Farkaslélek

Változás

Sokaknak kavarog a fejében, gondolom, hogy hol van Jer. Anyánk halála után nem láttam, nem tudom hova lett, és igen, aggódok érte. Ki tudja mi érhette? Ki tudja hová ment? Az is lehet, hogy az utcán alszik, egy saját területű sikátorban. Nem tudom, néha beugrik, hogy meg kéne keresni, de valami elsöpri a gondolataimat.

~Dave szemszöge~

Mikor felkeltem, Kat nem volt mellettem, ehelyett finom tojás illatot éreztem. Kikászálódtam az ágyból, magamra vettem az egyik pólóm és leszaladtam a konyhába.
-Hogyhogy tudsz főzni? - lepődtem meg.
-Talán baj? - fordul hátra csalfa mosollyal az arcán.
-Dehogy, folytasd csak! - ezzel vissza is fordult.
Pár perc néma csend után elkérte a sót és három tányért. Tálalta az ételt, anyának, nekem és magának. Tükörtojást készített, az illata csábító volt, de rám szólt, hogy még ne egyek, mert forró. Nem folyt el, mint az enyém szokott. Hogy csinálja?
-Jó reggelt! Mi ez a finom illat? - jön ki anya a szobájából. Jó, elég lesz a dicséretekből!
-Gondoltam csinálok egy kis reggelit. - mosolygott Kat.
Leültünk az asztalhoz és megreggeliztünk. Nem csak az illata, hanem az íze is isteni volt.

~Kat szemszöge~

Örültem, hogy ízlett nekik a reggeli. Délután Dave elvitt ebédelni egy étterembe, ahol tényleg nagyon romantikus volt.
-Egyébként, Dave, anyukád tudja, hogy farkas vagy? - Kérdeztem két falat közt.
-Igen, hisz ő is az. - mondta, mintha teljesen normális dolog lenne. - Tőle örököltem a farkas énem. - Folytatja.
Én bahamai csirkemellet ettem, ő meg... Nem tudom mit. Elvitt engem vásárolni, és mire végeztünk, volt legalább 6 óra. Elindultunk haza a sötétben, a kis mellékutcákon. Egy olyan szűk sikátorba kerültünk, ahol két ember egymás mellett nem fér el. Dave előreengedett, azonban őt lefogták, mikor körülbelül az út közepénél járhattunk. Hátrafordultam, hátha látom, hogy ki az. Egy kisgyerek volt. A szám elé kaptam a kezem, erre lépteket hallok a hátam mögül. Megint megfordultam, viszont ő most egy magas férfi volt. Közel jött hozzám, majd hirtelen átölelt.
-Milyen rég láttam a kicsi lányomat! Jer, engedd csak el. Úgy hiányoztál, Kathrine! Hogy v..- félbeszakítottam.
Apa.
-Ne szólíts a teljes nevemen. - Mondtam, a hangomban érezhető volt az undor. - Volna pár kérdésem hozzád. - Löktem el magamtól, nem túl erősen, de érezhető volt, hogy azt üzeni, hagyjon békén.
-Hallgatlak. Aztán nekem is volna mondanivalóm.
-Miért hagytál el kiskoromban? - könnyesedek el, szerencsére a szememen nem látszik.
-Mert tudtam, hogy mikor betöltöd a 16. életévedet, te irányítod a farkas énedet. Van még valami? - Lépett közelebb. Ijesztő apám van.
Vajon mit akarhat?
-Attól még nem kellett volna 4 éves koromvan elmenned.. De erre inkább ne válaszolj. Mit szerettél volna? - nézek fel rá. Igen, legalább egy fejjel magasabb nálam.
A keze végig hátul volt.
-Mutatni szeretnék valamit. Elég messze van innen, és nem is ebben a városban van, de szép hely. - Nem, nem és nem!
-Nem megyek. Amit tettél, hogy elhagytál engem, Jeremyt és anyát is, nem bízok benned. És nem is fogok egy darabig.
-Ebben az esetben.. - A földre rogytam, azt hiszem, vérzett a fejem is. Az utolsó emlékképem, hogy apám egy nagy fadarabbal leütött.

/Képszakadás/

Egy eléggé kemény és nyikorgós ágyban keltem fel. Egy lyukas, szakadt takaró volt rámterítve. Felkönyököltem, és körülnéztem. Mellettem még négy ágy volt a négy halványszürkés fal között. A fejem szörnyen fájt, így visszaestem a párnára. A fekvőeszközöm olyan poros volt, hogy amint visszaestem az ágyba, a por egy pillantás alatt a levegőben volt, nem a párnán. Majd' megfulladtam tőle, ezért annyira köhögtem, hogy leestem a földre. Na az sem volt tisztább. A hasam kezdett el fájni. Felhúztam a pólóm és megpillantottam a bevarrott heget. Még friss volt. A fejem megint vérezni kezdett, ugyan azon a helyen. Az is rohadtul fájt.
-A fenébe is! - Ordítottam.
Nagynehezen felkeltem és az ajtóhoz sétáltam. Komolyan, olyan voltam mint egy részeg, vagy inkább egy másnapos. A kilincsre támaszkodtam, és kiestem az ajtón. Szerencsére a két alkaromra estem. Három őrt pillantok meg, akik úgy néznek rám, mint akinek hiányzik az egyik kereke.
-Hol.. Vagyok?! - Kérdeztem a földet pásztázva.
-Egy biztonságos helyen. - Nyújtja felém az egyik őr a kezét.
Felsegített, én pedig próbáltam tovább menni. Az egyensúlyom akkora volt, mint egy tyúknak az IQ szintje.
-El tudnának vezetni az apámhoz? - Kérdeztem tőlük hátra se fordulva, mire az egyik azonnal cselekedett.
Bevezetett egy folyosóra. A falai fehérek voltak, egy pici kosz sem volt rajtuk. Megpillantok egy óriási nagy képet. Apa és anya van rajta, mellettük én, olyan 3 évesen és Jer pár hónaposan. Mint egy királyi család.

~Sziasztook! Bocsi hogy ilyen összecsapott, rövid és unalmas rész lett. Remélem, tetszik, jó olvasást, további szép napot! Hamarosan hozom a kövit is.😘😉~