Akadémista

VII. rész

Az első két hét gyorsan eltelt. Emma rengeteg új embert megismert, annyit, hogy sokuk nevére nem is emlékezett. Néhányszor Daisyt is meglátogatta, aki elég rosszul volt: napokon keresztül nem tudod felkelni az ágyból, ugyanis akárhányszor próbálkozott, azonnal szédülni kezdett. Em mindannyiszor igyekezett vidámnak mutatni magát a beteg lány előtt, de csak nagyon nehezen tudott gondtalannak mutatkozni: állandóan Vince azon megjegyzése járt a fejében, mely szerint mi van, ha ő és Daisy kölcsönösen használják ki egymást.

Ahogy az várható volt, Emma és Vince nem beszéltek egymással. A lány igyekezett minél nagyobb ívben elkerülni a haverjaival lófráló srácot, aki pedig hatalmas felsőbbrendűséggel pillantott minden egyes alkalommal Emmára, majd száját elhúzva fordított hátat neki.

Délia rendkívül jó barátnőnek bizonyult, annak ellenére, hogy gyakran kissé különc módjára viselkedett, és állandóan szórakozott volt. Egyszer például Emma rántotta vissza a közeledő villamos elől, mire Délia percekig hálálkodott neki, majd a következő pillanatban nekicsapódott egy villanypóznának, amit nem vett észre, mert Em felé fordulva beszélt.

Vince zenekarából Ábel mutatkozott a legnormálisabbnak. Vele egyik nap Emma összefutott, amikor ebédelni ment. Ábel csatlakozott a lányhoz, és elvitte valami király helyre enni, ami sokkal olcsóbb volt, mint ahogy az az ennivaló mennyiségéből és minőségéből következett volna. Hunorral és Botonddal Em csak a suliban találkozott, és ott nem beszéltek túl sokat, főleg, mert Vince társaságában voltak. Botond egyébként is kissé gőgösnek tűnt, és minden egyes megszólalásával azt bizonyította, hogy eléggé el van szállva magától.

----------

Aztán a második hét szombatján valaki kopogtatott Em kölcsön-lakásának ajtaján.

- Jövök!- kiáltotta a lány. Éppen egy bukovinai gyűjtést hallgatott; kedvenc silladriját dúdolva, tánclépésben ugrándozott oda az ajtóhoz, és szélesre tárta azt.

Aztán elkerekedett szemekkel megdermedt.

- Meglepetés!- vigyorgott vele szemben Marci, és megpaskolta a döbbent lány arcát- Hé, Em manó, nem is örülsz nekem?

Mikor Emma végre megtalálta a hangját, ezt válaszolta:

- Dehogynem, te bolond, csak nagyon meglepett a felbukkanásod. Na, gyere!- tessékelte beljebb a srácot- Szívesen megkínálnálak valamivel, csak az a probléma, hogy sajnos napok óta nem volt időm főzni. Most akartam nekiállni- mutatott a konyhaasztalra kipakolt, fonnyadozó zöldségekre- csak aztán megjelentél. Úgyhogy majd főzök holnap. Ja, asszem van még valami csokis kekszem is... El kéne mennem boltba...

Marci nevetett:

- Micsoda háziasszony vagy te, Marossy Emma?! Ebéd nélkül várod a vendéget?

- Ami azt illeti, egyáltalán nem vártalak- kontrázott rá a lány.

- Akkor az előbb hazudtál, és nem is örülsz nekem?- kérdezte a fiú felvont szemöldökkel, és két tenyerével a falnak támaszkodva sarokba szorította a fal mellett álldogálló Emmát.

- Ugyan, Felföldi, menj már!- nevetett fel a lány, és megpróbált kiszabadulni börtönéből.

- Szóval azért kicsit mégis szebbé varázsoltam a napodat a felbukkanásommal?

- Persze, te buta. Már azt hittem, megfeledkeztél rólam.

- Megfeledkezni rólad? Hogy is tételezhetsz fel ilyet! Amióta nem vagy mellettem, sosem tudom, hogy hová kell mennem. Hidd el, feltűnt a hiányod.