~Barbi szemszöge~
Nem tudtam, hogy a távkapcsolat ennyire nyomasztó tud lenni.Mikor hiányzik,, de nem lehetsz vele, mert ő messze van tőled.Sikerült megváltoztatni neki ezt, na de kezdjük sorjában.
Mikor Bécsben voltunk, nem csak jól éreztük magunkat, majd vissza tértünk, hanem vlogot is vettünk fel.Nem voltam képes nyugodtan lefeküdni, ezért elkezdtem vágni.Volt pár közös pillanatunk a fiúkkal, de azokat inkább kivágtam.Természetesen lementettem magamnak.10 évvel ezelőtt nem így képzeltem volna el az életem.Hogy pont belém szeret egy olyan fiú, aki azért szeret amilyennek megismert.Akivel nem lehetek mindig együtt, de fontosak vagyunk a másik számára.Leót, a macskámat, majd Viktor fogja lehozni, ha szólni fogok neki.Most jelenleg sokat dolgozik és nem akartam ezzel zavarni.
Éjfélig fent maradtam, csakhogy kész legyen.Elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha elmennénk a fiúkkal nyaralni.Régen mentem már úgy el valahová hosszabb időre pihenni, hogy ne lennék ismert.Gondoltam, miért ne hívjam el őket is.Na jó, mit kerítek.Igen, Pistivel akartam lenni.Nyomasztó volt nélküle, így két nap majdnem állandó együttlét után.
Másnap már kellett menni dolgozni, utána meg videókészítésbe kezdtem.Miután kikerült egy vlog, olyan dologba fogtam bele, ha épeszű lennék nem csinálnék.Ezzel ki is nyilvánítom, hogy elment az eszem.Még a hétvégén ps4-en próbáltam ki horror játékot.Arra az elhatározásra jutottam, hogy mi lenne, ha játszanék legalább eggyel.Így is sokszor kérték, de akkor még nem láttam jó ötletnek.Belekezdtem.Rossz ötlet volt.
Fél órája játszottam már, de már féltem.Erre jött egy bohóc, és beleröhögött a képembe.Felsikoltottam az ijedtségtől.Durcizva, de folytattam a játékot.Nem volt elég, hogy a játék, de Niki is megijesztett.Leültem vele beszélgetni.
Ha nem is mutattam ki, de haragudtam rá.Hogy teheti ezt Janival?Akit olyan nagyon szeretett.Én tehetek róla, én szúrtam el a kapcsolatukat.Ha azon az estén nem hagytam volna magam, akkor nem történt volna meg, és nem lenne elbizonytalanodva Jani.Miért én vagyok az áldozat?Megkedvelt engem, de nem én vagyok neki a megfelelő, de ő ezt nem tudta.Nikinek meg nem mondhattam el mindezt.Bocsánatot is kért tőlem.Hosszú idők óta összeszokott páros voltunk, nem lehettünk haragban ilyen kis apróság miatt.Niki még mindig Janira gondol.Nem is értem, miért nem ad neki még egy kis időt.Az ő baja lesz, ha véletlenül Jani is hozna valakit.Most már nekem se ment ki a fejemből.Főleg úgy, hogy ha rá gondoltam, mindig az a csók jutott eszembe.Mikor összejött Nikivel nem gondoltam, hogy elképesztő.Már mint azon az éjszakán.Utána már elmúlt a varázs.
Folytattam a játékot.Ami nem akart engem békén hagyni.Reméltem, hogy ezzel jót teszek a nézőinknek és feltöltöttem az első, és egyben az utolsó horror gameplayemet.Pistivel nem beszélgettünk azóta.Egészen szerdáig, míg el nem határoztam magam, hogy megkérdezzem a közös nyaralás lehetőségét.Niki becsörtett a szobába és kétségbeesetten kért, hogy segítsek neki ruha ügyben.Először egy miniszoknyát választott ami kicsi volt rá.Igen, kissé meghízott a partnerem a sok figyelmeztetésem ellenére is.Utána egy egybe részes szoknyát próbált fel.Eléggé kivágott darab volt, nem is tudom mikor szerezte ezt be.Mivel Niki egy vékony lány volt, - de azért a miniszoknya nem ment rá - így ez a ruha nem volt előnyös a számára.Idegességében, csak egy pulcsit és egy farmert húzott fel.Azon morgott, hogy nem segítek neki.Nem én tehetek róla, hogy ha minden ruháját lenyomizta és szétszórta a földön.Ilyenkor kéne room tour videót felvenni és bemutatni, hogy Niki milyen rendetlen.A pár óra alatt megcsináltam a munkám is, amit holnap be kell adnom.Egy iskolai tankönyvbe rajzoltam illusztrációkat.Bah.Jó, hogy már nem vagyok sulis.Kimentem a nappaliba, leültem a kanapéra és Nikit vártam, hogy megjöjjön és beszéljen a randijáról.Mikor megjött, rendesen kifaggattam.Látszott rajta, hogy eléggé megkedvelte azt a srácot.A Jani felé áradó imádatnak semmi jelét nem mutatta, amiben kicsit csalódtam.Nem ezt érdemli, hogy elhagyja őt Niki.Nem akartam még egy veszekedést videóstársammal, hagytam figyelni a dolgokat.Ezután felhívtam a barátomat, megkérdezve az időbeosztásukról.
- Van nálunk 4 db jegy egy szigetre, ahová elutazhatnánk.Úgy értem, szeretnénk, hogyha ti is velünk jönnétek. - túrtam bele idegesen a hajamba.Tudom, hogy a fiúk komolyabban veszik a videózást, és hogy sokan munkálódnak a csatornájukon, de ki jár nekik is a pihenés.
- Nem tudom, Barbi. - sóhajtotta. - Janitól is függ.Nikivel nincs is jóban.Ketten meg nem mehetünk.Sajnos. - tette hozzá.
Igaza volt.Akár mennyire is szerettünk volna kettesben lenni, akkor is a két csatorna járna rosszul.Mivel nem hagyhattunk mindent egy emberre.
- Ha jönne valaki Nikivel és nem foglalkozna Janival akkor
megoldható? - kérdeztem.
Nem akartam kicseszni Janival de az az igazság, hogy Nikit már nem érdekli ő.
- Talán. - mondta. - Bocsi,most le kell tennem, mert Jani bármikor vissza jöhet és az nem lenne jó.Majd beszélünk! - tette le.
Megnyugtató vele telefonon beszélni.Még akkor is ha pár percet, és én csak pár napig bírom ki nélküle.Azt viszont nem gondoltam, hogy a "majd beszélünk" különleges alkalom lesz.Hétvégén a munkámból Niki zavart fel.
- Barbi!Itt van valaki, aki látni szeretne! - kiabálta.
- Ne már, hogy már hétvégén is a rajongóknak kell aláírást
osztogatnom?! - dörzsölgettem a szemem.Igazából én nem vagyok ilyen, csak nem szeretem ha a munkám közepén zavarnak meg.Mikor kimentem és ajtót nyitottam, felsikoltottam örömömben.
Emlékeztek mikor mondtam, hogy nem rajongó vagyok Pisti számára, hanem, mint a szerelme?Na ez a sikoltás onnan jött.
Persze, egyből be is fejeztem, mert nem akartam, pont azt a fiút elüldözni a visongásommal, aki szeret.
- Bocsi,csak..nagyon örülök, hogy itt vagy! - hadartam.
- Nem baj. - nevetett fel. - Tessék, ez itt a tiéd! - adott a kezemben egy virágot.Nem is akármilyen virágot,rózsát.Hogy lehet valaki ennyire kedves?
- Köszi! - mondtam neki. A virágnak is örültem, de annak jobban, hogy értem fel jött Pestre.Na jó,nem értem, hanem azért, hogy mit kezdjünk a csatornákkal a nyaralás ideje alatt.
Letettem a virágot, majd a nyakába ugrottam és megcsókoltam.Mindig ő csókolt meg engem, én most csak bizonyítani akartam, hogy nem vagyok félős.Miután a rózsát vázába tettem, utána bementünk a szobába.
- Akkor hogy is lenne ez a nyaralás? - kérdezte, miközben leült Niki helyére.
- Barbi!Elmentem bevásárolni! - nyitott be Niki.
- Oké. - mondtam.
- De azért ne túrjátok fel a lakást! - kacsintott.
- Hülye! - visítottam és felé dobtam egy párnát.
Kettesben maradtunk.
- Akkor, mikor is lenne ez a nyaralás? - kérdezte.
- Jövő héten,szerdán mennénk és vasárnap jönnénk haza. - mondtam.
- Nem is nagy idő.Ami jó, hisz pár napot ki tudnak vészelni nélkülünk,remélem. - motyogta.
- És.. - kezdtem dadogva - hogy oldjuk meg, hogy nem is együtt megyünk?
- Mire gondolsz?Nem szeretnél velünk jönni? - szomorodott el.
- Jaj,nem úgy értettem.Hanem, már mikor Bécsben is voltunk, egy csomóan megkérdezték, hogy találkoztunk-e veletek.Egyikünknek sem lenne jó, ha azon találgatnának, hogy ki kivel van együtt, mert abból mindig csak a baj van. - magyaráztam.
- Ó,igaz.Legfeljebb ha vlogolunk, akkor távol a másiktól.Janival mindig is úgy vélekedtünk, hogy így, hogy veletek vagyunk, nem akarunk ebből reklámot csinálni.Akkor ti járnátok a legrosszabbul és azt nem akarjuk.Az, hogy szeretlek - fogta meg a kezeimet -, az még nem tartozik másra csak kettőnkre. - megpuszilta a kézfejemet.
- Teljesen igazad van. - mondtam elpirulva.
Attól, hogy még játszunk és azt mutatjuk meg másoknak, még nem kell körülöttünk forognia a világnak.Hétköznapi emberek vagyunk mi is, nem celebek.
- A másik.Ezzel nem akarok bele kotnyeleskedni az életetekbe, de lenne egy kérdésem. - kezdte.
- Mi lenne az? - kérdeztem.
- Honnan van nektek jegyetek? - kérdezte.
- Ó,hát..az Niki hibája. - beismerve fogtam a fejem. - Volt egy lehetőség, egy játékforgalmazótól.Mégpedig, hogy ha megvesszük a játékaikat és bemutatjuk a csatornán, akkor még pénzzel is szponzorálnának minket.Niki írta alá, amikor én Sopronba utaztam a családomhoz.Aztán hónap elején hozzánk vágtak négy jegyet, hogy bármit csinálhatunk vele.Az én hibám. - sírni kezdtem.
- Nem a te hibád.Egyértelműen Nikié, hisz nem kellett volna ilyenbe belemennie.Mi azonnal elutasítottuk volna ezt.De legalább akciósan kapjátok a játékokat? - kérdezte.
- Nem.Így általában Niki szokott játszani azokkal a játékokkal, melyeket szponzoráció alapján veszünk.Annyira utálom, hogy Nikit meg lehetett venni kilóra. - sóhajtottam.
- Most már mindegy.Ha lesz lehetőségetek, akkor szálljatok ki ebből,ennyit tudok mondani. - mondta.
- Ezt megbeszéltük. - zártam le a témát.
- Eredetileg azért jöttem, hogy sétáljunk egyet a városban.. - pirult el - de végül ez rossz ötlet lenne.Mint mikor megbeszéltük a találkozást, és Nikiék otthagytak minket.
- Semmi baj.Akkor játszunk. - nyomtam a kezébe Niki kontrollerét.
Elkezdtünk játszani.Már sokadszorra hagyott nyerni.Ami persze bosszantott.Most is azért halt meg, hogy nyerjek.
- Hagysz nyerni. - közöltem bosszúsan.
- Én?Dehogy is. - kezdte meglepődve.
- Úgy nem akarok veled játszani ha mindig meghalsz. - durciztam.
- Nem akarod tudni milyen, ha komolyan veszem. - nevetett fel.
- De én pont azzal a Pistivel akarok játszani, aki komolyan veszi. - nyöszörögtem.
- Elég, ha Jani tudja milyen vagyok akkor. - röhögött.
- Fáj nézni, hogy mindig kiírja, hogy meghaltál. - nyomkodtam unottan a kontrollert.Folytattuk a játékot, de picit belelendült és nem hagyta magát annyira, mint ezelőtt.Megjött Niki és megebédeltünk.Niki áthívta a barátját Kriszt, és így négyen filmet néztünk.Láttam Pistin, hogy nem tetszik neki az új felállás, Jani nélkül.Igazából nem is barátkoztak meg nagyon, de ez biztos fiús dolog, amit persze nem értek.Nem is láttam Krisszen, hogy annyira szerelmes lenne Nikibe.Jani bezzeg rendesen törődött vele, de ez nem az én problémám.Mi bevonultunk a szobába, a szerelmes pár pedig a nappaliban maradt.Ketten megettünk egy pizzát, majd elkezdtünk nézni egy külföldi streamert, ahogy játszik.Szerettem volna, ha itt maradt volna estére, de mennie kellett.Nehezen engedtem el,még ha napokról is volt szó.
~Az indulás napján~
Niki nem akarta elsietni a készülődést.Pedig mondtam neki, hogy másnapra pakoljon el, de hát nem.Lefoglalta őt az egoista,hülye Krisztiánja.Már nem tudom hányadszorra fel-alá járkáltam a szobámban azt várva, hogy felkeljen.
- Niki,lefogjuk késni a gépet!! - kiabáltam már idegességemben.
- Megvár minket. - dünnyögte.
Ekkor elő kellett vennem a nagy ágyút, amitől biztos, hogy felkel.
- Azt akarod, hogy küldjek neki így egy képet azzal, hogy nem akarsz jönni? - kérdeztem.
Erre persze felkelt.Gyorsan még kiírtam facebook-ra, hogy elutaztunk és nem lesz videó.A metrón már idegesen rágóztam, amiért videóstársam miatt sietni kellett.
A reptéren gyorsan lerendeztem a jegyeket, majd kettéváltunk.Én a fiúkat kerestem, ő meg a szerelmét.Nem volt nehéz ki szúrni a tömegből két alacsony férfit.Egyből oda siettem hozzájuk, majd köszöntem nekik.Mosolyogva üdvözöltek.
- Nikit hol hagytad? - kérdezte Jani.
- Nikit? - néztem zavartan Pistire, hogy segítsen ki - Niki vécére ment. - hazudtam. Nem akartam összetörni a szívét, hogyha azt mondom neki, hogy a barátját keresi.Biztos beszélni akart vele, de Niki hajóját már lekéste.De hirtelen megjelentek.Janira pillantottam aki megdöbbenve nézett a szerelmes párra.
Sejtettem, hogy ez fog történni.
- Mit jelentsen ez? - kérdezte tőlem.
- Nikinek új barátja van. - sóhajtottam.
- Lecserélt. - motyogta szomorúan.
- Sajnálom, de Niki hajthatatlan volt és túl akart lépni rajtad... - kezdtem magyarázkodni.
- Nem te vagy a hibás,Barbi. - tette a kezét a vállamra. - Megértem.Niki ilyen lány.Most egy ideig hagyjatok békén,kérlek. - mondta majd el viharzott.
Még utána kiabáltam, hogy ne menjen el, de a lelkem mélyén lelki furdalásom volt.Niki bakot lőtt az új pasijával, és én tehetetlen voltam.
- Miért nem tudok neki segíteni? - mondtam, miközben potyogtak a könnyeim.
- Talán azért, mert mindenkinek segíteni akarsz.Hagyd, hogy menjenek maguktól a dolgok.Egyszer úgyis vissza fognak térni egymáshoz,meglásd. - mondta Pisti.
Megtöröltem szemeimet, majd megöleltem őt.Leültünk egy-egy székre és vártuk a többieket.Jani morcosan hamarosan vissza is jött.
Niki és Krisz kézenfogva jöttek.Jani arcán enyhén undort véltem kifejezni.Elővette telefonját és nyomkodni kezdte.
- Összegyűlt a videósok társasága? - kérdezte viccesen Krisztián.
Janin láttam, hogy megremegett a keze, de megfogtam és visszahúztam, hogy ne figyeljen rá.
- Elfelejtetted, hogy én is azt csinálom? - kérdezte Niki.
- Hogy felejthettem volna el. - mondta majd megölelte őt.
Nem bírtam rájuk tovább figyelni, ezért beszélgetni kezdtem barátommal.
- Egyik nap feltöltöttem egy horror gameplay videót. - kezdtem neki magyarázni.
- Láttam. - mosolygott. - De nem muszáj a bécsi kiruccanás miatt játszanod. - biggyesztette le a száját.
- Magam miatt csinálom, hogy igenis bátor vagyok.Elkezdtem kommenteket olvasni és olyan jót röhögtem rajtuk. - fogtam nevetve a homlokom. - Valaki azt írta biztos tőled tanultam meg sikítani. - röhögtem.
- Nee. - nevetett velem együtt.
- Pedig egy horror videódat se láttam. - szomorodtam el egy pillanatra.
- Nem olyan nagy baj. - mondta tágra nyílt szemekkel. - Talán jobb is.
- De ciki.A barátom vagy, és annyira nem ismerlek! - nyöszörögtem.
- Akkor most majd megismersz. - mondta majd a homlokomra adott egy puszit.
Ha nem nyilvános helyen lettünk volna, biztos megcsókoltam volna.A hibáim ellenére is, őszintén szeret engem, ami boldoggá tesz nap, mint nap.
Fél óra múlva futhattunk is a repülőhöz.
- Hova futtok?Még fél óra, mire
elindul. - hallottam még utoljára Niki hangját.
Ők ketten elég lassan jöttek, mi meg nem akartuk lekésni a gépet.Szerveztem Nikinek egy kis meglepetést,kíváncsi voltam, hogy fog rá reagálni.Mikor már a repcsin voltunk, mindenki keresni kezdte a helyét.Persze előttünk Niki egyből problémázott.
- Ezek sosem fognak lecsöndesedni. - fáradtan hajtottam a fejemet Pisti vállára.
- Jani mindig problémázik. - legyintett. - Majd megnyugszanak.
- Igazad lehet. - mondtam.
Az érzéseimet nem fékezve tovább, megcsókoltam őt.Nem érdekelt ki lát minket,az érzéseimnek senki sem szabhat határt.
Hamarosan elindult a repülő.Ámultan figyeltem az ablakból, ahogy a gép felereszkedik a földről.Még sohasem voltam repülőn, ezért eléggé szórakoztató lehettem barátom számára.De olyan kedves volt, hogy elterelte a figyelmem, mintha nem is repülőn lennénk.Pár órával később leszálltunk és a hotelt kerestük.
Szerencsére nem volt nagyon messze.
Nikivel a 13-as szobát foglaltuk el.Remélem a balszerencsés szám ellenére, nem lesz semmi probléma.Kipakoltam a bőröndöm majd megkerestem a fürdőruhám.Ugyanis megbeszéltük, hogy fél óra múlva lemegyünk a tengerhez.
A fürdőruhám, csak lent a parton egy öltözőben vettem át.Még a hét elején elvoltam Nikivel fürdőruhát venni.Ő egy piros színű skirtinit választott, én pedig virágmintával ellátott bikinit.
Amikor már átöltöztem, a fiúk már bent voltak a vízben.Én is bementem a vízbe.
Épp egy vízi csata kellős közepébe csöppentem bele.Egy perc alatt vizes lett a hajam.
- Héj,fiúk,elég! - szóltam közbe.
Erre abbahagyták és bocsánatot kértek.
- Egyedül maradtál,Jani. - mondta Pisti, miközben oldalról átölelt.
- Miért is? - kérdezte.
- Mert mi ketten vagyunk! - néztem vigyorogva rá.
Pistivel elkezdtünk Jani ellen vízzel támadni.
- Hé, ez nem fair, kettő egy ellen. - dünnyögte.Ekkor hirtelen megfogott és felemelt.
- Ha bele mersz ejteni! - sikítottam.
- Jani,add oda őt nekem. - nyújtotta a kezeit a barátom.
- Persze azok után, miután ketten letámadtatok. - mondta.
- Add vissza a barátnőm. - mondta kímélten Pisti.Elkezdtek veszekedni rajtam,miközben én meg Jani kezeiből néztem az eseményeket.Annyira belefeledkeztek a vitatkozásba, hogy kiestem a kezeiből.Nem volt annyira mély a víz, így hamar feltudtam jönni a felszínre.
A fiúk aggódva néztek rám és sűrű bocsánatkérésbe kezdtek.
Ezután bejött Niki is a vízbe, őrült módjára.Krisz a napernyő alatt a ült, kezében egy pohár üdítővel.
Most, hogy így újra négyen voltunk, annyira nosztalgikus érzés volt,mint régen.Naplemente előtt történt egy kis baleset velem.Begörcsölt a lábam.Szerencsémre a barátom egyből a hátára vett és kisétáltunk a vízből.
- Bocsi! - suttogtam a fülébe.
- Nem baj.Nem hagyhattalak ott a
vízben. - mondta.
Mikor kint voltunk, leültünk a homokba.
A görcs abba maradt és nem fájt már a lábam.A vízbe nem mentünk már vissza.Azt vártuk, hogy Janiék kijöjjenek.
Vissza mentünk a hotelbe.Miután rendbe szedtem magam, elindultam az étterem felé.A folyóson Janival találkoztam.
- Látom, jól elvoltál Nikivel. - mondtam neki.
- Igen de te is tudod, hogy neki Krisztián a fontos és nem én. - sóhajtotta miközben beleütött a falba.
- Ez nem így van!Te is fontos vagy neki csak... - kerestem a szavakat.
- Barbi,megértem, hogy véded Nikit.De te se vagy vele tisztában, hogy kit szeret igazán.Mond meg a többieknek, hogy hamarosan megyek. - elviharzott.
Mikor leértem, Niki és Pisti már rég lent voltak.Leültem barátom mellé és bekapcsolódtam a beszélgetésbe.Hamarosan megjött Krisztián és Jani is.
Először italt rendeltünk majd ételt is.
Krisztián valamit nagyon magyarázott Nikinek, aki unalmában villájával turkálta a kajáját.A két másik fiú furcsán néztek rám, hogy halat eszek.Már szinte ijesztő volt.Mikor megettünk mindent, Nikivel felmentünk a szobánkba, mert már hulla fáradtak voltunk.Az én ágyam volt az ablak felőli.Csak néztem ki az ablakon, át a tengerre, amin néhol megcsillant a hold fénye.Láttam, hogy videóstársam se alszik.Ezért elkezdtünk beszélgetni.Végül rászánta magát, és elment Janihoz.Negyed óra múlva kopogást hallottam az ajtón.
Reméltem, hogy Niki volt az, és csak ruháért jött vissza.Meglepetésemre, nem ő volt.Mikor kinyitottam barátom nézett rám.
- Bocsi a zavarásért, de ki lettem lakoltatva.Itt tölthetem az éjszakát? - kérdezte.
Boldogan invitáltam be a szobába.
- Hol akarsz aludni? - mutattam körbe az egész szobán.
- Ahol adsz helyet. - nevetett.
- Az úr, biztos a hölggyel szeretne aludni. - mondta nevetve.Ekkora már hangosan röhögtünk.Most már nem voltam magányos az ágyamon.Mivel még ez az első alkalom, hogy ő meg én együtt alszunk, ezért szégyenlősen elfordultam.
- Nyugi,nem bántalak. - suttogta a fülembe.
Ekkor megfordultam és rá néztem.
- Ennek örülök. - mosolyogtam rá.
Végül a mellkasán aludtam el, átölelve őt.Írta: Ehime Honda
Sajnálom, hogy eddig eltartott megírni de most egy jó hosszú részt kaptatok ;) aminek remélem örültök.
Hamarosan Cleo hozza a kövi részt.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Szerelmes youtuberek
Hayran KurguKét youtuber srác és két youtuber lány. A hobbijuk közös. Felmerül a kérdés, hogy ők négyen, miért nem ismerik egymást? De a kérdés rövid időn belül válaszra talál. Ismerkedés? Szerelem? Mi sül ki ebből a bagázsból? Megtudhatod!