Akadémista

X. rész

Emma Marcival utazott haza december 24-én. A fiú egy nappal korábban szeretett volna indulni, azonban a lány 23-án estére beszélte meg első találkozóját a táncművészetiseket az utazásukon kísérő zenekarral. Azonnal nyilvánvaló volt, hogy az öt srác nem először készül együtt játszani: úgy ugratták egymást, mint akik együtt nőttek fel, de ha mégsem, akkor is hosszú évekkel azelőtt találkozhattak először.

Mindösszesen két órát töltöttek együtt, zenélgettek, beszélgettek, de Emma csupán ennyi idő elteltével is biztos volt abban, hogy a fiúk egyáltalán nem olyanok, mint ahogy képzelte, - tartott ugyanis attól, hogy majd esetleg úgy fognak viselkedni, mint Vince, - és szuperül fogja magát érezni a társaságukban. Kezdetben amiatt is aggódott, nehogy egyetlen nőként pajzán viccek céltáblájává váljon, azonban Bence (bőgő), Gergő (brácsa), Levente (tárogató), Nándi (cimbalom) és Rafa (hegedű) úriemberként viselkedtek, ráadásul  Levente már négy éve megházasodott, s most két kis szőke ikertündérkét nevelt a feleségével, Bencének és Rafaelnek pedig menyasszonya volt.

Amíg a lány a zenekarral partizott, - Marci fogalmazott így, - a fiú Em kölcsön-lakásán ücsörgött, és felváltva tanult ketonokat meg azt a fránya növénytant, ami sehogy sem akart bent maradni a fejében. Szinte megváltásként várta, hogy Emma hazaérjen, és végre kinyithassák azt a két hatalmas doboz milánóit, amit azért rendelt, mert tudta, hogy a lány egész nap nem evett meleget, és el tudta képzelni, mennyire hiányozna neki megérkezése után még egy kis főzőcskézés.

Miután a lány sikeresen hazakeveredett, és benyomták mindkét adag tésztát, a két barát végeláthatatlan, hajnali egy körül zsírozássá átváltozó römipartiba kezdett, amibe néha-néha belerondított egy-egy menet hatvanhat is. A bulinak a fiú vetett véget háromnegyed három után, emlékeztetve Emmát arra, hogy néhány órán belül indul a vonatuk, még nincsenek rendesen összepakolva, - főleg a lány, - és azért nem ártana egy kicsi pihenés sem.

Annak ellenére, hogy nagyon szeretett a Zeneakadémiára járni, Emma már alig várta a karácsonyt: egy kicsit csöndre és nyugalomra volt szüksége, de alighogy a meglepően hosszúnak tűnő vonatút után betette a lábát otthon a szobájába, és szembetalálta magát egy csapat kíváncsi szempárral, ráébredt, hogy az itt töltött néhány nap is végtelen, éjszakába nyúló zenéléssel fog telni.

Az ágyán ücsörgő Soma azonnal bejelentette, hogy feltétlenül gömörit szeretne játszani, mert azt tanult egész félévben, és mostanra már elég jól megy neki a négyhúros brácsa, Helka a vizsgák felől érdeklődött, a szülei pedig egymást túlharsogva bizonygatták, hogy mennyire hiányzott nekik egyszem lányuk.

Helka kérdését hallva Emma még biztosabb lett abban, hogy ennyi volt, vége az elképzelt pihenőnek, hiszen nagyjából egy hónapja van a vizsgaidőszakig, és muszáj jól teljesítenie. Egyébként is, Soma is megérdemel egy rend gömörit. Sóhajtva nyúlt a hegedűtokjáért, amit alig fél perce rakott föl a polcra.

- Na gyere, te brácsaművész, kápráztass el minket! Ha jól tippelek, egészen véletlenül van nálad hangszer. És gondolom, te is hoztál, Helka... Nagyon ravaszak vagytok.

Marci tanácstalanul topogott a küszöbön:

- Esetleg...

- Ott az enyém- biccentett a lány a brácsatokja felé, ugyanis miután leszálltak a vonatról, először Marciékhoz mentek, hogy a fiú lepakolhasson, ő pedig élt is a lehetőséggel, és néhány biosz tételen kívül semmit nem tartott magánál.

Soma néhány percig azzal piszkálta Marcit, hogy "milyenazmár, hogyabrácsásnálnincsbrácsa, acimbalmosnálviszontvan?!" Amíg kiszórakozta magát, a többiek behangoltak, úgyhogy végül rá kellett várni.