! Ti befelé! – ordít hátra mire ők elmennek előttem. Amint az ajtó becsukódik én lecsúszok a földre és hagyom hogy a telefonom a földön landoljon. - Ez nem úgy hangzott mintha minden rendben lenne – hallom meg tompán Zayn hangját, normális hangon. - Csak egy kicsit törlődj az életemből Zayn! – vágom oda a telefonomnak míg fejemhez szorítom kezeimet. Néma csend a telefon túl oldaláról én pedig felzokog. Ám a másodperc tört része alatt vissza is fogom magam és szipogva felnézek a plafonra. - Te se gondoltad komolyan? – kérdi feldörrenve mire szipogva felveszem a telefont. - Nem. Be kell mennem órára – felelem átdörzsölve arcomat. - Beszéljünk közbe – kéri könyörgően – Olyan keveset beszéltünk mostanában... - Oké. De amíg nem mondom hogy beszélhetsz addig nem beszélsz – mondom halkan mikor az ajtó felé lépdelek. - Kussolok – kuncog fel. Belépek az ajtón mire Mr.Chez biccent nekem én pedig leülök Chris mellé. A fülesemet előbányázom és csatlakoztatom a telefonhoz. Az egyiket fülembe dugom majd kissé elfekszem a padon. - Ha elveszik a telefonomat a te hibád – motyogom halkan mire ő halkan felkuncog. - Ha az enyémet akkor az a te hibád – feleli ugyan olyan hangnemben mire elmosolyodom. Chris rám néz, teljesen értetlenül mire megmutatom neki a telefont. - Te telefonálsz? – kérdi teljesen ledöbbenve én pedig csak biccentek megerősítés képen. - Hallom mit beszélnek körülötted. Te is hallod az én osztályomat? – kérdi értetlenül mire hallgatni kezdem a tanárának a magyarázást... töri. - Történelem órád van – állapítom meg mire felkuncog. - Tehát hallod, remek – nevet tovább mire megforgatom a szememet. - És az osztálykirándulás? – kérdi az egyik srác tőlem kissé távolabb mire már én is felkapom a fejemet. - Hajaj, tudni fogom mikor leszel teljesen részeg – súgja fojtott hangon. - Igen, volt róla szó – emeli fel a hangját Mr.Chez mire elfintorodom – Több ötletet is adtatok. Voltak rosszak de azért használhatóak is – kezd bele mire az egész osztály szinte figyelni kezd. - Na hova mentek? – kérdi Zayn. - Fogalmam sincs. Szerintem éppen otthon kamoztunk mikor erről volt szó. - Azt mondtátok nem akartok a közelben osztálykirándulásra menni és legyen valami viszonylag messzi rész – beszél tovább az osztályfőnök mire megforgatom a szememet. - Oh, akkor megérte hogy nem voltál suliba – beszél közbe Zayn mire elmosolyodom. - Utána érdeklődtem a dolgoknak. Hát a busz eléggé húzós de könnyebb lenne vele utazni. Ha azt mondjátok bevállaljátok a vonatot és az átszállásokat az jó. De akkor minimum két tanárnak kell velünk jönnie – morogja orra alatt míg egy kis lapot néz. Gondolom arra írta le a tudni valókat. - Minek három tanár egy osztályra? – kérdi értetlenül Zayn. - Azért mert nyomorék – mordulok fel, mintha ez köztudott tény lenne. - Busz! – kiabálják be többen is mire Zayn és én is felnevetek. - Akkor busszal megyünk, az osztálypénzt mindenki fi... - De hova megyünk?! – kérdi idegesen Chris mire fojtott nevetés tör fel belőlem. - Bradford! – mosolyodik el szélesen a tanár mire az állam szó szerint leesik. Ahogy Chrissé és Veroné is. Szerintem Zayné is. - Hogy hova? – kérdezek vissza kissé dadogva, kiszáradt torokkal. - Bradfordba – ismétli meg újra a tanár én pedig tátott szájjal nézek Chrisre, majd a tanárra és végül a telefonomra. - Ki kell mennem – hadarja Zayn a telefonban majd hallom a tanárának a rikácsolását végül az ajtó csapódását – Jól hallottam?! – kérdi Zayn izgatottan mire bólogatók, aztán rá jövök hogy ez bizony nem ad ki hangot. - Bradforba megyünk osztálykirándulásra – motyogom magam elé meredve... ezt azt jelenti hogy...
- Találkozni fogunk! - nevet fel, kissé hitetlenkedve. Izgatottan és... boldogan. Találkozni fogunk!