Szerelmes youtuberek

7. Rész: Búcsú az esőben

Azt hiszem utoljára látom az életem során. Remek napok voltak. Megérezhettem a szerelem szelét. Hevesen fújt, amíg hozzám elért. Szerintem ma utoljára lesz az, amikor megérzem hűvös lehelét. Holnap már elcsendül. Bele se merek gondolni, hogy eddig tart az igaz szerelem. Csak hülyeség, hogy nem lehet pár nap alatt az ember szerelmes. Én az lettem, és nagyon szeretem. Első találkozás nagyon mesebeli volt. Az utolsó valóságos lesz. Ezekkel a gondolatokkal haladtam az utolsó találkozónkra. Már majdnem eleresztettem egy könnycseppet. Leültem a padra, a megbeszélt helyre. Nézegettem jobbra-balra, mígnem egyszer csak megláttam, ahogy felém érkezik. A szél össze-vissza fújta egyenes fekete haját, meglepően vicces, de egyben hihetetlenül sexi volt. Felugrottam a padról, s rohantam. Futottam, mint még soha. Kitárta két karját, várva, hogy szorosan öleljem meg. Először öleltem meg. Melegséget éreztem az ölelésében, nem bírtam ki, hogy ne hullajtsak egy könnyet a vállára. "Nem akarom, hogy elmenj." Suttogtam a vállára, de nem kaptam választ. Ölelkezésünk után meglátta, hogy pityergek. Ekkor már patakként kezdtek folyni a könnyeim. Letörölte ujjával azokat, majd a padhoz kísért.
-Ne sírj, látjuk még egymást. - vigasztalt, simogatta a hátamat.
-Nem akarom, hogy elmenj. Nem akarom, hogy utoljára lássalak. Nem akarom, hogy vége legyen. -zokogtam.
Nem válaszolt semmit, csak újra megölelt. A vállán sírtam ki magam. Láttam rajta, hogy ő is mindjárt elkezd könnyeket kiadni magából. Nem kellett sok idő, hogy így legyen. Most már a könnyeivel küszködve szorította a kezem. Néztünk egymásra, de én csak mégjobban ríttam, amikor megláttam az arcát, hogy lehet, utoljára látom csillogó zöldes-barna szemeit. Nem így képzeltem ezt az összejövetelt.
Úgy voltam vele, hogy nevetünk, mászkálunk a városban, ehelyett itt ülünk és csak sírunk. Megpróbált jókedvre deríteni. De ő annyit felelt, hogy meglepés helyre visz. Nem tudtam másra gondolni, csak arra a helyre és igazam volt. Valamennyire segített abban, hogy jobb hangulatra derüljek, viszont én arra véltem, hogy itt találkoztunk először, itt búcsúzunk el örökre. Leültünk ismét egy padra. Beborult az ég.
-Nem utoljára találkoztunk, ezt megígérhetem.
-De csak ha megígéred. - alig csitultak el a könnyeim, máris előtörtek.
-Megígerem, hogy fogjuk még látni egymást. -érezte kezén az eső cseppet.
Kisvártatva szakadni kezdett az ég, megpróbált felszedni a padról, viszont én elleneztem. Miután nem érdekelte már a víz, visszaült mellém. Az arcomon lévő könnyet az eső váltotta fel. A haja vizes lett, rásimult a homlokára. Csillogott az esőben. Az én fejem is nemsokára csurom víz lett. Épp hívott Barbi telefonon de nem vettem fel, így is már majdnem elázott a készülékem. Nem szóltunk egymáshoz. Egymást néztük, ahogy végig folynak rajtunk az eső cseppek. Megölelt, felállt, majd megindult.
-Szeretlek. -kiabáltam, hadd hallja mindenki, hogy mit érzek iránta.
Ő csak visszanézett, majd eltűnt az esőben. Sírva mentem haza. Kinyitottam az ajtót, Barbi már mérgesen várt rám.
-Te jó ég! Csuron víz vagy. Hol voltál? Hívtalak, miért nyomtad ki? Miért mentél el csak úgy, hogy nem szóltál? -bombázott a kérdéseivel. Mérges arca, aggódó tekintetté vált.
Nem válaszoltam, könnyes szemmel elmentem a fürdőbe, megfürödtem, megszárítottam a hajam, a vizes ruhát pedig betettem a szárítóba. Lementem pizsamában a nappaliba, leültem barátnőm mellé a kanapéra. Némán ültünk mindketten, mikor megszólaltam.
- Találkoztam vele. Utoljára. Sohasem fogom már viszont látni. -nem is akartam visszatartani a könnyeimet.
- Ne mond ezt. Biztos látni fogod.
- Elmondtam neki, hogy szeretem. De ő nem. Ott hagyott. -hajoltam bele a hajába.

~1 hónappal később~

Nőtt a feliratkozónk száma a stream óta. Több mint 15 ezren nézték. Visszaolvastam az üzeneteket. Olyanok álltak benne, hogy milyen cukik vagyunk Janival. Már épp próbálom elfelejteni, erre megint eszembe jut. Napokat sírtam miatta, még a napokban is. Most is. Barátnőm ahogy meglátta, jött oda hozzám. Megmutattam neki az üzenetet. Kivette a kezmből, letette az asztalra. Már megint ő hallgathatta a bánatomat. Kaptunk egy emailt, hogy lehetőségünk van elmenni az OVS-re. Barbi azzal vígasztalt, hogy legalább nem fogunk a négy fal között ücsörögni egy fiú miatt, és sírdogálni érte. Teljesen igaza volt. Egyszer sem hívott fel, nem írt, nem tudtam róla semmit. A közösségi oldalakat nem néztem, azok nem érdekeltek. De most a rendezvény fontosabb volt.

                    Írta: Cleo

Bevallom nektek őszintén, sírtam, amikor ezt a részt írtam. Szerintem nagyon megható, szomorú, bánatos  lett. Szerintetek, hogy halad majd Niki a szerelme elfelejtésében? Tényleg utoljára látta? Leírhatjátok a gondolataitokat a részről.