Emlék

101 12 0
                                    

Ez furcsa. Megtudtam, hogy amnéziás vagyok, és hogy a nevem Kathrine Black, és máris egy emlék. Gondolataimat anya zavarta meg, mikor egy bögre forrócsokival állított be az ajtómon.
-Gondoltam jól esne. - nézett a forrócsokira anya, majd letette az asztalomra.
Felálltam, és megöleltem.
-Azt hiszem, visszajött egy emlék.. - mondtam halkan anyát ölelve.
-Tényleg? - engedett el - és melyik? - nézett rám csodálkozva.
-Hát mikor.. Legurultam az ágyról az első napomon.
-Ez nagyon jó! Haladunk, nem? Remélem, minél hamarabb visszajönnek az emlékeid. - szólalt meg boldogan.
-És én is, hogy szívathassalak, Black! - szólt a háttérben valaki.
-Már megint mit akarsz, törpe? - osztottam ki.
Nem szólt semmit, és lelépett. Hát, oké. Ekkor csöngettek az ajtón. Biztos az a Dave gyerek.
-Kinyitom! - és már ugrottam is le a lépcsőről, ezzel kicsit megszédülve.
Ajtót nyitottam, majd egy vörös kiscsaj letámadott.
-Kat! Úristen, jól vagy? nem lett nagy baj? Mi történt? Mikor? Hol? - bombázott a kérdésekkel a vöröske, de eltoltam magamtól, egyrészt mert majd' kiszorította belőlem a szuszt, másrészt, sajnos nem emlékszem rá.
-Bocsi.. De.. Én nem tudom hogy ki vagy.. - bámultam a földet.
Ledermedt, és csak nézett rám, majd egy jót nevetett.
-Jajj, ne viccelődj már! - öklözött a vállamba - Na, mi történt? Jobban vagy?
-Bocsi, de tényleg nem tudom, ki vagy.. Hidd el, emlékezni szeretnék, de nem megy. - még mindig a földet pásztáztam, de ránéztem.
Tényleg ledermedt, és már nem vette viccelődésnek. Egyszer csak egy könnycsepp gurult le az arcán.
-Te... Tényleg nem emlékszel semmire..? - majd a könnycseppek sokszorozódtak, mígnem sírni kezdett.
-N..Ne sírj kérlek.. A nevemet tudom csak, és hogy amnéziám van, na és persze a családom.. - megint a földet néztem. Nem voltam képes a szemébe nézni. Azt hiszem, összetörtem a lelki állapotát egy lánynak.
Letörölte az arcáról a cseppeket.
-Semmi gond, értem. Hogy történt?
-Először is, nem akarsz inkább bejönni?
-De, köszi. - ezzel belépett az ajtón, és leültünk a kanapéra.
-És azt hiszem, hogy elestem, és bevertem a fejem.. - halkultam el.
-Értem.. - követte a példámat.
-Megkérdezhetem a neved?
-Amy Styles, a legjobb barátod.
-Értem. Ha beugrik valami emlék rólad, azonnal értesíte.. - félbeszakított egy emlék.
"-Mondjuk ez hülyeség, de azt hiszem, téged láttalak tegnap, amikor - itt nyelt egy nagyot - átváltoztál..." 
A többire nem emlékszem.
-Azt hiszem.. Beugrott valami. Amikor láttál átváltozni valamivé.. Az azelőtti nap előtt. De nem tudom, mivé.
-Jaa, hát ömm.. Izé..  - ekkor dörömböltek az ajtón.
Mindenki a barnára festett, ablak nélküli ajtóra kapta a fejét. Még jobban dörömböltek, de senki sem szólt. Ekkor betört az ajtó. Amy megragadta a karomat, és felrángatott a szobába, és anyából már csak annyit láttam, hogy az egyik nagyobb konyhaszekrénybe bújt.
-Hova a fenébe viszel?! - kérdeztem suttogva, egyben idegesen a szobám felé rángató Amyt.
-Az ágyad alá! Ezek betörők, vagy pedig.. Mindegy, gyere! - majd kinyitotta a szobám ajtaját, és mikor beértünk, bezárta. Még a szekrényemet is az ajtó elé tolta.
Ekkor valaki az ablakon dörömbölt. Amy már valami erős fémtárgyat keresett, de én csak kuncogtam, majd beengedtem az ablakpárkányomon csüngő Davet. 
-Nagy, és erős férfiak azok, akik most betörtek ide, ezért a menekülési úthoz el kell mondanom a "kulcsot". Gyorsan kell cselekednünk, mielőtt megtudják, hogy itt vagyunk. Tehát. Kat, neked két választásod is van. Amivé át tudsz változni, azzal az erőddel megvéded a családodat, vagy pedig magadat, és Amyt. Melyik legyen? - hadarta el suttogva a mondatait.
-Nem sokat értelmeztem, de oké. Először is. Mivé tudok változni?
-Farkassá. - Na jó. Itt ledermedtem. Hogy hordhat ilyen hülyeségeket az ember? - Siess, gyorsan kell döntened. 
Ekkor megláttam (mivel póló volt rajtam) a testemen végigfutó duzzadt, fekete, dobogó ereket. Megrémültem, de azt hiszem, már hinnem kéne neki.
-A családom lesz az. - néztem keservesen Amyre. - Sajnálom.
-Rendben. Koncentrálj, Kat. Képes vagy átváltozni, csak csukd be a szemed, és gondolj a farkasra, aki vagy.
Ekkor becsuktam a szemem, és koncentrálni kezdtem. Hallottam, hogy Amy próbál kicsit sikítani, de Dave befogta a száját. Négy lábon álltam. Én sem hittem a szememnek. Ez tényleg én lennék? Leültem, és csak néztem Davet, hogy mit tegyek most.
-Rendben. Nagyon király amnéziás csaj vagy. - kacsintott rám, én pedig belül elmosolyodtam. De édes! 
Félretolta a szekrényt, és kinyitotta az ajtót. Én lassan, és óvatosan kiléptem, és megpillantottam, hogy az idegenek keresnek valamit, vagy valakit, és hogy az egész házat felfordították. Ez kicsit rossz látvány volt, így az első nap hazatérésem után. Kicsit megszédültem, és észrevettek. Hát persze, csak én lehetek ilyen béna. Nekiestem a lépcső korlátjának, és egy óriási nagy fájdalom ütött a vállamba. A rablók már szaladtak fel hozzám, de én akkor sem hagytam magam. Végigkarmoltam az egyiknek az arcát, a másiknak pedig a mellkasát. Ráugrottam a nagyobbik vállára, majd azt kezdtem el egyre jobban harapni, míg egy irtózatosul mély sebet nem ejtettem rajta. Elengedtem, a másik pedig rémülten nézett rám, én pedig vérző szájjal morogtam. És elmenekült. Hagytam elfutni. Aki moccanni sem tudott, pedig igen hamar elvérzett. Én pedig szintén elfutottam.

~Dave szemszöge~

Elfelejtettem szegény lánynak mondani, hogy én viszem akkor Amyt. Így hát mondtam neki, hogy másszunk ki az ablakon. Így is lett, és mivel én vagyok a jobb mászó, én mentem előbb. Mikor leértünk, átváltoztam, de előtte mondtam neki, hogy üljön a hátamra. Először kiakadt, de rávettem, majd bementünk a sötét erdőbe.

~Amy szemszöge~

Azt kérte, üljek fel a hátára.. Végül rávett, és azt kell mondjam, a farkasoknak jó meleg, és selymes bundájuk van.
-Hova a fenébe hozol te meg?! - kérdeztem idegesen a farkastól, de csak ment tovább. Egyszer csak megállt annál a pataknál, ahova Kat szokott jönni.

FarkaslélekWhere stories live. Discover now